|
Tarr Bence László
Ákásha Krónikák
- The Akashic Records -
2011.
Valahol létezik egy könyvtár, ahol a
világ történelmének minden eseménye, a legapróbb részletekig
feljegyzésre kerül. Aki ellátogat végeláthatatlan csarnokaiba,
visszakeresheti az emberi történelem előtti idők őskori világát, az
emberelőtti földtörténet évmilliókon át hömpölygő állati
tudat-birodalmak emlékképeit, de még a földi életet megelőző
csillagködök hullámterében leképződött időfeletti történéseket is. Eme
időtlen könyvtár írnokainak emlékezetében MINDEN feljegyezésre kerül.
Talán nincs is ember, akit ne hozná lázba ez a gondolat, és ne vágyna
életében legalább egyszer betekintést nyerni az emberi tudás eme
kifogyhatatlan kincsestárába. Hol keressük hát?
Az Ősemlékezet
Az erre vonatkozó legkorábbi írásbeli feljegyzés a távoli India, történelem-előtti idején keletkezett; a védikus hagyomány őrizte meg nekünk tudását. A szanszkrit nyelven fennmaradt leírás szerint, a könyvtár neve Ákásha, aminek eredeti jelentése: egyszerűen tér, vagy mező, valaminek a helyszíne. Ezoterikus körökben közkeletű ez a fogalom, mégis szerteágazó, hogy ki mit is ért alatta. Leggyakrabban mégis ezt, az emberiség kollektív emlékezetének csarnokát jelöli, ahol holografikus módon elraktározódik a világ minden egyes történése, a legeslegapróbb részletekig.
Nincs ember ki ne hordozná ennek a könyvtárnak a kulcsát. Titkos termeibe ott nyílik az ajtó minden ember elméjében, tudatának mélyebb rétegeiben. Minden ember fejében ott a
láthatatlan nyitószerkezet, amely megnyitja ezt a végtelen tárházat, ha figyelmünket megtanuljuk felé fordítani.
|
„A mai világkorszak hajtóereje most nem misztikus kultuszokban, hanem a tudomány forradalmának világot átalakító mágiájában mutatkozik meg.” – írja Szepes Mária Varázstükör című művének előszavában. És így is van: az elmúlt évszázad a tudományos felfedezések és kísérleti bizonyítékok láncolatára fűzi fel a
világ képét. Így alakul ki a természettudományok mintájára a pszichológiai emberkép, amely ma már tudományos alapokon bizonyítja a tudattalan és a lélek mélyebb, küszöb alatt működő rétegeinek létezését.
Talán a legérdekesebb felfedezés, hogy minden egyes ember tudatában ott rejtezik egy „raktártudat”, amely nemcsak az adott egyén személyes emlékeit őrzi, hanem az egész emberiség kollektív emlékeit is. Ezek a kollektív emlékek, egyetemesnek tekintett ősképek, megszemélyesített alakok és helyszínek, úgynevezett archetoposzok formájában raktározódnak a tudatban. Saját tudatán keresztül minden ember képes az
emberiség ősemlékeiben kutatni, és visszautazni az ősi kultúrák elfeledett világkorszakaiba. Minden ember „emlékszik” az ókori Egyiptom, vagy Babilon kultikus ünnepekkel átszőtt hétköznapjaira, a középkori kerekasztal-társaságok beavatási rendjeire. Persze mindenki más és más formában. Mert ez a kollektív emlékezett csak a saját egyéni
látásmódjainkon keresztül mutatja meg és tárja fel önmagát. |
Ez azt jelenti, hogy mindazok akik az álmok
vagy akár a fantázia szintjén előző korok embereinek bőrébe bújnak, bármit is „képzeljenek” hozzá ahhoz a korhoz, nagyon gyakran a filmekből és könyvekből látott, olvasott részleteken túl, olyan dolgokat szőnek hozzá a saját múltbéli történetükhöz, amelyet az Ákásha
könyvtárának oldalairól olvasnak ki. Olyan valóban létezett személyek,
események és történések lehetséges részleteit idézik fel, amelyek valahol, valamikor valóban megtörténtek. Általában nem pont ugyanakkor és ugyanúgy, de a múltbéli emberek egykoron átélték ezeket a történéseket, amelyek azután egyetlen közös olvasztótégely emlékhalmazává olvadtak össze, hogy az egyéni történések tanulságain túl egy kollektív emlékezetet tápláljanak. Ha valaki úgy „emlékszik” korábban egy középkori favágó életét élte, az nem az ő személyes sorsa,
vagy a személyes előző élete. Az emberiség egyik korábbi korszakában élt egy favágó a középkorban, aki lehettem volna én is. Mikor visszaemlékezünk egy ilyen korábbi korszakra, azokat a sorsokat keressük
fel tudatunkban, amelyekkel valamilyen ok folytán szimpatizálunk. Azaz
az Ákásha krónikáiból azokat a fejezeteket olvassuk ki, amik számunkra
tanulságosak.
A Felsőbbrendű ’Én”
Az ezoterikus hagyomány azt tanítja, hogy minden ember egyéni tudatán kívül, amely kizárólag ennek az életnek az életeseményeire koncentrál, ott található egy felsőbbrendű ’Én’, amely nem pusztán ennek az életnek az életeseményeivel áll kapcsolatban. Ez a felsőbbrendű ’Én’ egyszerre és párhuzamosan több életidő életeseményeit látja és fogja, hasonló módon, mint mikor mi megállunk egy nagyáruház híradástechnikai osztályán, ahol egymás mellett felsorakoztatva akár több tucat televízió képernyőjén más és más műsort láthatunk. Tudjuk, hogy egyetlen műsor sem kizárólagos, és hogy rengeteg más műsor is megy még az éterben valahol, csak készülékeink nem veszik azokat. Az emberi test egy vevőkészülék, ami születésünkkel egy meghatározott csatornára lett hangolva, és most mindössze egyetlen adást vesz: azt az életidőt, a téridőnek azt az egyetlen frekvenciáját,
amihez tudatunkat most kötjük.
De mindenki tudja, hogy léteznek más korok és más életidők. Ezek ha a miénkhez közel esnek, még metszik, átfedik a miénket. Nagyszüleink még cilinderes, fehérgalléros, sétapálcás úriemberek és sétakocsikázó úrhölgyek voltak, és ők még emlékeznek amikor konflisok jártak Budapest utcáin. A mi gyermekeinknek ez már csak a múlt fekete-fehér, megsárgult, életlen és fakó fényképek sosemvolt emléke. Mi még hiszünk ebben a múltban, mert akik átélték még
itt vannak velünk, körülöttünk, annak ellenére, hogy ez a világ már réges-rég eltűnt, és tényleg nincs többé. Csak a múlt idő meghatározott
pontján léteznek konflisok és cilinderes urak. |
|
Felsőbbrendű énünk szemét nem fedi az idő fátyla. Ő, aki énünk egy magasabb aspektusa, átlát az idő káprázatán. Mint megannyi televízió képernyőjén, testünknek nevezett vevőkészülékünkön keresztül fogja a párhuzamos adásokat, és nem jön zavarba attól, hogy egyik énünk ókori, másik énünk középkori, harmadik énünk modern kori képeket vetít elé. Mint egyetlen origó, mindezeket egymással összhangba rendezve felfogja és rendszerezi. Egyéni tudatunk persze ebből ritkán észlel bármit is, hiszen oly annyira belemerül az aktuális adás izgalmas történéseibe, hogy képtelen szemét levenni erről a
képernyőről és másfele fordítani.
Az Ákásha Krónikák
Mégis, az ősi bölcsességeket feljegyző ókori indiai szentiratokban, utalást találunk arra, hogy mindazok, akik
mégis megtanulják szemüket levenni a hétköznapi élet káprázatáról, találkozhatnak és egyesülhetnek ezzel a felsőbbrendű énnel, a Mindent Látóval. Létezik olyan tudatállapot, olyan nézőpont, amelyből nézve minden idő minden adása vehető. Ahonnan nézve minden történelmi korszak
minden eseménye kiolvasható. Ez a tudatállapot egyben egy nézőpont, egy perspektíva, egy hely és helyzet. Ez az Ákásha. Az időfeletti tiszta tér, amelynek holografikus képcsarnokában minden időpillanat tükröződik. Amelyből minden idők minden krónikája kiolvasható.
|
Fontos, hogy értsük: ez nem egy tényleges
hely, hanem az elme és a tudat birodalmának rejtélyes szentélye, ahová a
régi korok nagy látói, az Indiában risinek nevezett
mindentudó bölcsek léphettek csak be. No nem azért mert másoknak tilos
volt a belépés, hanem mert eme szentélyhez csak a kapujanincs átjáró
vezet, amit mindenkinek önmagában kell meglelnie. Meditációval, imával,
lelkigyakorlattal, vagy kiolthatatlan tudásvággyal.
Ha rálelt erre az időntúli helyre, belenézhet az időtlenség feneketlen kútjába, és megértheti az emberi alapállapot tiszavirág létének ragyogó csodáját. A végtelen téridőben felragyogó hullócsillag-természet megismételhetetlen szépségét. Nincs ismétlés, csak egyedi foglalatba zárt tündöklő életek sokasága van. Ezen életek láncolatát fűzi fel egyetlen időfonálra a sors, amely minden embert egyetlen nagy közös végzethez vezet: ahhoz a felismeréshez, hogy az élet örök és messze-messze a testek világa és az egyéni életidő felett áll. És ha tovább lapozza az Ákásha krónikáit láthatja, hogy fajok és létformák végtelen milliárdjai, naprendszerek és csillagvilágok, világegyetemek születése és halála felett ott őrködik egy teremtő értelem, mely vigyázza és őrzi minden élet
szikráját, végtelen kegyelemmel és szeretettel. |
Az Ákásha olvasása nem szokványos történelem-lecke. Nem az emberi küzdelmek tanulságait láttatja. Az emberi életidők töredék másodperceknek tűnnek a végtelen öröklét tükrében, egyetlen hatalmas élő világegyetem atomi rezgéseként. Ennek megtapasztalása nem ijesztő, hanem ellenkezőleg, végtelenül megnyugtató és felemelő: mert tagadhatatlanul kétségkívül biztos és igazzá válik általa az az ősrégi felismerés, hogy ami fenn van az megfelel annak ami lenn van, és ami lenn van megfelel annak ami fenn van, hogy az egyetlen csodáját beteljesítse. Minden emberi élet önmaga teljességében tökéletes történet, amelyben megvan minden amiért az egész világegyetem létrejött, amiért fennáll és aminek a célját szolgálja. Csak fel kell
ismernünk benne saját életünk történetét.
» Ezotéria - Álom az álomban: a tudatalatti nyelve
» Ezotéria - Deja Vu - Mintha már átéltem volna
» Ezotéria - Mélypszichológia - Feneketlen mélység
» Ezotéria - Elfelejtett emlékeink
» Ezotéria - Egy másik élet emlékei
Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
