2009.
Az alábbi ábra azt szemlélteti, hogy az Önmagunknak képzelt én hány rétegben rakódik rá valódi Önvalónkra. Minden ember hordozza magában azt a Felsőbbrendű ‘én’-t, amely sokszorosan meghaladja felszínes szerep-személyiségét. Az önmagunkra ismerés, az önismeret útján haladva, bensőnk mélyebb rétegeiben szembesülhetünk azokkal az ‘én’-jeinkkel, akik a felszínes személy-iségünk számára elrejtve élnek bennünk. Noha ezeket az ‘én’-eket a legtöbb ember nem tudatosítja magában, tudattalan folyamatainak irányításában óriási szerepet játszanak. A valóság átfogóbb szintjén tudatosult, realizált ember képes ezeket az ‘én’-eket egymástól gondolatban elkülöníteni, noha a legtöbb tudati folyamatot komplex módon irányítják ‘énünknek’ ezek a különböző rétegei.
‘Én’-ünk különböző rétegei olyan szorosan épülnek egymásra, mint a hagyma héjai. Ha ezeket a rétegeket sorra lehámozzuk, mint a hagymánál is nem marad a közepén semmi. Ez a látszólagos semmi Önvalónk formai burka, azaz a létezés oldaláról szemlélve semmi-lyennek sem látszik (vagy sem-milyennek), míg a lét oldaláról szemlélve minden-ilyennek (vagy akár-milyennek). Míg valódi Önvalónk a létezés tükrében megragadhatatlan és ezáltal semmilyennek látszik, a lét tükrében maga a minden-ség.
Az ‘Én’-em rétegei alatt megbúvó Önvaló, bizonyos értelemben nem ‘én’ vagyok, mert ezen a szinten minden személyes viszonyulás megszűnik. Ez egy transzperszonális entitás, egy olyan észlelet-együttes, ami minden formai jellegzetességtől mentes. Így nincsenek a személyiségre vonatkoztatható aspektusai. Mégis ez az észlelet tartalmazza ‘én’-ünk felszínesebb rétegeit, mintegy átvilágítva és átlátszóvá téve azokat.
Az ‘én’-t nagyon sok rétegre lehet bontani, és különböző személyiségpszichológiai elméletek meg is teszik ezt, itt csak az ‘Én’ leglényegesebb rétegeit ábrázolom:
N.B. A fent ábrázolt felosztás teljesen önkényes, és nem is teljes!
Más személyiségpszichológiai elméletek egészen másként ragadják meg az ‘én’-t.
Én csak a rétegzettséget próbálom, és az alapelvet szemléltetni ábrámmal!
‘Én’-ünk különböző rétegei egymásra kölcsönösen hatva, a legtöbb ember számára észrevehetetlenül összegabalyodva hatnak ide-oda, direkt vagy indirekt módokon. Az egymásra hatások legtöbbször nem tudatosítottak és sokszor fel sem ismertek.
Kívülről befelé haladva, legkívül találjuk:
|
|
1. Szerep személyiség: Az az ‘én’-ünk, akivel, mint szereppel azonosulunk egy adott helyzetben. Ez a szerep-személyiség jelleg könnyen tetten érthető, ha pl. a foglalkozásunkra gondolunk. Pl. ‘Én’ a munkatársaimnak tréner vagyok, számotokra előadó, buddhista tanító, a feleségemnek férj vagyok, a gyerekeimnek apa, stb. Ezek a szerepek csak az adott kontextusban értendők. A kollégáimat nem érdekli az én apa vagy buddhista tanítói szerepem, minthogy a gyermekeimet sem a férj-ségem. Az adott szerep-személyiség mindig csak a másokkal folytatott viszonyban értelmezhető! Veszélyes, amikor valaki ezekkel a szerepekkel állandósult kapcsolatot ápol, azaz nem tudja őket letenni, pl. otthon is főorvos szerepben viselkedik, nem tud a munkahelyi szerepétől szabadulni.
N.B. Egyetlen embernek nagyon sok szerep-személyisége van! A kapcsolatai számától függően. fontos, hogy az egyes szerepeket az ember ne keverje egymással!
2. Karakter, jellem: Nagyban befolyásolja, hogy ki milyen szerep-személyiséget vállal, vagy vesz magára. Pl. nem lesz valakiből hóhér, ha nem erőszakos a jelleme. Ezt a jellemet a modern pszichológia a karaktertipológiák segítségével próbálja megragadni. Aminek egyik osztályozási módja Jung munkásságát tükrözi. Ezen felosztás szerint egy ember jelleme lehet:
- Extravertált – Introvertált : Kifelé vagy befelé irányul
- Észlelő – Intuitív : Hogyan szerzi az információt (Tényszerűen vagy ráérzéssel)
- Gondolkodó – Érző : Hogyan jut döntésekre
- Ítélkező – Szemlélő : Hogyan reagál a környezeti hatásokra
A 4 jellempár kombinációs lehetőségei 16 karaktertípus osztályozását teszik lehetővé. Hogy ki milyen szerepekben érzi jól magát, döntően azon múlik milyen a jelleme, milyen karakterrel bír. |
3. Árnyék-én: Egy mélyebb szinten, minden ember hordozza saját megélt szerepeinek totál ellentétpárját. Pl., ha valaki hűséges férj, a lelke mélyén csapodár szoknyavadász. Ellenkezőleg egy örökkön hűtlenkedő a lelke mélyén a hűséget keresi. Mindenki, aki azt hiszi, hogy ő szilárd ‘jellem’, azaz rögzített személyiség-jegyekkel bír, tudnia kell, hogy ‘én’-jének mélyebb rétegeiben ott rejtezik minden jellemvonása totális ellentéte. Aki azt gondolja magáról, hogy: „‘én’ sose tudnék embert ölni”, jó, ha tudja, hogy lelke mélyén ugrásra várva ott él egy vérengző fenevad, ami az első ‘öntudatlan’ pillanatban felszínre törhet.
Az ‘én’ – árnyék-‘én’ ellentétpár a kollektív tudatosság szintjén (más szóval a tudatelőtti szintjén) feloldódik egy mélyebb ‘én’-ben.
4. Kollektív én-tudat: A kollektív éntudat szintjén, minden megjelenik, ami emberi. Minden, ami az emberiség tudatában él. Mondhatni ez az emberi létállapot kollektív tudatosságának szintje, ahol egyáltalán az emberi tudatosítási mód, a létmegélés jelen formája rögzítődik. Az, hogy ‘én’ a világot ilyen-és-ilyen keret között, térben és időben, így és így észlelem, annak tudható be, hogy egy tudati kollektíva része vagyok. A tudatok egymásra hatása, és kölcsönös tudati függése határozza meg az egyén szintjén is, hogy ‘tapasztalja’ meg a valóságot. Nincs tudati függetlenség. Nincs igazi értelemben vett szabadgondolkodás. Mindenki ‘csak’ emberi módon tud észlelni, érezni, gondolkodni. Nagyon is meghatározott keretek között, noha ennek a tudatszintnek a keretei a mi szerep-személyiségünk által megélt valóság-horizonthoz képest olyan tágak, hogy a legtöbb ember, aki egyszer is ide téved már a felébredés kapujának gondolja. Itt ugyanis megjelenik a ‘mindentudás’. Mindennek a tudása – amit ember valaha is tudhat. Még jó, hogy nem csak emberi tudatformák vannak... (nem az angyalokra, meg ilyenekre gondolok, hanem pl. az állatokra, akik nagyon sok tekintetben sokkal több mindent észlelnek, éreznek, tudnak... Éppen ezért ezen a szinten lehet kapcsolódni pl. állati tudatszintekhez is, és valahol minden ember ‘én’-je kötődik is egy meghatározott állat-fajhoz.)
5. Felsőbbrendű ÉN – Öntudat: Az a szint ahol ‘én’ megélhetem, hogy mindazoktól a személyektől, akik a felsőbb rétegekben lakoznak ‘ÉN’ független vagyok. Annak a szintje, ahol ráébredhetek Önmagamra, tudván, hogy bármi és bárki is ‘legyek’, mindig Önmagam maradok. Pl. Indiai allegóriával élve, bármilyen megtestesülésem is legyen, szülessek bármilyen korba, bármilyen testbe, bármilyen személyiséggel, az mind ‘ÉN’ vagyok. ‘ÉN’ Önmagam. Ez az Önmagam áll legközelebb a lélek gondolatához. Az ÁTMAN-hoz. Mindegy mi történik a felszínen, mindegy hogy ‘én’ szomorú/vidám, boldog/boldogtalan, családos vagy egyedülálló, vagy bármilyen tulajdonsággal megragadott és leírt személy-iség vagyok, én Önmagam személy-emben NEM változom. Mert én magam vagyok a SZEMÉLY (szanszkrit: Purusa), aki bármilyen személyiséget is ölt magára nem változik. Hiszen egyetlen ember, egyetlen élet során annyiféle személyiséggel bír, mégis mindvégig tudja, hogy valamilyen láthatatlan aranyzsinórra fel vannak fűzve ezek a személyiségek, és ez a zsinór vagyok ‘ÉN’.
6. Önvaló: A transzperszonális transzcendens valóság síkja. Az Önvaló NEM ‘én’ vagyok. Ez a szint túl van ‘rajtam’. Az Önvaló nem az Önvalóm. Nem az ‘enyém’. Minthogy senkié és semmié. Túl van a létezők határán. ‘Én’ sohasem lehetek azzá. Bár sohase volt semmi más, mint az. Minden forrása, ahová minden létező visszatér, ha színjátékát befejezte ebben a látszatvilágban. Valójában csak az ‘van’. Semmi más ‘nincs’. Miközben magamat ‘más-nak’ élem meg, mint Önvalónak, tudatilag elszakadtam a forrástól. Mindenki, aki Ön-tudattal bír elszakadt állapotban létezik. Aki visszatér az Önvalóhoz, elveszti Ön-tudatát. Elveszti Ön-magát. A létezés oldaláról nézve nem nyer semmit. Viszont a lét oldaláról nézve megnyer mindent. Nehéz erről szavakkal szólni.
A jóga szútra szavaival:
„Amikor a Különbséget megtapasztalja, önmaga folyamatos létesülésének létrehozása megszakad. Ahogy mélyül a különbségtevés, úgy vonzza maga felé az Egyedülvalóság az elmét. /…/ Ezzel a tettek és a szenvedést-kiváltó-tényezők visszahúzódó lánca elszakad. Ekkor a tisztátalanság minden hordalékától megszabadult Tudás végtelenné, míg a tudnivalók köre jelentéktelenné válik. /…/ A Purusáért-valóság hiányában a lételemek visszamerülnek a Prakriti mélységeibe, megmarad az önformájában nyugvó Egyedülvalóság, az önmagát-megvilágító-tudás hatalma.” 4.25-34.
FIGYELMEZTETÉS:
MINDEN, amit itt leírtam FÉLRE-VEZETÉS. Az IGAZSÁG Benned van.
Kérdezd meg Önmagadat!
ÓM ÁH HUNG
Tarr Bence László
(Ánanda Pradzsnyárádzsa)
2007.06.08. Budapest
» Ezotéria - Spiritualitás és ezoterikus gondolkodás
» Ezotéria - Ami a szemnek láthatatlan
» Ezotéria - Az ember két élete
» Ezotéria - A transzcendencia lényegéről
