Grál Lovag

Ki emlékszik már a régi legendára, igaz volt-e egyáltalán?
Becsület, tisztesség, önáldozat…
A rég letűnt lovagi erények elmálló sírkövei lassan múltba vesznek már.
Csak szikár váram áll még büszkén, a világ tetején,
Szüntelenül ostromlott bástyái nem omlottak még le,
És tépázott zászlaja is lobog még a szélben…
Büszkeségemet hirdeti a világnak: vagyok még.
Létezem, és nem tűnök el sohasem.
Mert én őrzöm a Grált.
Örök életének vizéből éledek újjá minden nap,
Hogy emlékeztesselek benneteket:
Van szeretet. Van jóság. Van igazság.
Létezik Isten.

3+1

Háromszor születtem én erre a világra:

Először anyám méhéből bukkantam elő, mint gyermek
És láttam csodát – a világ oly gyönyörű…
Csupa felfedezés és rejtély,
Soha véget nem érő titokzatosság.

Másodszor gyermekeim születésekor lettem újjá, mint felnőtt
És láttam csodát – az élet oly gyönyörű…
Csupa szeretet és ragaszkodás,
Soha véget nem érő boldogság.

Harmadszor egyedül maradtam s váltam bölccsé, mint öreg
És láttam csodát – a halál oly gyönyörű…
Csupa elengedés és megnyugvás,
Soha véget nem érő végesség.

Ezután pedig nem erre a világra születek, mint lélek
És látok csodát – a világegyetem oly gyönyörű…
Csupa kegyelem és áldás,
Soha véget nem érő végtelenség.

---

Foedus cum Mephisto

Mennék már, de nincs hova.
Hiszen hitem elhagyott.
Ahogyan elhagyott mindenki
S már csak egyedül vagyok.

Szerelmeim már mást szeretnek,
Gyermekeim felnőttek és tovább álltak,
Álmaim és vágyaim rég messze szálltak…
Ellenségeim halottak, másoknak pedig megbocsátok.

Nincs olyan hely, ahol nem jártam már,
Nincs olyan világ, melyben meg nem fordultam volna ezerszer és ezerszer,
De még sincs olyan ház, melyben otthonra találnék.
És nincs olyan túlvilág, amely engem várna.

Minden este meghalok, de nem visznek el az angyalok.
Csupán Mefisztofelész tolja elém ördögi paktumát:
„Maradj még! – Annyi minden vár még rád…”
„Megkapsz mindent.”

Pedig megkaptam én már mindent
és már nem vágyok mást, csupán lenni.
Isten kegyelmébe rejtőzni és vágyni a jót
Érezni, hogy tartozom valahová, és hogy nem vagyok egyedül.

Szeretetre vágyom. Isteni csodára.
Áldásában nyugodva, fényében fürödni.

Felemelkedni. El innen… csak innen el.

De reggel van már, s úgy tűnik… itt ragadtam megint.

Maradok hát.

---

Titkok titka

Titok.
Titokzatos csoda.
Igaz valóság.
Hatalmas igazság.
Végtelen teher.
Tudni akarod?
Nem lehet.

---

Magam sem tudom

Valamikor réges-régen volt egy álmom, bár magam sem tudom.
Egyszer tudtam, hogy igaz lehetett talán, de magam sem tudom.
Te voltál benne és benne voltunk együtt mi is, hát magam sem tudom.
De hogy ki voltál te és ki voltam én, már magam sem tudom.
Hiszen annyi minden elmúlt már, hogy magam sem tudom.

---

Még Egyszer

Még egyszer utoljára bújj mellém és ölelj át!
Hogy érezhessem tested lüktetését, lelked összes rezdülését
Hogy lelkünk újra egyesüljön a végtelen szerelemben.
Izzadt testünk kifáradjon a gyönyör szorításában
Ájultan essünk bele az öröklétbe
Hinni azt hogy a szerelem elpusztíthatatlan
És nincs semmi, ami lerontani képes azt,
Ami végtelen és örök.
Szeretlek örökkön örökké.

Még egyszer utoljára higgy bennem és áldozd fel magad
A szerelem oltárán légy tiszta és ártatlan
Hittel teli odaadó - “szerelmes”.
Bízz bennem, hogy a világ újra szép legyen és csodálatos
Mint amikor előszőr adtad oda magadat nekem
Tudva azt, hogy rátaláltál arra a szentségre
Amivel megteremtjük azt a valóságot
Melyben érdemünk a végtelen csoda
Hisz szeretjük egymást.

Még egyszer utoljára lásd meg te is igaz lényem
Mely szomjazik utánad és elragad téged
Hogy elvakítson és bűvös varázslattal megigézzen
Feledteteve veled mindazt, ami bánt, amitől félsz
Megnyugvást találva sorsodban, elfogadóan
Nyugodj meg szerelmed karjában
Édes csókkal borítva, biztonságban
Boldogságban fürösztve oldódj fel
És ne félj elfogadni azt, ami örökké tart!

---

Szívemnek Hárfáján

Hányszor játszol még szívemnek hárfáján te bolond szerelem...
Őrjítesz meg, hogy öröklétet lássak benned
Szépséges ábránd, csodálatos látomás.
Kiszínezlek téged te tökéletes, hogy szívem óhaját betöltsd, csak nekem.
Gyönyörű vagy, odaadó, csak értem élsz
Minden mozdulatod csak értem való,
Hogy elkápráztass szépségeddel
Igaz szerelmeddel.
Érted vagyok.
Szeretlek.

---

Való Igaz

VALÓ IGAZ

Az igazság az, hogy van, ami valóban igaz.

De meglátni rettegsz te is, s inkább szorosan becsukod szemed
Nehogy megőrjítsen az atyaisteni angyal démon
Ki szigorú bíróként pálcát tör ostoba léted felett
És kimondja a végső parancsolatot.

Nem, nem, és nem. Nem igaz.

A Jézuska nem hoz ajándékot a karácsonyfa alá
S a Mikulás sem mászik le a kéményen.
A mennyország kapuját nem őrzi Szent Péter,
S a Buddhák sem ragyogják be a végtelen kozmoszt.

Nem, nem, és nem. Nem igaz.

Az igazság az, hogy van, ami valóban igaz.

De szembe nézni nem mersz vele, s inkább hátat fordítva menekülsz
Nehogy megvakítson a fellebbenő fátyol mögül kiáradó fény
Mely aranyló napként ragyogja be a végtelent
És megvilágítja a sötétségbe burkolt hazugságokat.

A Föld nem lapos és a Nap nem egy tűzgolyó
S a Biblia sem Isten szava.
A pokolban nem trónol Sátán,
S a hindu istenek sem népesítik be a milliárdnyi csillagot.

Nem, nem, és nem. Nem igaz.

Az igazság az, hogy van, ami valóban igaz.

De tudni nem akarod, s inkább tudatlanságban élsz
Nehogy megszakadjon a szíved bánatodban
Mikor az éjszakából hirtelen nappal lesz
És megérzed, hogy mi az, ami van.

A szerelem mulandó és te már nem szeretsz
S kertes házunk sem lesz már együtt soha
A világmindenséget meg nem ismerheted
S halhatatlan mágusként sem varázsollak.

Az igazság az, hogy van, ami valóban igaz.

---

Lehetnél

Lehetnél

Lehetnél itt -
Lelkemnek tiszta takarója
Fehér és könnyű, mint a szállingó hó
Csendes puha párnám
Áldott békesség.

Lehetnél titkos társam
Ki megbújik a hó alatt
Rügyfakadásig csendben növekvő csíra
Erős bambusz, mely gyökeret hajt
Rezdületlen bölcs buddhaszobor.

Lehetnél édes óhajom
Buja szerelmem színcsupa ágyon
Selyembársony mézédes pihe-puhaság,
Kényelmes nyújtózás, füstölőillat
Örök boldogság örömtüzében.

Lehetnél mágus
Halhatatlan.
Rejtett tudásom reád bíznám,
Hogy együtt osztozz bölcs magányomban,
Örök életemben.

Lehetnél.

---

 

Örökre

Ugye velem maradsz mindörökre?

Szárnyalni a véges végtelenbe.

Elérni a távoli csillagokig.

Megtenni azt. Mit még

Senki sem tudott:

Örökké élni.

Együtt.

Veled.

.

---

Halhatatlanság

Halhatatlanság

Nincs elindulás és nincs megérkezés
Nincs kezdet és nincs befejezés
Nincs nappal és nincs éjszaka 
Nincs születés és főleg nincs halál!
Nincs se eleje se vége
Nincs fáradtság és végre
Örökké tart minden!

A kezemben tartom az időtlenség kulcsát
S kilépve a világból rám süt a végnélküli nap.

A rejtett tudás birtokosa vagyok - 
Igazi mágus az emberek birodalmában!

Titokzatosan lépkedek, arcomon varázslat
S nincs ki meglássa, hogy bizony
Átléptem már téren és időn
S immár csak az öröklét végtelen nyugalma
Árad belőlem szeretően,
Hogy elcsitítsa megannyi élet
Pillanatnyi röpke vágyát.

---

Hazatérés

Hazatérés

Csendben érkeztem, észrevétlenül.
Mint mindig.

Most sem fogadott se harsonaszó, se vidám gyermekkacaj, se szerelmes csók.
Mint mindig.

Csak az álmatag, forró nyár ölelt körül – helyetted.
Mint mindig.

Megannyi titok és zsibongás – csupán bennem.
Mint mindig.

Otthon.

Szentséges üresség. Titokzatos félhomály. Füstölő illat.
Mint mindig.

Porlepte lepedők takarják be azt, ami volt;
Pókjárta hálók szövik át a múltat.
Az időtlenség feledteti a régi álmokat – ami volt az volt;
Dicsőség, harsány gyermekzsivaj, szerető ölelés.

Mint mindig.
Egyedül vagyok, észrevétlen.

Mint mindig.
Istenek fogadtak most is, vidám múzsák és szerelmes angyalok.

Mint mindig.
Csak a zakatoló, őrült világ fordult egyet – körülöttem.

Mint mindig.
Nem magányos vagy szomorú – csupán egymagam.

Édes otthon.

Várakozással teli édes emlék. Szentséges álom. Röpke pillanat.
Mindig.

 

---

Csata Után

Csata Után

Vértől bűzlő lucskos páncélom csattan a kövezeten
ahogy övemet megoldom hullik le rólam
kicsorbult kardom fáradtan rogy földre
mint megannyi legyőzött halni vágyó
összeesem én is a végtelen csatától.

S arcomat lágy kéz simogatja mikor szemem kinyílik
életadó vízcsepp érinti ajkam
halálos sebemet ím már összevarrták
gyógyító kötés védi már testem
fekhetek végre szerelmem karjában.

De lüktet még bennem az irtózatos kín
gonosz küzdelme ádáz létnek
fröccsenő vére törékeny embernek
sikongó hörgése a mulandóságnak
vigyorgó grimasza a halál ölelésének.

S élek mégis - isteni kegyelem járja át lelkem
az öröklét ígérete mosolyog rám vissza
gyönyörű arcát mikor felém fordítja
kedves mosolya áldásod rajtam
hogy összetört szívemet összetapassza.

 

---

Elindulás

Elindulás

Csendben indulok, észrevétlenül.
Mint mindig.

Most sem búcsúztat se harsonaszó, se vidám gyermekkacaj, se szerelmes csók.
Mint mindig.

Csak az álmatag, záporos ősz ölel körül – helyetted.
Mint mindig.

Megannyi kaland és látomás – csupán bennem.
Mint mindig.

Messzeség.

Szentséges mindenség. Titokzatos fényár. Az erdők illata.
Mint mindig.

Fényjárta sugarak világítják meg azt, ami lesz;
Tündérujjak szövik újra a jövőt.
A pillanat ébreszti újra az új álmokat – ami lesz az lesz;
Dicsőség, harsány gyermekzsivaj, szerető ölelés.

Mint mindig.
Együtt leszek, látható.

Mint mindig.
Istenek fogadnak majd, vidám múzsák és szerelmes angyalok.

Mint mindig.
Csak a zsibongó, bolondos világ fordul egyet – körülöttem.

Mint mindig.
Nem mindenkivel vagy boldogan – csupán együtt.

Csodálatos világ.

Várakozással teli csodás meglepetés. Szentséges álom. Röpke pillanat.
Mindig.

 

---

Magány

Magány

Kietlen rettentő csendben tör rám a magány.
Sötét árnyak rejtik el lelkem pislákoló fényét.
Erőtlen lángja a végtelen homályba vész.
Kétségbeesett kiáltásomat nem hallja senki.
Hiszen egyedül vagyok.

 

---

Hová lettél

Hová lettél?

Hová lettél?
Drága szerelmem!? 
Hol az a tűz, amely lángra lobbant és felperzselt mindent!?
Hová lett a hit, hogy mi ketten megváltjuk a világot!?
És elhozunk egy új világot!? Egy szebb jövőt!?
Hol az a szép jövő!?
Hová lettél belőle?

 

---

Hol vagy mindig

Hol vagy mindig

Mindig vagy valahol... máshol... én meg valahol... máshol...

Én csak várok és várok... és te csak vársz és vársz...

Én meg csak várom és várom, hogy hazaérj... és te csak várod és várod, hogy hazaérjek...

és hogy végre együtt legyünk végre!

Mégis már este van mindig, mire megjelensz... és este van mindig mire megjelenek...

mire lefeküdnék, te már alszol... mire lefeküdnél én már alszom...

mire felkelnék, te már elmentél... mire felkelnél én már elmentem...

napközben hívogatlak... napközben hívogatnál...

de a tér - erő...

vagy nem működik... vagy nem elérhető...

most itt vagyok. de ott vagy te.

mindjárt nem leszek itt... és nem leszel ott te sem.

vészesen fogy...

a tér - idő...

 

 

---

Próbára tettelek

Próbára tettelek

Próbára tettelek téged
Te szívtelen buta világ.
Elbuktál!

Te Krisztust feszítő,
Halált osztó sötét
Ostobaság.

Fordítsd el fejed
Te oktalan hálátlan ember
Menekülj hát!

A halál úgyis rád talál.

---

Érted Sírok

Érted Sírok

Érted sírok, értetlen világ
Kerülsz engem, rémítelek.
Szaladsz előlem, elmenekülsz
De bolond hajszád sehová nem ér.

 

---

Magyar Virtus

Petőfi Apollinaire : Vágod?

Antanténusz, szórakaténusz,
Szórakozom tiki-taka, alam-balam bimm-bamm-busz.

Hej, subámat lerakom, sukár csicsóba villantok. Csuhajja!
Az éjszakába zúzok, zsír sirály nagy csinadrattával cécózom. Azannya!
Amim volt, cakkumpakk elherdálom, búsulva vigadok. Uczú-bú!
Hopp te cunci, sej gyere vélem kamatyolni!

Brumma-brumma, cini-cini, csili-csalamádé,
Édi-bédi, tündi-bündi, siti-süti, sini-süni,
Dínom-dánom, etye-petye, sejde rütyütyű!

Hahotázva dudorászom, trallala-trallala,
Csumidázom a biberédet, vidul a fejem,
De közben csak pancserul tétó tötymörgök,
Te meg babám kapkodod.

Kárikittyom, kity-koty-kity-koty, tojjogájjanak a luggyok!
Azt a paszta cipőpaszta, hejde mumumú!
Kipp-kopp, kipp-kopp, nade hoppá-hopp!

Kukurikú komámasszony!

Suttyomban gallyra mentünk,
A rézfánfütyülő, pitypallagos, rézangyalát neki!
Pelyvakutyóba palázoljon ágas-bogas rőtszakállú bakarasz!
Kotyolászva kupecoljon a hétszőnyű koponyányi monyók!

Járomba hajtott fejjel, gúzsba kötve fickándozunk,
Meggebedve gürcölünk látástól-pikulásig, mint a güzü,
Míg padlót nem fogunk és ki nem purcanunk!
Taccsra vágnak minket! Paff!

Tra-ta-ta-tá! Balfékek vagyunk a sudri bunkó surmó spílerek közt,
Iciki-picike gunyeszünkben durmolunk, iciri-piciri vágyainkkal.
Vetítenénk mi is, de a koncok a zápfogunkra sem elegek.
Dí, dá, dú... Ti vagytok a nagyszájúak. Mi nem.

Mi csak jajvörös pozsgával alamizsnáért gazsulálunk,
Likacsos bocskorunkat tódozzuk-foltozzuk,
A hasunk kong, butykosunk dong,
Kása, abrak, tingiri nyolc. Üres a polc.

Pödörödő deres loncunk, hullik, mint a pelyva,
Tódott-fódott vánkosunkban már csak a szalma bök,
Kemencénk didereg , udvarunk csupa dudva és haraszt.
Ki húz ki minket a csávából?

Ingó-bingó rózsa, te vagy a fogócska,
Mese, mese mátka, pillangós madárka,
Tente baba tente, csicsíja-babája!

Kölcsönkenyerünket elsíbolva csencsel,
Vigyorogva gurgulázik rajtunk a sok sumák,
Suttyomban csiborászik, okosba summant
Umbuldázik, gagyarászik, a temérdek zsivány.

A sok tutujgató, tutyimutyi, zsémbelődő morgó-mackó,
A rengeteg rinyáló, renyhe rihe-rongy,
A megannyi sinkofáló, slampos sutyerák
Mind bolond likból mütymürüttyől :

Apacuka, fundaluka, fundakávé, kamanduka,
Abcug, fundaluk, funda kávé kamanduk.
Sürgő-forgó licsi-locsi lics-locs. Zsupsz!

Rökönyödve vizslantom, hogy hasamba feketelyukat beszélnek.
A sudár mennykő pörkölne már oda, ennek a rézfánfütyülő világnak!
Csudába a csaholó, pocskondiázó, talpnyaló genyákkal!
Nem kell a tüttyölt ratyli! Slussz-passz!

Pille, pille, aranypille, szállj az égbe fütyörészve!
Kicsi-kocsi, három csacsi, döcögő, göcögő
Ziki-zaka-zakatol a szívem, taréja haréja.

Egy, kettő, három, négy,
Te kis legény, hová mégy?

Megtépázva szállingózunk elfelé
Az óperenciás üveghegyeken túlra.
Csácsumicsá!

Ecc, pecc, kimehetsz.
Cérnára, cinegére,
Uzsgyi, fuss!

…

 

[« vissza ]

[ előre » ]