Tarr Bence László
Buddhizmus és Kapitalizmus
avagy segíti-e a kapitalista gazdaságmodell kialakulását a buddhista létszemlélet?
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme alapján
- Buddhism and Capitalism -
| |
1997.
|
Word formátumban [« word ]
|
E mögött a szokatlannak látszó kérdés mögött húzódó alapgondolat ismertetésével kezdeném dolgozatomat: A nyugati kultúrkörhöz tartozó emberek többsége meglepetten tapasztalhatja, hogy míg a század elején a távol-keleti országok többsége még az európai feudalista államberendezkedéshez hasonló politikai és gazdasági formákat követte, az elmúlt száz év alatt olyan hihetetlen gyorsasággal adaptálódott a demokratikus kapitalista államberendezkedéshez, hogy közülük sok ma már meghatározó gazdasági nagyhatalom. Ezen országok olyan gyorsan váltottak államformát, amely természetesen gazdasági intézményeik gyökeres megváltoztatásával is járt, hogy az európai ember csak tátott szájjal bámul az ilyen gyors és hatékony változás láttán.
Ha Japán példáját vesszük, akkor az is szembetűnő, hogy az új gazdasági formák megjelenése nem szorította ki a más természetű kulturális hagyományokat. Úgy tűnik tehát, hogy valamilyen olyan szellemiség húzódik meg ezen országok kulturális hátterében, amely lehetővé teszi az új gazdasági formák megjelenését anélkül, hogy ezen formák tönkretennék az adott nép kulturális sajátosságait. Sőt olyan szellemiséget keresünk, amely nemcsak lehetővé teszi, hanem kiváló táptalaja az új, kapitalista gazdaságszemlélet elterjedésének.
Max Weber a század elején (1905) született klasszikus tanulmányában [1] hasonló kérdések nyomában járva ugyanezt a szellemiséget kereste az európai népek körében. Az ő szemlélete szerint bizonyos vallásos eszmékben keresendő ez a szellemi alapállás. Tanulmányában a protestantizmus megjelenésével magyarázza a racionális gazdaságetikák megjelenését amely véleménye szerint a kapitalizmus szellemének táptalaja. Kiindulási pontját véve alapul, magam is arra teszek kísérletet, hogy hasonló képen megvizsgáljam, felelőssé tehető-e valamilyen távol-keleti vallásos világnézet a kapitalizmus gyors elterjedéséért ezeken a területeken.
A megadott szempontok alapján a buddhista világnézetet fogom elemezni ebből a szempontból, bár a legdinamikusabban kapitalizálódó országokban, mint Japán, Kína és Dél-Korea nem ez a domináns vallás. A buddhizmus jelentős hatása inkább az indokínai és az észak-nyugati indonéz államok esetében érzékelhető. Ennek tükrében a kérdés a fentebb megfogalmazott formában tehető fel: Segíti-e a kapitalista gazdaságmodell kialakulását a buddhista létszemlélet? Meg is előlegezem a választ: IGEN, segíti, de önmagában nem tehető felelőssé a kapitalista szemléletmód gyors elterjedéséért.
Az alábbiakban a válasz indoklása és kifejtése olvasható.
Általános felvezetés:
Kifejtésemben Max Weber gondolatmenetét követem, s ezen felvetések kapcsolatát vizsgálom a buddhista tanítással.
|
Weber szerint a kapitalizmus kibontakozásában döntő szerepet játszottak a racionális gondolkodás vallási gyökerei. Úgy gondolja, hogy magának a racionalizmusnak a megjelenése olyan speciális vallási motivációk megjelenéséhez köthető, amely a protestantizmus megjelenése előtt hiányzott a keresztény vallásból; sőt a vallásos életen kívül sem fogalmazódott meg az emberek fejében. Bár nem határozza meg, a racionalizmus alatt ő feltehetőleg azt a Descartes nevéhez fűzött eszmerendszert érti, mely szerint az ember elsősorban gondolkodó lény, s eme képessége által önmaga hozza létre értékeit. A descartesi racionális ember észérvek alapján határozza meg vallási alapelveit, és így vallási motivációi is ‘ésszerűek’. Ahhoz, hogy a vallás bizonyos mértékben racionalizálódjon szükséges volt bizonyos vallásos alapelvek megjelenésére, amelyek a protestantizmushoz köthetők. Weber szerint a racionális vallásosság érdeketikája vezet a kapitalista szemlélet kialakulásához. Elmélete szerint nemcsak a protestantizmus, hanem minden vallás létrehozza a saját ‘gazdaságetikáját’. Sőt egy valláshoz kötődő gazdasági forma még segíthet is annak jellemzésében.
Nyílván sokban jellemezhető egy vallás annak megfelelően, hogy az egyes vallási motivációknak milyen gazdaságetikák feleltethetők meg. Egy erősen túlvilágra koncentráló vagy apokaliptikus vallás esetében például meglepő lenne ha a követők indíttatásai között ott találnánk a vagyonfelhalmozásra való törekvést, vagy a takarékoskodást. Ezért teljesen világos, hogy a vallásos indíttatásokhoz kapcsolható gazdaságetikák vallásokként más és mások. Miután mind a középkori nyugatot és keletet egyaránt a vallásos gondolkodás jellemezte, világos, hogy a széles körben elterjedt vallásos eszmék, erkölcsi és politikai nézetek rendkívül jelentős szerepet játszottak a meghatározó gazdasági orientációk kialakulásában. |
Ezen a szálon elindulva épít fel Weber egy kísérleti jellegű általános vallástipológiát. A vallásokat annak megfelelően osztályozza, hogy az egyes vallások motivációihoz milyen gazdasági orientáció társul. Itt nem célunk ezt a tipológiát ismertetni. Az azonban érdekes, hogy a kapitalista szellemhez milyen vallási indíttatásokat rendel.
A kapitalizmus fogalmának weberi meghatározása:
Weber szerint az embert minden állati ösztönén túl alapvetően meghatározza a “szerzési ösztön”, vagy ahogy máshol nevezi, a “nyereségvágy”. Ez véleménye szerint olyan irracionális drive, amely meggátolja az embert valódi emberi mivoltának kibontakoztatásában. Mint azt könyve 11.oldalán mondja: “ A kapitalizmus egyenest azonos lehet ennek az irracionális ösztönnek a megfékezésével, vagy legalább is racionális mérséklésével . ” [2] A kapitalizmus fogalmának alapjelentését tehát szinte pszichológiai eszközökkel adja meg. Minden olyan gazdaságetika, amely a nyereségvágyat mérsékeli, illetve racionálissá teszi, tulajdonképpen a kapitalizmus egyik válfaja. Tehát nem a nyereségvágy teljes megszüntetését teszi céljául. Weber külön hangsúlyozza, hogy a kapitalizmus alapeszméje nem mond ellen ennek az alapvető emberi szükségletnek: “ A “jövedelmezőségre” való törekvéssel azonban igenis azonos a kapitalizmus. Mert “nyereségnek”, annak lennie kell . ” [3] A kapitalizmus alapeszméje tehát a racionális értékfelhalmozással rokon. A ‘nyereség’ ugyanis bármi lehet. Ez ugyanis nem szükségszerűen jelent anyagi javakat; sőt, pont a protestáns példa mutatja, hogy az anyagi javak felhalmozása spirituális javak megvásárlását teszi lehetővé, így pusztán eszköz és nem cél.
Persze Weber maga is látja, hogy a jelenkori Nyugat kapitalizmusa formáiban már meghaladta a puszta racionális értékgazdálkodás kereteit: “ Csakhogy a Nyugat ismer emelett egy egészen másféle s a Földön sehol másutt ki nem fejlődött kapitalizmust is: a (formálisan) szabad munka racionális-kapitalista szervezetét. ” [4] Ezért több értelemben használja a ‘kapitalizmus’ kifejezést. A legáltalánosabb formájában a racionalista értékfelhalmozást érti alatta, míg másutt a kortárs európai szabad munkás - tőkés közti gazdasági interakciót.
Én a két jelentés közül az elsőt tartom fontosnak, s amikor a kapitalizmusról beszélek a következőket értem: A kapitalista szellem olyan racionális alapokon nyugvó gazdaságszemlélet, amely a szerzési ösztön józan mérséklésével a maximális nyereség felé tereli az embert. Egyszerűbben: a ‘Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok’ gondolkodásmód (az azonnali vágykielégítés) helyett, a ‘Ki mint vet úgy arat’ gondolkodásmódra sarkallja az embereket. Azaz nézd meg mibe fektetsz, s mérlegeld mit kaphatsz érte.
A racionális nyereségmaximalizálás a buddhizmusban:
Weber ‘A világvallások gazdasági etikája’ című művében a következőkből indul ki: “ Taglalásunkban így csakis arról a kísérletről lehet szó, hogy esetről esetre kihámozzuk ama társadalmi rétegek életvitelének mértékadó összetevőit, mely rétegek leginkább meghatározóan befolyásolták az illető vallás gyakorlati etikáját, s annak jellemző - szempontunkból tehát: a többiektől megkülönböztethető, egyben a gazdasági etika tekintetében fontos - vonásait kiformálták. Nem feltétlenül egyetlen rétegről van szó. ” [5] Ha tehát meg akarjuk ismerni egy adott vallás motivációit fel kell tárnunk mindazon társadalmi rétegek egyedi érdekeit, amelyek leginkébb szerepet játszottak a kialakulásában. Weber a buddhizmus tekintetében a következő társadalmi réteget tartotta a legnagyobb hatásúnak: “ A buddhizmust otthontalanul vándorló, szigorú kontemplációban és világelutasításban élő kolduló szerzetesek terjesztették. A szó teljes értelmében értve csak ők számítottak a gyülekezet tagjainak, mindenki más megmardt vallási tekintetben kisebb értékű laikusnak: tárgyai voltak a vallásosságnak nem alanyai . ” Ez persze igaz, de mindössze a buddhizmus kialakulásának első száz évére.
Az igaz, hogy a buddhizmust jórészt Buddhához hasonló vándorszerzetesek terjesztették el Tibetben és Kína belső területein, azonban már a Buddha halála (Kr.e. c.486) után száz évvel, a vészáliai II. Konzílium (Kr.e. c.483) után létrejött egy kimondottan ‘evilági’ buddhizmus, amely a világi követők érdekeit volt hivatott szolgálni. Éppen ezért ezt a buddhista irányzatot mahászanghiká-nak (nagy közösségnek) nevezték, szemben a szerzetesek sztavíravádá-jával (öregek útja). Ez a ‘szakadás’ vezetett a két legnagyobb buddhista irányzat kialakulásához a mahászanghikából kialakuló sokak buddhizmusához, a mahájáná-hoz és a sztavíravádából kialakuló kevesek buddhizmusához a hínajáná-hoz. Maga a Buddha is átadta tanítását számos világi hívőnek, elsősorban királyoknak akik közül sokan sose lettek szerzetesek, azonban nagy szerepet játszottak a buddhista tanok elterjedésében. A Buddha halála után pedig száz évvel ‘hivatalosan’ is létrejött a világi buddhizmus, ami lehetővé tette, hogy a Buddha tanából világvallás váljon. A világi buddhizmus elterjesztéséért leginkább a Maurja dinasztia harmadik császára, Asóka (Kr.e. 268-231) a felelős, aki élete első szakaszában politikai érdekei szolgálatába állítja a mahájána buddhizmust, és a dél-indiai területek ellen vívott harcok apropójaként elterjeszti egész Indiában. Politikai érdekeinek megfelelően a Buddha olyan tanításait hangsúlyozta, mint a faji, nemzetségi, kasztbeli különbségek jelentéktelensége, előremozdítván a korabeli India integrációját. Más kérdés, hogy élete második szakaszában valóban megtér a buddhista tanokhoz és miután megszervezi a pátaliputrai III. Konzíliumot (Kr.e. c.250) maga is szerzetessé válik elhagyva palotáját és a világi életet.
Mindezt azért részleteztem ennyire, hogy bebizonyítsam mennyire nem csak a szerzetesek formálták a buddhizmus vallási motivációit. Ellenkezőleg; a buddhizmus népszerűségének egy kulcs pontja az, hogy világiak is gyakorolhatják, s éppen ezért a buddhizmus gyakorlati etikáját, illetve gazdaságetikáját nem a szerzetesi réteg, hanem leginkább pont a világi követők határozzák meg. Annak megfelelően, hogy kik, kiknek és milyen szándékkal terjesztették a buddhista tant, más-más formában jelent meg minden országban. A távolkeleti országok egy részében (főleg dél-Kínában és Indokínában) a magukat buddhistáknak valló közösségek közül sok inkább a kínai univerzizmus életszerető tömegmegváltó eszméihez áll közel, sem mint a Buddha túvilági tanításaihoz. Ennek oka pedig abban keresendő, hogy ezen területeken inkább a világi hívők terjesztették a tant, nem pedig a szerzetesek. Mindezek tükrében az az igazság, hogy a magukat buddhistáknak vallók vallási motivációi nagyon eltérnek egymásétól. A szerzetesi utat járók és a világi követők közötti vallási elvárások talán semmilyen más vallásban nem térnek el annyira, mint a buddhizmusban.
Jegyzetek:
[1] Lásd Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme [Gondolat; Budapest 1982.]
[2] Minden idézet a fentebb említett kiadás alapján citált.
[3] Uo. 11.oldal
[4] Uo. 15.oldal
[5] Lásd Max Weber: ‘A Világvallások gazdasági etikája’ in ‘A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme’ [Gondolat; Budapest 1982.] 293.oldal
» Kulturális Antropológia - Kelet Istenei Nyugaton
