Tarr Dániel (et. al)
Péntek 13.
A balsors „világnapja”
- Friday 13th -
2013.
Bár a 21. század hajnalán a népi babonák egy része eltűnőben van, még mindig akadnak olyanok, akik aggodalmaskodva tekintenek a naptárra, ha közeleg ez a dátum.
Péntek 13, fekete macska, babona, szerencsétlenség… Ki ne ismerné a jelentését egy
kijelentő mondat után felcsattanó
tüsszentésnek, vagy az úton
előttünk átszaladó fekete
macskának? Van aki úgy véli,
szerencsét hozhat a ritkán
előforduló négylevelű
lóhere, vagy abban hisz, hogy egy szeretett
embertől kapott emléktárgy, egy kedves
helyünkön talált kavics megvédhet
minket a rossztól.
A gondolat erejének tipikus példája. A legtöbben programozzák, bevonzzák, hogy ezen a napon valami szerencsétlenség történjen velük; ha nem történne az már nem is lenne az igazi. Mi tesszük ezt a napot a negatív, önromboló, a balszerencsét programozó és bevonzó emberek napjává. Nagyon nem mindegy, hogy milyen eseményekre gondolunk, min járatjuk az agyunkat, mert amire gondolunk az fog történni velünk. Akit megérint ez az eszme, az figyelni fog erre és észre fogja venni, hogy ez így is van.
Megannyi mende-monda, babona létezik, mely
legendákból ered, de hogy
valójában honnan, azt az idő
homálya fedi, annyi bizonyos, hogy a néphagyományban gyökereznek, szájhagyomány útján terjednek, és az emberek –többé-kevésbé pontosan– generációkon át adják át egymásnak ezeket a hiedelmeket. “A babona vén, évszázados fája minden népnél megtalálható.”– írja Krúdy Gyula a népi babonákról Álmoskönyvében.
Az egyik legismertebb babonánk egy naphoz, péntek 13-ához köthető, egyértelműen szerencsétlen napnak tartják. Akadnak olyanok, akik ezen a napon ki sem dugják az orrukat otthonról.
|
A hiedelem egy nap és egy szám jelentéséhez kapcsolódik. A pénteki nap a rosszabb napok egyike, szerencsétlenségének eredete valószínűleg a nagypéntektől ered, “amikor a világ Megváltója a keresztre feszíttetett.” Így a pénteken végzett munka biztosan szerencsétlenül végződik, de ki gondolná, hogy pénteken éhgyomorra tüsszenteni is igen nagy veszedelmet jelentett a középkorban.
Valószínű, hogy a 13-as számhoz tartozó babona is bibliai eredetű, addig a napig nyúlik vissza, amikor Jézus Krisztust megfeszítették. Az utolsó vacsorán 13 vendég volt: a 12 apostol és maga Jézus. Más források szerint az őt eláruló Júdás személyére utal a szám, mert ő volt az, aki tizenharmadikként ült az asztalhoz. Egyesek szerint viszont Éva és az alma esete Ádámmal, a nagyözönvíz kezdete, vagy a bábeli torony leomlásával hozható összefüggésbe ez a nap. A babona ma is tartja magát: vannak, akik mind a mainapig kerülik, hogy egy tizenhárom főstársasággal üljenek le ebédelni.
A boszorkányok, talán a keresztény babonával szembe szállva, néha 13 fős, kovennek nevezett bandákba tömörülnek. |
A babonaság együtt alakul a társadalommal, személyes tartalommal telítődik, a legendákhoz mindenkiegy kicsit hozzáad saját fantáziájával valamit, bár eredeti tartalmából valamit mindig megőrzünk. Előfordulhat, hogy az átalakuló babonák olyannyira módosíthatják az eredetit, hogy biztos vannak olyanok, akik péntek 13-át a legszerencsésebb napjuknak tartják.
Napóleon és Roosevelt, a babonás nagyemberek
Napóleon is babonás volt, sosem volthajlandó olyan asztaltársasággalvacsorázni, ahol tizenhárman ültek az asztalnál, de így voltezzel Franklin Delano Roosevelt, amerikai elnök is. Neki köszönhetjük a tizennegyedik (quatroziéme) intézményének létrejöttét. Ha csak tizenhárman gyűltek össze egy asztaltársasághoz, odarendelt plusz egy embert, akivel együtt máris 14-en lettek.
Hiányzó 13-asok
A XIX. századra a 13-as számszerencsétlenségére vonatkozó feltételezések – főleg az angolszász országokban, így az Amerikai Egyesült Államokban is – olyannyira elharapództak, hog yléteznek olyan felhőkarcolók, ahol a12. emeletet rögtön a 14. követi, hogy kikerüljék a tizenhármas számot. A babonaság a sportban is tartja magát, valószínűleg nemtalálunk versenyzőt, aki a 13-as számot választaná sportmezére vagy versenyautójára. Sőt, akadnak olyan kórházak is, ahola 13-as számú kórtermet hiába is keressük.
Vajon azzal, hogy kihagyják a számot, a szerencsétlénséget is kitörlik az emberiség történelméből? A szerencsénket szövő pók nemcsak a Biblia babonák forrása, más vallásokból is erednek a mai napig nálunk, Európában és Magyarországon is fellelhető hiedelmek: a szerencsehozó pók legendája például a mohamedán vallásban gyökerezik. A tanítás szerint amikor Mohamed menekülés közben a Mekka-környéki barlangokban rejtőzött el, egy keresztes pók gyorsan hálót szőtt a bejáratra. Ezzel megtévesztette az üldözőket, akik így elveszítették a próféta nyomát, Mohamed pedig megmenekült. Azóta a pók a mohamedánok szent állata. Az európai hagyományba már úgy került át, hogy vigyázni kell rá, mert takarításkor pókot felpórszívózni szerencsétlenséget jelent.
A 13-as számtól való pánikszerű félelemnek tudományos neve is van, aki ilyesmiben szenved, arra azt mondják, hogy triskaidekafóbiás. Aki emellett ráadásul a péntek 13-i naptól is hidegrázást kap, paraskevidekatriafóbia áldozata.
Vajon miért alakulhatott ki ez a hiedelem, hogy létezik egy nap, amikor a balszerencse minden sarkon ott les az emberre, s csak az alkalomra vár, amikor támadhat. A magyarázat elveszett az idők ködében, azonban a babona erős szálakkal kötődik a keresztény valláshoz. A hiedelem szerint valamilyen jelentős esemény történt pénteken, amely lehet Jézus keresztre feszítése, Éva és az alma esete Ádámmal, a nagy özönvíz kezdete, vagy a bábeli torony leomlása.
Chaucer a "Canterbury mesék"-ben is megénekelte, hogy a pénteki napon rossz, szerencsétlen dolgok szoktak történni. A hét utolsó munkanapjával kapcsolatos hiedelmek a 17. század közepétől gyakran feltűntek a nyugati irodalomban. A különféle forrásokban rögzített sorok számos tanácsot adnak, hogy milyen tevékenységet miért érdemes elkerülni a 13-ára eső pénteken. Legfőképpen azonban attól óvták az embereket, hogy bármilyen új vállalkozásba ezen a napon vágjanak bele.
„Ismertem egy öreg hölgyet, aki ha csütörtökön befejezhetett volna egy hímzést, mindig félretette másnapra, hogy ne egy új kézimunkával kelljen kezdenie a napot péntek 13-án” (ismeretlen szerző - 1883)
„Apám egyszer elhatározta, hogy pénteken kezd aratni, ám csütörtök este néhány ember fizetséget sem kérve learatta a szántóföldjének egyik felét, hogy elejét vegyék a pénteki kezdéssel járó balszerencsének” (ismeretlen szerző – 1933)
„A matrózok között sok van, aki babonás… egy pénteken megkezdett utazás pedig csak szerencsétlen lehet” (ismeretlen szerző - 1823)
„A pénteken születő gyermek balszerencsére van kárhoztatva” (ismeretlen szerző - 1846)
„Aki pénteken házasodik, küzdelmes életnek néz elébe” (ismeretlen szerző - 1879)
„Ha bármi újdonságot hallasz pénteken, egy újabb ránc lesz tőle az arcodon és egy évvel idősebbnek fogsz kinézni” (ismeretlen szerző -1883)
Egyedül a húsvétot megelőző nagypéntek számított kivételnek, amely nap szentsége ellensúlyozta a péntek szerencsétlen voltát.
A balszerencse és a tizenhármas szám közötti kapcsolat hasonlóan homályba vész. A leggyakoribb értelmezés szintén a keresztény hagyományból ered, amely szerint a Jézust eláruló Júdás volt az utolsó vacsoránál a tizenharmadik, aki helyet foglalt az asztalnál. A kialakult nyugati babona szerint, ha tizenhárom ember étkezik együtt, az egyikük egy éven belül meghal.
„A régi történet szerint az utolsó személynek – aki leül az asztal mellé – van a legnagyobb esélye arra, hogy ő legyen az ’elátkozott’.” (ismeretlen szerző -1839)
A babona azonban nem csak szorosan a vacsorához kötődik, egy tizenhárom fős társaság minden esetben rosszat jelentett. A XIX. század végére pedig annyira általánossá vált a 13-as számtól való félelem, hogy az emberek nagyon ügyeltek rá, hogy kerüljék a baljóslatú számjegyeket, legyen szó akár hotelszobáról, éttermi asztalról vagy autókról.
A számhoz kapcsolódó babonákat általában kegyes csalásokkal oldották meg, átszámozták a szállodai szobákat, hogy ne legyen tizenhármas, sőt volt példa olyanra is, hogy egy épület tizenkettedik emelete után a tizennegyedik következett.
Látható tehát, hogy az emberiség külön-külön is ódzkodott péntektől és a tizenhármastól. Ha pedig a kettő egybeesett, kifejezetten nagynak találták az esélyt, hogy valakivel szerencsétlenség történjen. Ez a kombináció azonban – a snopes.com munkatársai szerint – a 20. században alakult ki.
Bár egy hiedelem szerint a Templomos lovagok nagymestere, Jacques Demolay letartóztatásának a napjához – 1307. október 13-a – kötődik a babona kialakulása, ez csupán egy a napjainkban kialakult ferdítés.
Az angol folklórral foglalkozó könyvek általában a 1913-as Notes & Queries-re hivatkoznak, mint az első hiteles forrásra, amelyben péntek 13.-át a balszerencse napjaként említi. Ezzel összhangban vannak a The New York Times és a Los Angeles Times kutatásai. |
|
A balsors „világnapja” – Péntek, 13.
A történelmi fontosságú események részletesebb áttekintésével gyorsan kideríthető, hogy ezen a napon nem történt több balszerencsés esemény, mint a hét, vagy a hónap többi napján. Mindez, úgy tűnik, teljesen mellékes, a hiedelem tovább él az emberekben.
Az, hogy balszerencsét hoz, ha a hónap tizenharmadik napja péntek, a legelterjedtebb tévhitnek számít a világon. Eredete még jóval a kereszténység megjelenése elé nyúlik vissza, a kereszténység idejében újabb lendületet kap, s csakhamar a világ minden civilizációjára átterjed. Nehéz lenne megmondani, mikor tulajdonították először balszerencsésnek ezt a napot, de már Éva is pénteken nyújtotta oda az almát Ádám nak, Káin ezen a napon ölte meg Ábel t, s az özönvíz is éppen pénteki napon kezdte elmosni az emberiséget, s vele együtt minden földi rosszat... Jézus Krisztus t 13-án, pénteken feszítették keresztre, melyet az utolsó vacsora előzött meg, tizenhárom résztvevővel – azóta is sok helyen odafigyelnek, hogy a társaságban sose legyenek éppen ennyien, ha pedig mégis így adódna, az első személyt, aki elhagyja a társaságot, Júdás mintájára, árulónak nevezik, aki a szerencsétlen történések lavinájának az elindítójává is válik egyben.
Az említett példák a kereszténység történetét követik, mindez azonban még véletlenül sem jelenti azt, hogy a 13-as számot a nem-keresztények valamivel is jobban szeretnék. A törökök például, bizonyos időre, teljesen kitiltották a nyelvhasználatból e szám megnevezését, de a germán mitológia is negatív előjelű történeteket fűz hozzá. Az egyik lakomán például Loki , a legaljasabb isten, hívatlanul, mint tizenharmadik vendég jelent meg, s a lakoma Balder nek, a fény és vigasság istenének a halálával ért véget.
|
|
NŐK ÉS PÉNTEK 13.
Számos mitológiában a női nemhez kötődik a tizenhármas szám, mivel a menstruációs ciklus, a holdéhoz hasonlóan, évente tizenháromszor jelentkezik. A péntek is hasonlóképp kötődik a nőkhöz, a német nyelvterületen a péntek az egyedüli nap, melynek az elnevezése nőhöz, mégpedig Frigga istennőhöz kapcsolódik.
Az idők folyamán egyre elterjedtebbé vált az a hiedelem, miszerint ezen a dátumon semmibe sem szabad belekezdeni, nem kell útra indulni, nősülni, szerelembe esni, döntéseket hozni, vagy bármilyen lényeges dologba belekezdeni. A történelmi fontosságú események mélyebb analízise azonban hamar kideríti, hogy ezen a napon semmivel sem történt több balszerencsés esemény, mint a hét, vagy a hónap többi napján. Mindez, úgy tűnik, teljesen mellékes, a hiedelem tovább él az emberekben. Már a régebbi időkben is úgy tartották, hogy ezen a napon nem kell ágyneműt cserélni, mert rossz álom száll az alvóra. Nem ajánlatos körmöt vágni, mert az szomorúságot, bánatot hoz. De nem volt szabad varrni, költözködni, sőt, hajóra szállni sem, mert úgy hitték, veszélybe kerülhet ezáltal az illető épsége. A tengerészek tartották is magukat ehhez a szabályhoz.
A BIZONYÍTÉK
Akadtak viszont olyanok is, akik megelégelték az efféle tévhitek népszerűségét, s megpróbálták ezek ellentétét bizonyítani. Az 1800-as évek elején az egyik brit flotta „HMS Péntek“ névre keresztelte el hajóját, a fedélzet tagjait éppen pénteki napon válogatta össze, és egy James Friday (Péntek) nevű személyt nevezett ki a hajó kapitányának. El is rendelték, a hajó indulása is pénteken legyen. A bizonyítás, sajnos, nem járt sikerrel – a hajó, teljes fedélzetével nyomtalanul eltűnt.
Hét évszázada, 1307. október 13-án, IV. „Szép“ Fülöp francia király utasítására több ezer templomos lovagot fogtak el. Többek között a keresztény vallás meggyalázásával és homoszexualitással vádolták meg őket. Az egyház kérésére, melyet aggasztott a lovagok egyre nagyobb, főként gazdasági befolyása, valamint az a meggyőződésük, hogy Jézus Mária Magdolná ra hagyta az egyház megalapítását, kivégezték legtöbbjüket. Mária Magdolna sírhelyének rejtegetése és a Torinói lepel hez fűződő titkok miatt, voltaképpen távozniuk kellett a föld színéről. Az esettel számos könyv foglalkozik, többek között a közelmúlt egyik legnagyobb sikere, a Da Vinci-kód is. |
A péntek, hosszú időkön át, a különleges szertartások napjaként is szolgált. Ezen a napon kellett imádkozni a bő termésért, az egészségért és a boldogságért. A mai vasárnapként kezelték évszázadokkal ezelőtt, ez a nap volt a pihenés és a csendes imádság napja. Innen eredeztethető az, hogy azokat, akik e szabályt megszegték, a sors és a rossz szellemek kihívásával, a balszerencse magukra zúdításával gyanúsították. Ezen a napon csak a boszorkányok „dolgoztak” , a hiedelem szerint tizenkét boszorkány állt össze a sátánnal, így alkotva meg a rossz lelkek „tizenhármasát” .
El kell ismerni, valóban kötődnek olyan történések e naphoz, melyek az átkozott péntek népszerűségét növelték. A pogány Rómában ezen a napon tartották a kivégzéseket, s ezt a szokást később a britek is megtartották, hiszen maguk is péntekenként hozták mozgásba az akasztókötelet. Ráadásul, a szerencsétlen áldozatnak pontosan tizenhárom lépést kellett megtennie az akasztófáig...
Mindennek ellenére, a péntek és a tizenhármas szám nem jelentenek mindenütt feltétlenül rosszat. A tarot-ban, igaz a halált szimbolizálja e szám, de ugyanakkor már az újjászületést, regenerációt is jelenti. A kínaiak egyértelműen szerencsés számnak tartják. Hasonló volt a számmal szembeni viszonyuk az egyiptomiaknak is, úgy tartották, hogy a lélek az élet tizenkét fázisán kell hogy továbbjusson, mire eljut az örökkévalóságot jelképező tizenharmadikba.
A HIEDELEM ÉS A XXI. SZÁZAD
A baljós tizenhármas még a modern üzleti világra is alaposan rányomta bélyegét. A repülőtársaságoknak nincsenek 13-as számú járataik, magukon a gépeken pedig nincs tizenharmadik üléssor. Sok olyan szálloda van, mely az emeletek, illetve szobák számozásánál kihagyta ezt a sorszámot, s az utóbbiak esetében a 12-es szám szerepel a leggyakrabban.
A tizenhármas számtól való félelem az orvostudomány fogalomtárába is bekerült, tredekafóbiá nak nevezik ezt a betegséget. Donald Dossey amerikai terapeuta már hosszú ideje foglalkozik az irracionális félelmek kezelésével. Szerinte a paraszkevidekatriafóbia , azaz a péntek, 13-ától való félelem sem elhanyagolható, s csak az Egyesült Államokban legalább 21 millióan tartanak ettől a naptól. Hogy kihatással volt-e erre a számra, vagy sem, nem tudni, de a horrorfilmek világában is előszeretettel alkalmazzák a baljós nap adta lehetőségeket. Gondoljunk csak a Péntek 13. című filmekre, melyekben a rettentő, jégkorongmaszkos Jason sorra végzi ki fantáziadús módon a balszerencsés szereplőket. Az első filmet még 1980-ban készítették, s jelenleg is dolgoznak a ki tudja hányadik történeten.
S amíg egyesek szabadulnának a XXI. századot is bekebelező hiedelemtől, mások éppen a modern kor eszközeivel dolgoznak azon, hogy ez ne történhessen meg sosem: a hacker ek előszeretettel bocsátanak ki ezen a napon vadonatúj számítógépes vírusokat. Szóval, még ha tagadjuk is, vagy a rohanó hétköznapok alatt kevésbé is veszünk róla tudomást, a péntek 13-ához kapcsolódó évszázadokon átívelő hiedelem igen mélyre bevéste magát a modern társadalmak mindennapjaiba is.
[Forrás: A balsors „világnapja” – Péntek, 13. ]
PÉNTEK 13. TÖRTÉNETE
A világ egyik legelterjedtebb babonája a péntek 13-ától való félelem, amely az ókorba nyúlik vissza.
Dan Brown, amerikai művészettörténész, tanár és regényíró 2003-ban megjelent és nagyon gyorsan rekord olvasottságot elért világhírű regénye „A da Vinci-kód” hívta fel a figyelmet arra a hiedelemre, hogy 1307. október 13-án, pénteken végeztette ki a nagyhatalmú Templomos Lovagokat IV. Fülöp francia király. A történet részletes bemutatása előtt azonban néhány példát is megemlítenénk arra vonatkozóan, hogy részint a péntek, részint a 13-as szám baljós jellege milyen régi gyökerekre nyúlik vissza.
A félelem a tizenhármas számtól, vagyis a triszkaidekafóbia az ókorba nyúlik vissza. A tengerentúlon olyannyira tartja magát ez a szokás, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a felhőkarcolóknak nincsen tizenharmadik emeletük, a kórházakban nincs tizenhármas szoba. Franklin Delano Roosevelt sosem volt hajlandó olyan asztaltársaságnál étkezni, ahol tizenhárman ültek. Rendszerint odarendeltek még egy embert.
Ami a pénteki napot illeti: Bibliai oka van, hogy a pénteket a legszerencsétlenebb napok között jegyezzük.
Ezen a napon feszítették meg Jézus Krisztust, és állítólag ez volt a paradicsomi bűnbeesés napja is. Az utolsó vacsorán tizenhárom vendég volt: tizenkét apostol és maga, Jézus. Ezért tartja magát az a hiedelem is, hogy tizenhárom emberrel étkezni egy asztalnál: veszedelem. Más források szerint a Messiást eláruló Júdás személyére utal a szám, mert ő volt az, aki utolsóként ült le az asztalhoz.
A középkorban ezen a napon éhgyomorra tüsszenteni nagy szerencsétlenséget jelentett. A péntek - a néphit szerint - a gonosz napja, vagyis nem alkalmas házasságra, vagy arra, hogy új házba költözzünk, új állást vállaljunk, nagy útra induljunk. |
|
A pénteki naptól való félelem másik gyökere, hogy a XIX. századig ez a nap volt Európában a hóhérok napja: rendszerint ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket.
A XX. században az Apolló 13 katasztrófája után mai napig tartja magát az a téveszme, hogy az űrrakéta 13 óra 13 perces fellövési kísérlete a harminckilences indítóállványról meghiúsult.
Ám mindez úgy tűnik valóban babona (és nem történelem), ami pedig a babonákat illeti, Rejtő Jenő mondata jut az ember eszébe:
„Nem vagyok babonás és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás".
Most térjünk vissza a péntek 13 történelmi magyarázatára:
Az egész hiedelem hátterében a középkori Templomos Lovagok állnak. A Templomosok vagy Templomos Lovagrend (latinul Militia Templi) az egyik leghíresebb keresztény harcos szerzetesrend volt. A templomos lovagrend 1118-ban, keresztes lovagokból szerveződött társulásból, a Szentföldön alakult. Hugues de Payens vezetésével kilenc keresztes lovag elhatározta, hogy életét a Szentföld zarándokai védelmének szenteli. Krisztus szegény lovagjainak nevezték magukat, ezzel is utalva kezdeti szegénységükre és elhivatottságukra.
A lovagokat II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába, aki Jeruzsálemben, az egykori Salamon-templom egy szárnyát adományozta nekik. Lakhelyük után nevezték őket a Templom lovagjainak, vagy egyszerűbben templomos lovagoknak: Fratres Militiae Templi.
Az 1128-as Troyes-i zsinat eredményeként jött létre a latin nyelvű rendi szabályzat (regula), amelyet később újabb kiegészítések követtek egészen a XIII. század második feléig. De Payns felkérésére Clairvaux-i Szent Bernát 1132 és 1135 között megalkotta a rend szellemi programját összefoglaló, Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae (A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete) című írását.
|
A pápa kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok választását. Ehhez hasonló kiváltságokat ekkoriban csak a ciszterci rend élvezett, illetve később a magyarországi pálosok. A rend előbb a Francia Királyságban, majd Angliában talált támogatókra, aztán elterjedt német és spanyol területeken is. A XII. század második felétől a lovagok Közép-Európa királyságaiban is otthonra találtak.
A templomos rend a XIII. század második felében érte el fejlődése tetőpontját. Európa szinte minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett. A Rend őrizte 1204 és 1307 között az úgynevezett Torinói leplet, valamint 1222 után az Aranybulla egy példányát is. Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott. A zarándokok számára bankrendszert teremtettek. Az úton levők pénzüket – nehogy a zarándoklat alatt kifosszák őket - bármely templomos rendházban letétbe helyezhették, majd az út során a kiállított váltókkal más rendházakból mindig annyit vehettek fel, amennyi a napi ellátására és továbbutazásra kellett a következő templomos „banki-kirendeltségig”. (Ily módon a zarándokoknak nem kellet attól félniük, hogy a maguknál tartott összes pénzüket elveszik tőlük.) |
A templomosok kiváltságaik révén kikerültek mind a világi, mind az egyházi hatóságok felügyelete alól, egyedül a mindenkori pápa parancsolhatott nekik. Akárhol voltak is házaik, birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy „állam az államban” működtek. A Szentföld mellett hadakozni kezdtek az Ibériai-félszigeten is, hogy segítsenek a visszahódításában (mint ismert, a reconquista csak jóval később, 1492-ben vezetett teljes sikerre). Itt általában a muszlim erőkkel határos területeken kaptak birtokokat, amiket aztán kötelesek voltak megvédeni.
A rend bevétele a XIII. század végére olyan óriási lett, hogy a szentföldi erődítmények után önálló földközi tengeri flottát tudtak építtetni. Ebben a korszakban születhetett a templomosok kincséről szóló legenda. Ám hatalmasak voltak a kiadások is, hiszen a szerzetes lovagok csupán harcoltak, vagyis el kellett tartani őket, csak azt „termelték meg”, amit csata közben és után zsákmányoltak. Az elmúlt évtizedekben történészek sokasága végzett számításokat a templomos rend képzeletbeli főkönyvéről. Egy biztos: a nagy kiadások mellett a templomosok gazdasági hatalma egyre nőtt, s részben ez vezetett a bukásukhoz is.
1291-ben a Szentföld hosszú időre elveszett a keresztények számára, ami a lovagrendeknek is kihívást jelentett. A másik két nagy lovagrend: a Johanniták és a Teutonok (német lovagok) könnyebb helyzetben voltak, mint a templomosok, mert ők a harc és a zarándokok védelme mellett betegápolással is foglalkoztak. Ugyanakkor mindkét rend megtalálta azt a lehetőséget, ahová átvihették a kereszténység védelmében és terjesztéséért vívott harc eszméjét: a Johanniták a törökökkel szemben harcoltak, a Teutonok a poroszokkal és más balti népekkel, még hosszú évtizedeken keresztül. A templomos rend számára a megoldás egy saját állam létrehozása lett volna (ezt Ciprus szigetére tervezték), mint amilyen a Johannitáké Rodosz szigetén, vagy a Teutonoké a Balti-tenger partján, ám ez nem sikerült nekik, mert szembe kerültek az egyre erősödő Francia Királysággal.
Ilyen körülmények között került sor a történelem első koholt pereinek egyikére, amely végül a rend bukását okozta. 1307. október 13-án pénteken. IV. „Szép” Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Fülöp segítője, a per fővádlója egy katár (kathar) volt, akiket a templomosok vertek le Dél-Franciaországban. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a pápa a Vienne-i zsinaton (1311-1312) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták.
Túlélők ha csekély számban is, de maradtak, főleg más országokban. Portugáliában új név alatt újraszerveződtek: ők lettek a Krisztus Lovagrendje. Skóciában pedig Robert Bruce fogadta be őket (a William Wallace vezette felkelést követően), és a lovagok segítségével futamította meg az 1314-es bannockburni csatában a majd háromszoros túlerőben lévő angolokat. Magyarországon is el tudtak vegyülni más szerzetekben.
[Forrás: Péntek 13 története]
» Vallásfilozófia - Tízmilliószoros napok
» VALLÁSFILOZÓFIA E-Könyvtár
