2011.
Az emberiség ősi kultúrájának főalakja a
nagy Istenanya, a Magna Mater, aki a Mindenség és az istenek
szülőanyja. A földdel, így a természet termékenységével áll szoros
kapcsolatban, nem is csoda, hogy minden archaikus nyelvben az anya és az
anyag szavak, egyetlen tőről fakadnak, a magyarban éppúgy, mint a latin
máter és matéria esetében.
Az ember számtalan néven emlegeti ezt az
ősanyát, ő az óind Prithiví, a nyugati sémi Asirat, a kis-ázsiai
Kübelé, a görög Gaia és Rheia, s ő a kereszténység Máriája, országunk
védelmező istenanyja.
Mitől nő a nő?
Furcsa, hogy a modern nyugati civilizáció
által teremtett világ egyáltalán ilyen elemi kérdést vet fel. Az
emberiség korábbi kulturkorszakaiban, ahol a többség még élő
kapcsolatot ápolt a hagyománnyal, ahol az általános létszemlélet
spirituális gyökerekből táplálkozott, ez a kérdés fel sem merülhetett. A
válasz olyan triviális és adott: A nő a termékenységet, a táplálást,
az anyagi világhoz való kötődést, a passzivitást, a befelé fordulást
jeleníti meg, s mint a kíniai jin-elem esetében, a legtöbb kultúra a
sötétséggel, a holddal, az ősvízzel, illetve a megtermékenyülő földdel
párosítja. A nő, a földi létezés fenntartója, aki földi testet ad az
égi természetű léleknek. Egy nő természetesen attól nő, hogy növeszt,
táplál, formát ad a megformálhatatlannak, hogy alkot, teremt, világra
hoz.
Teszi ezt a legkézenfekvőbb módon mint
anya, ahol a teremtés tárgya maga az új élet, egy világra hozott
gyermek. Csak a nők képesek erre a legnagyobb csodára: hogy életet
adjanak. Életet adjanak a holt anyagnak. Hogy az atomok, puszta
energiák öntudatlan holt tereibe elültessék az élet magját, hogy ahogy
Arisztotelész fogalmaz „átlelkesítsék” azt, formába öntsék a
megformálhatatlan szabad lelket, az emberi szellemet. Hogy testetöltött
alakban megjelenhessünk ebben a világban. Ezért is hordozza az
Egyiptomi Ízis anyaistennő kezében az élet kulcsát jelképező hurkos
keresztet, az ankhot.
A földi világban a nő a megtestesítő, az
alakot öltő, a formát adó, a teremtő. Ezért is állította megannyi
gnosztikus keresztény irányzat, hogy a teremtő Isten csakis női nemű
lehet, hiszen a földi világban a teremtés kulcsa a nők kezébe adatott.
És ez így van. Megkérdőjelezhetetlenül. Az élet vize, a magzatvíz, és a
mi világunkba minden ember egy anyaméh barlangjából érkezett,
átélve a lelki átváltozás, a testetöltés, és megformálódás rejtélyes,
és csodálatos transzmutációját. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mi
világunk fennállásának, puszta létezésének záloga a nő, a nőiség. Ez a teremtőképesség, ez az isteni adottság, hogy új élet foganhat bennük és jöhet világra általuk.
|
Anyaság és Nőiesség
Egy ezoterikus, vagy spirituális
létszemlélet oldaláról nézve, kimondottan diabolikus, ördögi ez a
szétválasztás. Egyáltalán hogyan merülhet fel, hogy a nőiesség és az
anyaság ketté választódik, elhajlik, elválik egymástól? Megint a sötét
korszak, a spirituális értelemben vett emberi világvége, a káli júgát
kell okolnunk? Érdekes és bonyolult kérdés ez. Mert egyszerre érhető
tetten benne, a felszabadulást keresi örök lélek szabadságvágya, és a
modernkori nemi szerepzavarból fakadó desperált szereptévesztés.
A modern, divatos nők körében egyre
elterjedtebb életforma a „szingliségnek” nevezett egyedülállóság,
autonómnak tételezett függetlenség. Ez az életmód legtöbbször
öntudatlan választás eredménye, egyfajta pszichológiai torzulás által
szült belső kényszer végkimenetele, ami elsősorban a párkapcsolati
képtelenségben, a bizalmi alapokon nyugvó önátadástól való félelemben
érhető tetten. Egy nemesebb korban az ilyen életforma választása nem
ebből fakadt.
A „szűziességet” választó, az anyaszerepet megtagadó és
attól elforduló nők indíttatása mögött egy spirituális irányvétel volt
keresendő. Ők azok a női formában megtestesülő lelkek, akik mélyen
lázadnak az anyag terhe és nyűge ellen, akik érzik és tudják, hogy nem
ez a halálra ítélt, anyagba zárt létezés valódi természetünk, ezért
megtagadják annak folytonosságát, újrateremtését. Ezért az éggel, az
anyag felettivel kötnek „jegyességet”, Isten mátkáivá, jegyeseivé
lesznek, élő tanúbizonyságot téve a mellett, hogy hiszik és vallják,
hogy van más, nemesebb „élet” a földi életformán kívül és túl. |
Az ilyen szüzeket, minden kultúrában félték és
tisztelték, mert szembefordulásuk az anyagi világgal, emberfeletti
hatalommal és erővel, „Isten áldásával” ruházta fel őket. Veszta
templomának szüzességet fogadó papnőit, 40 év szolgálatuk lejárta után
nem volt férfi ki elmerte volna venni „nőül”. Mert a nemiségük, és
nembéli késztetésük feladásával, valamiféle nemtelen vagy pontosabban
fogalmazva nem-feletti, és így egyben ember feletti erőre tettek szert,
amitől félni kellett.
A modern kor női közül nagyon kevesen vannak azok, akik a nőiesség ezen aspektusát választják; akik a női anya szereptől azért fordulnak el, hogy egy magasabb világ felé fordítsák
arcukat. Tudni kell: a spirituális létszemlélet tükrében nézve a
szingli nem egy lelki, tisztább dimenziót választó Veszta szűz, hanem
sokszor egy belső hiányérzettel küszködő, saját nemi identitászavara
által hajszolt kereső.
Anya és banya
Az emberi természet kettős – égi és földi, azaz
isteni és állati, ennélfogva minden anya-isten-nő szerepe
ellentmondásos, amire pontosan az anya-banya szópár hasonlósága és
ellentétes értelme is utal. A Bibliában Éva, a halált hozó bűn anyja a
test esendőségét, míg Szűz Mária, a Megváltó Anyja a megtisztult lélek
örökkévalóságát képviselve személyesíti meg ezt a kettőséget. Ez a két
ellenpólus egy nagy triád, egy szent női háromság két véglete, amely az
ezoterikus hagyományokban a Hold ciklusaihoz kötődik. A nőiség és a
Hold viszonya minden természetközeli és archaikus kultúrában adott
volt, hiszen a Hold a női menses biológiai ritmusának, és a föld
vegetációs ciklusának ura. Magában a Hold, az átváltozás, ismétlődés,
növekedés és fogyás, halál és újjászületés, illetve az újrakezdés
jelképe.
A Hold növekvő fázisa a teremtő anya női
szerepével analóg, hiszen az újholddal kezdődik a vetés ideje, és a
néphit szerint a holddal együtt nő minden. A telihold a betakarítás
ideje, az új élet születésének harmada, ami egyben az élet diadalát
hirdető holdsarlón álló szűz anya-isten-nő alakja jeleníti meg, aki az
istengyermek világra hozatalával együtt megőrizte erejét, szűzi
aspektusát. A triászt a fogyó Hold banya aspektusa zárja le, ami a
teljes hanyatlás, és a saját erejét folyamatosan elvesztő az élet
elvételének hatalmával bíró „öreganya” alakjában testesül meg. A görög
hagyományban a Holdistennő hármas triászát Luna, Diána, és Hekaté
testesíti meg.
A hagyomány megőrizte azt a tudást is, hogy a
nőiség három aspektusa nem egymásból következik. Nem egy „fejlődési”
ciklus három egymásra következő fázisa. Ez azt jelenti, hogy az élet
erejét folyamatosan elveszejtő banya aspektus nem a másik kettőből
következik, és mégcsak szükségserűen nem is a másik két megelőző
aspektus után. Nem törvényszerű, hogy az élete végére minden nő
házisárkánnyá változik. Megőrizhető és fenntartható bármelyik másik
aspektus egy egész életen át. Ami persze azt is jelenti, hogy az
életfelemésztő banya aspektus nem kor, inkább jellem és benső
irányvétel kérdése. A szingliség, a magányos nőiség modernkori
életformáját választó nők annak a veszélynek vannak kitéve, hogy a
folyamatosan fogyatkozó éltető napfény hiányában életerőik önemésztő
folyamatokba fordulnak át.
Ma sok nő gondolja, hiszi, ráér anyává válni;
ezt nem kell elsietni. Ez teljesen kifordult alapállás. A gyümölcs a
fán nem harcol azzal, hogy a napfény megérlelje. Megérik, mert ez a
világ rendje, ott és akkor amikor eljön az ideje. A modern nőnek nem
harcolni kellene valami ellen, hanem valamiért. Hogy
megélhesse nőiességét teremtőképessége kibontakoztatásán át. És ha ennek
formája már nem a gyermekvállalás, akkor is amíg csak él fennmarad
minden nőben a vágy és képesség, hogy alkosson, teremtsen, világra
hozza, benső világának termékeny kincseit.
» Ezotéria - Magna Mater
» Ezotéria - A különbözőség Kincse - Mitől Férfi a férfi?
» Ezotéria - Árnyék és Lélektárs
» Ezotéria - Duálpár
» Ezotéria - Pár-kapcsolat
