|
Tarr Bence László
Az Analógiák Tudománya
- The Science of Analogies -
2010.
Mágia. Izgalmas ezt a szót az új évezred második évtizedének hajnalán újra szánkra venni. Harry Potterek és Voldemortok, Gandalfok és Szarumánok, Merlinek és Morgánák filmbéli mesealakjai, telefonon bárki számára elérhető jövendőmondó mágusok és rontáslevételt ígérő jósok, és a hitetlenkedő közhiedelem megannyi felszínes ítélete rejti titokzatos fátyol mögé valódi arcát. Mindenki tudni vél róla valamit, de kevesen néznek a fátyol mögé, hogy szemtől-szembe nézzenek tiszta szemébe. Mindig és mindenkor így volt ez. A mágiát mindig is mint megvetett és lenézett titokzatos hagyományt említi bármely kortárs eszmeáramlat, mintha félni kéne ismeretlen hatalmától.
Az idők hajnalán
|
Maga a kifejezés a perzsa mágus, majd görög mágikosz szóból származik, amelynek eredete a káldeus csillagjósok elnevezésében keresendő. Mágusoknak elsőként valójában a Perzsiában élő Zoroasztriánus papokat hívták, akik kiváló csillagászok és asztrológusok voltak. Legelőször a Kr.e. VI. században, az antik görög filozófus, Hérakleitosz emlegeti a mágoszokat és „szentségtelen
szertartásaikat”, eléggé becsmérlő hangnemben. Legismertebb említésük mégis Máté evangéliumához kötődik, ahol „napkeleti bölcsekként” (görögül többes-számban mági), a hírvivő csillagokat követve jelennek meg Jézus születésénél, ajándékokkal halmozva el a világmegváltó gyermeket. Máté azt is megemlíti, hogy távozásuk előtt a mágusok jósló álmot látnak, mely figyelmezteti őket, ne térjenek vissza Heródes palotájába, aki nemcsak az övék, de Jézus életére is tör. Így figyelmeztetik, és ezért menekül József a kis Jézussal Egyiptom földjére.
Mint önálló doktrinális rendszert, a mágikus művészeteket (ars magica) a Kr.u. I. század óta különböztetjük meg, a görög történetíró Plutarchosz nyomán, aki magike techné-ként, egyszerűen mágikus mesterségként említi ezeket. Miután a mágia eredete a
mi kultúrkörünkben elsősorban a jósláshoz, a jövőérzékeléshez, és a magasabb intelligenciákkal, égi hírnökökkel való kapcsolatteremtés képességéhez kapcsolódik, nem csoda, hogy a mágikus művészetek két legkorábbi ága a ’mantika’ (a jövendölés tudománya), és a később ’szigillium- vagy szimbólum-tan’ néven ismerté vált utánzó-mágia az, ami mind a mai napig velünk él és átszövi hétköznapjainkat. |
A mágikus filozófia
Az európai kultúrkörben „mágikus művészeteknek” tartott hagyományok kialakulása nem választható le a vallásos rituálék,
ünnepi ceremóniák hátteréről. Sőt a mágikus művészetek csak a késő romantika korszakában vállnak le a vallásos rendszerekről, hogy önálló életet kezdve, saját neo- vagy pszeudo-vallási közegben jelenjenek meg.
Éppen ezért a mágikus praxist folytató mágus, végső célja, csakúgy, mint bármely vallásgyakorló emberé, az ember ráébresztése saját spirituális- és szellemi valóságára és annak kiterjesztése a teljesség felé. Mint ilyen, a mágikus művészetek pusztán gyakorlati módszerek, melyek célja az ember magasabb dimenzióinak elérésére és megismerésére.
És mint ilyenek, a papi beavatásokhoz és szerzetesrendekhez hasonlóan,
csak a beavatásokban részesülők zárt körében sajátíthatók el, ismerhetők meg. Ezért is van, hogy az európai mágikus művészetek legnagyobb részét a hermetikus hagyomány ezoterikus tanításai képezik, melyek önmagukban is olyan komplex és univerzális hitrendszert takarnak, amelyek képesek felfedni az ember rejtett szellemi képességeit, és rávilágítanak a világ rejtett összefüggéseire. Képesek olyan “okkult titkok” feltárására, melyek hétköznapi tapasztalás számára elzártak; így kinyitnak bizonyos mágikus ’kapukat’, azonban önmagukban nem teszik lehetővé íz ilyen új tudat-terek, vagy élmény-együttesek értelmezését. Ehhez minden esetben szükség van egy, a mágikus praxison felül- és azon kívülálló hitrendszerre. Ezek közös filozófiai alaptétele, hogy az emberben rejtezik egy nemesebb, magasabb
rendű isteni természet is, amelynek felébresztése, megismerése, és birtokba vétele ember-feletti képességekkel ruházza fel a mágikus praxist gyakorlót. Ezen emberfeletti képességek megszerzése azonban nem
öncélú, nem a többi ember vagy a világ feletti uralom gyakorlását szolgálja, hanem a természet rejtett dimenzióinak, és a tág értelemben vett igazság megismerését. Ilyen értelemben a mágia is az igazság kutatása - az ember teljességének keresése: a testi-, lelki-, szellemi-tökéletesség megvalósításának tudománya.
Miután a legtöbb ember csak fokozatosan jut a nemes és magasabb eszmék birtokába, a mágiában alapvető megkülönböztetés a „Felső Mágia” vagy Magia Divina (isteni mágia) és az „Alacsony Mágia” vagy Magia Homine (emberi mágia) radikális különválasztása. Az Felső Mágia olyan mágikus
műveleteket takar, amelyek a világ rendjének megerősítését eredményezik, így az isteni akarattal egységben működnek. Az Alacsony Mágia ezzel szemben a varázslás, azaz a túlvilági erők hasznossá tétele végletesen személyes érdekeknek alávetve, (gyakran az embertársakat megkárosító szándékkal, mint a rontás vagy átkozás esetében). A Mágia fogalmát, a varázslással szemben jó lenne értékelésmentesen használni, miután a mágia valójában olyan gyakorlati,
módszertani ’tudományok’ gyűjtőfogalma, amelyek magasabb célok elérése
érdekében kialakított módszerek és szabályok összefüggő rendszereit jelentik.
Szinte minden mágikus praxis alapja a megfeleléseken (analógia) keresztüli hatás, amit Sir J.G. Frazer, a híres XIX.századi kultúrakutató antropológus, Aranyág című munkájában szimpatetikus mágiának keresztel el. Ez a hatás azon alapszik, hogy a világban minden mindennel összefügg; és a dolgok közt szimpátia vagy antipáta van. Azon dolgok, amik rokon természetűek, ha egymással bármilyen viszonyba kerülnek, erősítik egymást, míg az egymással ellentétes természetűek gyengítik. A szimpátia elve azt feltételezi, hogy dolgok a
távolból titkos szimpátia útján hatnak egymásra, és hogy az impulzus átvihető az egyikről a másikra, ezen hasonlóság felhasználásával. Az antipátia elve azon alapszik, hogy mindennek létezik egy ellentéte. Ezen ellentétes erőnek az ismerete lehetőséget ad a másik fél semlegesítésére vagy megszüntetésére. Frazer szerint, míg a mágia elméletei és törvényei népenként és kultúránként eltérnek egymástól, megállapítható ez a két általános működési mód, melyben benne foglaltatik a nyugati és közel-keleti mágikus hagyomány legnagyobb része. Mindkét mód alapja az a felfogás, hogy a világegyetem minden egyes része kapcsolatban áll egymással, akkor is, ha ezek között nem áll fen közvetlen ok-okozati viszony.
A mágikus hagyományok régen és ma
Bár rengeteg hétköznapi mágikus praxis vesz bennünket körül, a mágikus művészetek egyik legszélesebb körben még ma is gyakorolt ága, a mantika, a jövendölés tudománya. Számtalan gyakorlati formája alakult ki az évezredek során, és talán a legrégebbi az orneomantia (az ókori Rómából jól ismert augurium), ami a madarak röptéből történő jóslás. De ilyen ősi forma azaeromantia: jóslás a felhők mozgásából, a cephaleonomantia: jóslás valamilyen állat fejmozdításából, általában a szamáréból, a pegomantia: jóslás forrásokból, vagy a daphnomantia:
jóslás babérlevél segítségével. Mindezekben az analogikus megközelítés
és világlátás a közös, amely az egyes ’véletlenszerű’ természeti jelenségek mögött egy rejtett szándékosságot, vagy törvényszerűséget feltételez. Egyfajta felsőbbrendű, vagy isteni akaratot. Nem is véletlen, hogy latinul a mantika elnevezése, divináció, „isten akaratának” megismerése.
Az analógiás jelkeresés és jövendőmondás legelterjedtebb mágikus praxisát még ma is sokan gyakorolják, teljesen hétköznapi kontextusban is: az egyik ilyen a bibliomantia: valamilyen könyv vaktában való felütése és valamilyen tetszőleges hely ujjal vagy pálcikával való megérintése. Az ott talált kifejezés ad felvilágosítást a feltett kérdésről. Míg a középkorban a legkedveltebb könyvek a Biblia és Vergilius Aeneis-a volt (az ókori stichomantia), ma már mindenféle könyvet használunk ilyen céllal. A másik ilyen, mai is széles körben gyakorolt hétköznapi mágia az oneiromantia: az álmokból történő jóslás. Az ókorban ez gyakran a templomban való alvással (inkubáció)
járt együtt, hogy az álom valóban isteni eredetű legyen. Ma már ez aligha lehetséges, mégis mindenki különleges jelentőséggel ruházza fel,
ha egy-egy álma különleges helyszínen, vagy szereplőkkel zajlik.
Míg sokféle további túlélője is van a még ma is gyakorolt mágikus mantikáknak, de mindenek között a chiromantia,
a tenyérjóslás az időtlen győztes, amely elsősorban a tenyér alakja és
a kézhajlat barázdái közti megfeleléseket alapján készít jellem- és sors-elemzést. Az egyes dombok és vonalak asztrológiai kapcsolatát figyelembe véve, az egyes tenyérjósok a tenyeret az egész makrokozmosz lenyomatának tekintik. Míg itt is a makro és mikrokozmosz közötti analógiás viszony a jóslás alapja, a tenyérjóslást tekinthetjük, a mind
a mai napig élő a szignatúratan egyik fajtájának is. A ’szignatúra-tanhoz’, a természeti jelenségek véletlenszerű, de a jövő eseményeivel összefüggésbe hozható megfelelései (analógiák) és
azok szisztematikus kutatása vezet. Vagyis a planéták, növények, más teremtmények, és az emberi test tagjai vagy ennek részei közt tapasztalható hasonlóságok és összefüggések módszeres vizsgálatához. (Pl.:
a mézfűnek szív alakú a levele, ezért jó szívgyógyszer készíthető belőle; a földi giliszta a köszvény gyógyszere, mert úgy meggörbül, mint a köszvénytől meggörbült végtag, stb.) Meglepő módon a szignatúratan a ma is gyakorolt metoszkópia (vagy fiziognómika) és karakterológiában (az arcformákból levont személyiségtípusok elméletében), és áttett módon a homeopáthiában él tovább. |
[» Hermetikus Könyvtár «] |
Nem utolsó sorban, a még ma is élő második legelterjedtebb hétköznapi mágikus hagyományok közé kell sorolnunk a szigillium-tant:
a mágikus jelképek és pecsétek tudományát, amely elsősorban az amulettek, talizmánok, és szerencse-hozó medalionok készítésének és viselésének gyakorlatát jelenti. Az ’amulett’ mágikus védőeszköz, bizonyos ellenséges hatalmak ellen, míg a talizmán szerencsét hozó mágikus tárgy, amely általában titokzatos karakterekkel, vagy héber, illetve manapság tibeti betűkkel, szerencsehozó formulákkal ellátott gyűrű vagy nyaklánc. A medalionok még ma is többféle célból készülnek, amiknek készítésekor sokszor figyelembe veszik a fémek és bolygók kapcsolatát, majd mágikus jeleket vagy jelképeket vésnek rájuk, vagy felsőbbrendű intelligenciákat, bolygóerők jelképeit vagy angyalok neveit. A szigilliumok általános értelemben olyan mágikus pecsétek, melyek nevek és írott szavak által, bizonyos mágikus erőket képesek magukba zárni és koncentrálni.
Fokozatos beavatás
Nehéz elképzelni, hogy egy véletlenszerűen felcsapott könyv sorai, vagy egy a nyakunkban hordott vésett medál az ember kiteljesedésvágyának eszközei. Pedig így van. A mágikus analógiákba vetett hit, a testi-, lelki-, szellemi-tökéletesség megvalósításának tudománya felé vezető út első lépcsőfokára vezet. A mágikus rendek szerint, a szellemi tisztánlátásba történő beavatás hét fokozatban történik, amely a világunk láthatatlan párhuzamainak, és rejtett összefüggéseinek egyre mélyebb fel- és megismerését takarja. A hét szintet végigjárni annyi, mint megismételni a világteremtés hét napját, felfedvén mindenek rendjét és módját, annak isteni akarata szerint, melynek utolsó állomásán vár mindenkit a megérdemelt örök béke és megpihenés.
» Ezotéria - Titkos Társaságok
» Ezotéria - Titkos Bölcselet
» Hermetika - Mágikus Tudományok
» Hermeikus Mágia és Okkultizmus Könyvtár
Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
