|
Tarr Bence László
A Tűz útján
- Walking on Fire -
2011.
"A legnagyobb félelmünk nem az, hogy nem vagyunk elegendők. A legnagyobb félelmünk az, hogy a lehetséges elképzelhetőnél is hatalmasabbak vagyunk. A fényességünk, nem a sötétségünk az, ami leginkább megijeszt bennünket. " (Nelson Mandela)
Lehetséges torokkal, betonacélt hajlítani, vagy nyílvesszőt törni? Sértetlenül üvegszilánkokon gyalogolni, egyetlen ökölcsapással téglát törni, vagy átsétálni egy 12 méteres, 700 °C fokos parázsszőnyegen, vagy éppenséggel rajta táncolni? Az emberek többsége ezt minden valószínűség szerint lehetetlennek tartja. Pedig nemrég magam is részt vehettem egy olyan elvonuláson, amely során gyakorlatban is próbára tehettük, mit tartunk normálisnak vagy lehetségesnek és hogyan tanulhatjuk és taníthatjuk is meg másoknak, hogy saját szokványos hiedelemrendszerük átmeneti felfüggesztésével, hogyan tolhatják ki saját teljesítőképességük határait.
Évezredek óta léteznek olyan természet közeli emberi közösségek, akik a világról alkotott képüket nem a természettudományos elképzelések alapján alkotják meg. Hiedelemrendszerüket átszövik az ősökről, az elemekről, a természeti erőkről, szellemlényekről szóló elképzelések. Az ilyen világ képe az emberről is más: az ember nem test, hanem lélek, amely a testben csak utazik.
Minden ember feladata az, hogy önmagát kiteljesítve felismerje valódi szellemi természetét, és világának teremtő urává váljon. A szellem kiteljesedésnek nagyon sokféle útja van, mégis az egyik legősibb sokak által gyakorolt útja az a szellemi képzés, aminek végső próbája a testi sértetlenség.
Ezt tettük próbára ismét és ismét, fokozatos beavatásuk során. Az egyre nehezedő feladatpróbák oda vezettek, hogy képzésünk végére egy 12 méter hosszú parázsszőnyegen sétáltunk végig mezítláb, égési sérülések elszenvedése nélkül. A tűz 12 méteres útját kétszer is végigjárva ma már tapasztalatból is tudom, többek vagyunk, mint aminek gondoljuk magunkat. |
|
Az emberi játszma
|
Amit a képzés alatt szerzett saját tapasztalatok útján leginkább megtanultam, hogy az ember önmagáról alkotott képe nem pontos, és még csak nem is valóság-hű. Legtöbbünket úgy nevelnek, hogy módszeresen és folyamatosan a közép-szerhez, az emberi átlaghoz közelítsünk. Ezért a legtöbb ember megtanulja, hogyan múlja alul magát.
Sokunkban ott az állandó hamis önvád: „Ki vagyok én, hogy ragyogó, tehetséges, csodálatra méltó legyek?” A valódi kérdés, ahogy azt Nelson Mandela béke-Nobel díjas szabadságharcos fogalmazta elnöki beszédében:
„Valójában ki vagy te, hogy ne az legyél? Isten gyermeke vagy. Azzal, hogy kicsinységet játszol, nem szolgálod a világot. Abban nincs semmi emelkedett, hogy összehúzod magad, hogy a környezetedben mindenki bizonytalannak érezze magát körülötted.”
Pedig nagyon sok ember követi ezt a játszmát. Fél szembenézni önmaga nagyságával, rendkívüliségével, mert a hatalmasság egyben kötelesség is. A hatalom nem öncélt és még csak nem is önmagát szolgálja. Az ember valódi hatalma mások szolgálatára adatik mindenkinek; ezért félnek sokan felismerni és felszabadítani magukban, mert akkor nincs több mentség, nincs több felelősség-elhárítás, mások vádolása. |
Az igazság az, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen valódi csoda. Csodálatos képességekkel és egyedi lehetőségekkel. Mikor ezt felismerjük, és közvetlenül megtapasztaluk, már nem tehetünk másokat felelőssé életünkért és sorsunkért. Nem vádolhatunk sem Istent, sem embert, sem sorsot, sem végzetet, mert tudjuk, hogy világunkért, életünkért valóban egyedül mi felelünk.
Szabadságunkban áll, és egyben kötelességünk is kiteljesíteni önmagunk, hogy azután erejünkkel, fényességünkkel biztonsággal ragyogjuk be a világot. „Ahogy engedjük önmagunk fényességét felragyogni, úgy tudattalanul másoknak is megengedjük, hogy ugyanezt tegyék. Ahogy félelmeinktől megszabadulunk, úgy jelenlétünk másokat is felszabadít önmaga ereje által.” – folytatódik Mandela beszéde. És milyen erőteljes világban élhetnénk, ha mindenki ezt az utat követné: ha nem kicsi és kicsinyes, hanem nagy és nagyságos szeretne lenni. Ha azt keresné minden ember mire képes még, és nem azt, hogy mire nem képes.
Nyílegyenes úton
Amikor egy hegyes nyílvessző a torkomba készült fúródni, döntési helyzetbe kerültem. Választanom kell. Miben és kiben, minek és kinek hiszek. Félelmem saját hiedelemrendszeremmel szembesített. És az nem segített, hogy láttam mások torkukkal eltörik a nyílvesszőt, most az én „életem” volt terítéken. A szélsőséges helyzet, szélsőséges választást, és valódi döntést kívánt. Ilyen helyzetben nem lehetséges, a „talán”, az „esetleg megpróbálom”, a „majd meglátjuk”. Az életünk megannyi helyzetében elhangzó átkos tétovaság. A helyzet dönteni tanított. Valós döntést hozni, valós helyzetben. Tudniillik, hogy az embernek van lehetősége másként dönteni: hogy erős és hatalmas, és ereje százszorta több, mint gondolja… Ha döntése igaz, akkor a nyílvessző meghajlik akarata előtt, és eltörik, utat nyitva ezzel a mélyebb önismeret felé, egy másik világba.
Utazás paranormáliába…
Tapasztalatból tudom, hogy az ember határai kitolhatók. Természetesen adott határok között. De ezek a határok százszorta kijjebb vannak, mint azt átlagos értelemben vesszük. Ahogy haladunk saját döntéseink birodalmában, azt tapasztaljuk, hogy bizonyos keretek között viszonyaink megváltoztathatók, és ilyenkor a normálisnak tartott elmeállapotunk is megváltozik, fellép egy „para-normális”-nak nevezhető tudatállapot, ami számára sok lehetetlennek gondolt dolog is lehetségessé válik. Nem szükségserűen a parafenomenális jelenségek szintjén, azaz nem mozgatunk tárgyakat az akaratunkkal, nem látunk a jövőbe, bár az érzékelés határai nagyon kitolódnak, a normális és képzeletbeli határai szinte elmosódnak. Az emberek szavak nélkül, pillantásokból, arckifejezésekből olvasnak egymás érzéseiben, gondolataiban, néma beszélgetésekben, belső látomásaikat követve kerülgették belső és külső világuk peremvidékét.
A térkép, ami elvezet ide egyszerű. Öt alapszabályt kell csak betartani:
1) Figyelj jól! – nézd meg pontosan mi történik most veled, és engedd el a múlt és jövő hiedelmeit.
2) Mondj igazat! – Ne akarj se több, se kevesebb lenni annál ami vagy. Szeresd és fogadd el magad.
3) Vállald a felelősséget! – Te dönts el és te válaszd azokat az eseményeket, amiket át akarsz élni. Ne más döntsön helyetted.
4) Tarts meg, amit ígértél! – Magadért te vagy a felelős, döntéseid joga egyben kötelez is téged, hogy azt kapd, amit választottál.
5) Azt kérd, amit valóban akarsz! – Mondd ki és lásd azt, amit valóban kapni szeretnél.
|
|
Ez az öt alapszabály, ami megnyitja benső világod valódi kapuit. Ez az ami feltárja éned belső határait. És amikor a határvidékekre jutunk, az öt szabályt követve valóban megtörténik velünk számos lehetetlen dolog: képesekké válunk sértetlenül üvegszilánkokon járni, téglát törni, acélrudat hajlítani, parázson táncolni, és tűzönjárni, csak hinni, tudni és dönteni kell. Amellett amit magunktól magunknak valóban akarunk…
FIGYELMEZTETÉS! A cikkben leírt gyakorlatok valódi veszélyt rejtenek magukban. Felügyelet és megfelelő útmutatás hiányában komoly sérülést okozhatna!. Otthon egyedül ne próbálja ki!
[Kattints a logóra!]
» NapKapu - TŰZÖNJÁRÁS (Hivatalos honlap)
» Spirituális Ezotéria - Belülről izzó tűz
» Spirituális Ezotéria - A teljesség határvidékén
» Spirituális Ezotéria - A parajelenségek pszichológiája
Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
