Mint azt mindnyájatoknak tudnotok kell, átléptünk egy Új Eónba. A Világ számára Magasabbrendű Igazság adatott. Ez az igazság készen áll, s vár azokra, akik tudatosan elfogadják, ám elsősorban felismerendő, majd csak azután megértendő; s azok, akik elfogadták eme Törvényt, s törekszenek megélni azt, napról napra többet fedeznek fel Szépségéből és Tökélyéből.
Az új tanítás első pillantásra szokatlannak hat; s az elme képtelen egyetlen töredéknél többet megragadni abból, amit valójában jelent. Csupán akkor, amikor a Törvényt megéljük, csupán akkor képes ama töredék kiterebélyesedni az egész végtelen eszmeiségébe.
Azt akarom, hogy osztozzatok velem eme nagyszabású Igazság egy apró töredékén, mely vasárnap reggel vált világossá előttem: azt akarom, hogy velem tartsatok – ha akaratotok úgy kívánja – pusztán a Régi Eón határvonalán túlra, s vessetek egy pillantást az Újra. Azután, ha a látottak elégedettségetekre szolgálnak, maradhattok – vagy lehetséges, hogy visszaléptek egy időre. Azonban az útra, mely egyszer már megnyílt s az Ösvény síkjára, mely világosan terült előttetek, mindig képesek lesztek visszatérni egy szempillantás alatt, pusztán azáltal, hogy Belső látásotokat újra az Igazsághoz igazítjátok.
Tudjátok milyen mély benyomásokat tett ránk mindig is a Napkelte s a Napnyugta; s látva a Napot letűnni éjszakánként, majd újra fölkelni reggel, ilyeténképpen alapozták ókori testvéreink vallásos eszméiket a Haldokló, majd Újjáéledő Isten ezzel párhuzamos képzetére. Ez a Régi Eón vallásának központi ideája. Ezt azonban magunk mögött hagytuk, hiszen annak ellenére, hogy a Természeten alapulónak tűnt (s a Természet szimbólumai mindig igazak), mégis kinőttük eme képzetet, mely pusztán a Természetben számít egyértelműen igaznak. Ahogy ez a nagyszerű Halál- és Áldozat-Rituálé megfogant és állandósult, úgy mi, tudósainkat megfigyelvén arra a következtetésre jutottunk, hogy nem a Nap kel és nyugszik, hanem a Föld -- amelyen élünk -- forog; s így árnyéka elvág minket a napfénytől az általunk éjszakának hívott időszakban. A Nap nem hal meg, ahogyan azt az ókoriak gondolták; mindig ragyog, mindig Fényt és Életet sugároz. Álljunk meg egy pillanatra, és szerezzünk világos képet erről a Napról, hogyan tündököl Ő kora reggel, a nap delelőjén, az est leszálltakor és az éjszakában! Tisztán hordozzátok ezt az ideát elmétekben? Kiléptetek a Régi Eónból az Újba.
Most nézzünk, mi is történt. Mit tettél annak érdekében, hogy elmédben megjelenítsd ezt a képzetet az örökké ragyogó Napról? Önmagadat a Nappal azonosítottad. Kiléptél eme bolygó tudatosságából; s egy pillanatra Szoláris Lényként kellett tekintened önmagadra. Akkor hát mire fel újfent a visszalépés? Talán önkéntelenül cselekedtél így, mert oly hatalmas volt a Fény, hogy Sötétségként hatott. Ám tedd meg újra, immár teljesebben, s nézzük meg, milyen változásokat idéz elő az általunk az Univerzumról alkotott képben.
Abban a pillanatban, amikor önmagunkat a Nappal azonosítjuk, ráébredünk, hogy belőlünk lett a Fény forrása, hogy immár mi is dicsőn ragyogunk. Azonban azt is felismerjük, hogy a Napfény többé nem nekünk szól, hiszen nem látjuk többé a Napot, nem látjuk jobban annál, mint ahogyan önmagunkat láthattuk csekélyke tudatunkkal a régi-eónban. Körülöttünk örökös Éjszaka honol, ám a Mi Asszonyunk, Nuit Testének Csillagfényében élünk, mozgunk és birtokoljuk lényünk. Majd ebből a magasból tekintünk vissza apró Földgolyónkra, melynek egy pillanattal ezelőtt még részei voltunk, s így gondolunk Önmagunkra, miként Fényünket azon egyénekre árasztjuk, kiket korábban fivéreinknek és nővéreinknek neveztünk, a megadó szolgákra. De nem állunk meg itt. Képzeljük el a Napot, amint sugarait egy pillanatra egyetlen parányi pontra, a Földre összepontosítja. Mi történik? Elég, felemésztődik, eltűnik. Ám Szoláris Tudatunkban ott az Igazság, s bár egy pillantásnyi időre rátekintünk az apró gömbre, melyet magunk mögött hagytunk, s immár nincs többé, mégis van, "ami megmarad". Mi marad? Mi történt? Felfogjuk, hogy "minden férfi és minden nő egy csillag". Körbetekintünk szélesebb körű örökségünkön, nézzük a Mi Asszonyunk, Nuit Testét. Nem vagyunk sötétben; immár sokkal közelebb vagyunk Őhozzá. Amik – a parányi bolygóról nézve – fényfoltoknak tűntek, most hatalmas Napokként ragyognak. S ezek igazi fivéreink és nővéreink, kiknek lényegi, Csillag-természetét soha ezelőtt meg nem láttuk s fel nem ismertük. Ezek azoknak a 'maradványai', akiket úgy hittük, magunk mögött hagytunk.
Bőven van itt hely, mindenki a Saját igaz Ösvényét járja, mindent beborít az öröm.
Most pedig, ha vissza akarsz lépni a Régi Eónba, tégy úgy. De törekedj arra, hogy észben tartsd, hogy a körülötted lévők valójában Napok és Csillagok, nem pedig apró, reszkető szolgák. Ha te magad nem is akarsz Királlyá lenni, attól még fogadd el, hogy ők jogot formálhatnak a Királyi rangra, ahogyan te is, bármikor is kívánod megfogadni mindezt. S abban a pillanatban, mikor erre a tettre vágysz, csupán erre emlékezz – A dolgokra a Nap szemszögéből tekints.
Szerelem a Törvény, Szerelem az akarat alatt.
Proof read and edited by Frater D.M.T. © Thelemagick.
Szöveg: Frater Achad - Fordítás: Frater A.S. - Bahlasti Ompehda O.T.O. (Hungary, Anno Vi)
A szerző engedélyével publikálva. (Published with the permission of the author.)
(Stepping Out of the Old Æon Into the New - English version)
[ » Primary Source: Frater Achad : Stepping Out of the Old Æon Into the New - English version « ]
