Buddhizmus - A buddhizmus kilenc útja

A Nyingma, vagy Régi, a tibeti buddhizmus azon követői iskolájának neve, akik először fordították le Buddha tanításait tibetire, a tizedik századi Szmrtidzsnánakirti indiai fordítóval befejezőlegesen. Őket „Régi Fordítói Iskolának” vagy Ngagyur Nyingmá-nak hívják, megkülönböztetve az Új Iskoláktól, a Szarmától, ami a Kagyü, Szakja és Gelug, akik későbbi fordításokat követnek, a Rincsen Zángpo (958-1055) nagy fordító idejétől kezdődően.

A Nyingma hagyományban a spirituális út egész spektruma kilenc jánára van osztva, ami olyan gyakorlási rendszert jelent, mely Buddha tanításai összes megközelítését a megvilágosodás egyetlen átfogó útjává rendezi. A kilenc jána Nyingma rendszere magyarázatának elkezdéséhez, először fontos a tibeti hagyományok általános nézetének és gyakorlásának összefüggéséről beszélni a három jánán keresztül. A kilenc jána együtt összegezhető a spirituális út felosztása szempontjából Szutrára és Tantrára, és a Tantrán belül Külső és Belső Tantrára.

„Jána” járművet jelent, a fejlődés vagy a spirituális haladás eszközét. Általában három jánáról szólnak a buddhista tanjtások: Hinajánáról, Mahajánáról és Vadzsrajánáról. A Hinajána az alap az út kezdetén, a Mahajána kinyitja a megvilágosodás útjának szétterjedt látókörét. A Mahajána sajátos járműve, a Vadzsrajána megvalósítja a megvilágosodás állapotát a jelen tapasztalásunkban.

A Hinajánát gyakran a Dzogcsenben Alapozó Járműnek hívják, és a személyes megszabadulás törekvésére alapozó út. A Hinajána fő gyakorlata a Négy Nemes Igazság megértése: mely a szenvedés, a szenvedés eredete, a szenvedés megszűnése, és a szenvedés megszűnéséhez vezető út. Minden lény boldog akar lenni és nem akar szenvedni. A boldogság megjöveteléhez és a szenvedés elűzéséhez három tréninget gyakorolnak: fegyelem (sila), meditatív koncentráció (számádhi) és megkülönböztető tudatosság (pradzsna). A személyes megszabadulás fogadalmai fegyelme (pratimoksa) fenntartása által, védjük tudatunkat az érzelmi belekeveredés vagy negativitás létrehozását okozó körülményektől. A sámáthával elért tudati egyhegyűség és a vipasjána meditáció sajátos átlátása által az éntelenség megkülönböztető tudatossága megvalósul. A meditációban és az életben gyakorolt ezen fegyelmek által megszabadulunk a magunknak és másoknak való ártástól. A Hinajána meditatív tapasztalata alapul szolgál az összes jána gyakorlásához [3].

A Mahajána vagy Nagy Jármű kiterjeszti területét az egyén tapasztalásán túlra, minden lény szenvedésének megszüntetésére. Ezt a törekvést bodhicsittának, a „megvilágosodás szív-lényegiségének” hívják, és megvalósul abszolút és relatív szinten. Az abszolút bodhicsitta az üresség megvalósítása, hogy az én és más minden jelensége kölcsönös függésben jön föl, nincs bennerejlő vagy folyamatos jellemzője, és nem a saját erejéből jelenik meg. Ez az abszolút igazság megértése. A relatív bodhicsitta a megvilágosodásra törekvés a lények javáért és ennek gyakorlati alkalmazása. A törekvés a szeret, együttérzés, gyönyörűség és kimozdíthatatlanság négy mérhetetlen minőségén való meditáció által fejlődik ki. Az alkalmazás a nagylelkűség, erkölcs, türelem, törekvés, meditatív koncentráció és megkülönböztető tudatosság hat tökéletessége által van gyakorolva.

A spirituális tréning ezen gyakorlása által az érdem és bölcsesség két halmozása be van teljesítve. Az érdem a relatív igazság szemléletén alapul és a hat tökéletesség által van művelve. A bölcsesség az abszolút igazság szemléletén, minden jelenség ürességén alapul, és a fogalmaktól mentes meditáció által valósul meg. A bölcsesség halmozása beteljesedésének eredménye a dharmakája (Buddha igazságteste), míg az érdemek gyűjtése beteljesedésnek eredménye a rupakája (formatest). A dharmakája elérése a jólétünk beteljesedése, míg a rupakája elérésének két aspektusa van, szambhogakája (tökéletes gyönyörűségtest) és a nirmánakája (kisugárzott megnyilvánulás test), mások hasznára.

A Vadzsrajána, mely Titkos Mantra Vadzsrajánaként (Szang Ngak Dordzse Tekpa) is ismert, nem különbözik a Mahajánától, hanem ténylegesen a Mahajána ügyes módszerű megkülönböztetett járműveként van tekintve. Lényegében a Mahajána két járműre oszlik: Szutrára és Tantrára. A bodhicsitta alap szándékában és az üresség abszolút nézetében nincs különbség a kettő közt, de a Tantra sajátos módszereket alkalmaz, a gyakorlók képességeinek megfelelően, az üresség és a nagy együttérzés mély megvalósításának gyors elérésére. A Tantrajána felsőbbrendűségét jelző minőségek közül vannak: az ügyes módszerek sokasága, a buddhsaág nehézség nélküli, gyors beteljesítése, és alkalmas a jó képességűek számára.

A Szutrajána, mely magába foglalja a Hinajána és Mahajána tanításokat, „Okozati járműként” ismert, mivel az utat megvilágosodás elérésének oka megalapozásáért követik. A hat tökéletesség, a harminchét bodhiszattva gyakorlat, és az erkölcsi és intellektuális fegyelem okként van gyakorolva a végső eredmény eléréshez. A buddhaság eredményként bukkan föl, ha az összes ok teljes. A Szutrajánában a tudat bölcsességet és érdemet halmoz föl, melyek megfelelően okai a dharmakája és rupakája elérésének. A tudat van ezért ezen megvalósítás okaként tekintve.

A Tantrajánát „Gyümölcsöző vagy Eredmény járműnek” is nevezik, mivel az út továbbá nem az ok megalapozásán van, hanem egyenesen a gyümölccsel való beazonosúláson. A tudat alapvető tiszta lényegisége, vagy buddha-természet, a Szutrajánában a megvilágosodás magjának van tekintve. A Tantra azzal a nézettel kezdődik, hogy a végső eredmény kezdetektől a tudatban van, de a tudatlanság és az esetleges szennyeződések által takarva van.

A Szutra és a Tantra ugyanazon végső célja a buddhaság, a legnagyobb különbség a kettő közt az alkalmazott módszerekben rejlik. Habár a Szutrajánában van ürességen való meditáció, mondhatóan „hasonló a dharmakája aspektushoz”, nincs „istenség jóga”, ami a „rupakája aspektushoz hasonlónak” mondható, és ami egyedül a Tantra jellemzője.

Az istenségjógában először az ürességen meditálunk és aztán használjuk a tudatunkat, a buddha kisugárzás alapjának megértésére. Maga a bölcsesség tudatosság buddhaformaként jelenik meg. Egyetlen tudatosságnak két aspektusa van – egy bölcsesség és egy módszer. Ezért az istenségjóga által ugyanakkor bölcsességet és érdemet is halmozunk. Ezt a sajátos istenségjógát ezért „gyümölcsözőnek” nevezzük, mivel magunkat istenségként látva, melyben a bölcsesség és a módszer ugyanakkor jelen van, az a módszer, mely az út eredménye, olyan példa és módszer, melyben az eredmény el van érve.

A tantrikus megközelítés lényege a mindent átfogó tiszta felfogás víziója (dag nang). Az istenségek mandalájába való meghatalmazás által, a világot tiszta földként és minden lényt megvilágosodott buddhaként valósítunk meg. A vadzsra test csatornák, szelek és energia (cá lung tigle) jógája által, a tantrikus gyakorló létrehozza a gyönyör és üresség egységét, a tudatot egyenesen a megvalósításba hozva. A tantrikus gyakorlatban a negativítás nincs elhagyva, hanem inkább a bölcsesség táplálójává alakítva. Az összes tapasztalás bölcsességé van alakítva, az út gyümölcsévé. Ezért a Vadzsrajána „gyümölcsöző járműként” ismert, teljesen magát a gyümölcsöt véve az út tréningjének.

A Nyingma hagyományban a Hinajána, Mahajána és Vadzsrajána a következő módon van felosztva:

- a Szutra három okozati járművére – ahol a Srávaka és Pratyékabuddha együtt alkotják a Hinajánát, és a Bodhiszattva vagy Mahajána, és - a Tantra hat gyümölcsöző járművére – a Krijajóga, Csárjajóga vagy Upajóga és Jogatantra három Külső Tantrája, és a Mahajóga, Anujóga és Atijóga három Belső Tantrája.

A Szarma hagyományban négy Tantra osztályt ismernek: Krija, Csárja, Jóga és Anuttarajóga Tantrát (Legmagasabb Jóga Tantrát). Az utóbbi háromra oszlik: Apatantrák, mint a Guhjaszamadzsa, a Tantrák királya, Anyatantrák, mint a Heruka Csakraszamvara, és Nem-kettős Tantrák, mint a Kalacsakra. [4]

A Hinajána első járműve, a Srávakajána vagy a Hallgatók Járműve, ahol a Négy Nemes Igazság tanításait hallgatják, értesülve az élet nyilvánvaló problémáiról – a szenvedés igazságáról -, és továbbnéznek a szenvedés eredete után. Ösztönözve vagyunk a Buddha, Dharma és Szangha Három Drágaságában való menedékvételre, és kutatunk egy mester után, aki megmutatja a szenvedés megszűnéséhez vezető utat. A srávaka megvalósítja a személy éntelenségét, megértve, hogy nem található maradandó anyag a személyben, de fenntartja hogy a jelenség alapja az oszthatatlan atomi részecske és a tudat pillanatai, melyeket valóságosnak tart.

A másik Hinajána jármű a Pratyékabuddhajána vagy a Magányos Megvalósítottak Járműve, és ők a szenvedésnek és annak eredetének mélyebb elemzésébe mennek. A tapasztalás percnyi pontossággal elemezve van, az egorol felmutatják, hogy csupán az öt halmaz (szkandha) gyűjteménye, használják a kölcsönösen függő keletkezés (pratityaszamutpada) tizenkét láncszemét (nidana) a szenvedés visszanyomozásához az eredetéhez, a valóság igaz természetéről való tudatlansághoz. A pratyékabuddhák megértik a személy és a jelenségek éntelenségét, habár megtartják a tudat pillanatnyi oszthatatlanságát minden tapasztalás alanyi alapjaként. A pratyékabuddhákat „magányos megvalósítottaknak” nevezik, mivel szemléletüket és az utat maguk találják meg.

A harmadik jármű a Bodhiszattvajána vagy a Megvilágosodott Lények Járműve, azzal a szándékkal kezdődik, hogy nem csak magunkért akarjuk elérni a megvilágosodást, hanem minden lény hasznára. A bodhiszattva megérti a személy és a jelenség éntelenségét, megtalálva, hogy lényegében minden jelenség, minden bennerejlő létezéstől mentes. A bodhiszattva megvalósításának középpontjában a két igazság elválaszthatatlansága, a bölcsesség (pradzsna) és az ügyes módszerek (upaja) egységének megértése áll. A bodhiszattva gyakorlása a meghaladó tudás vagy bölcsesség (pradzsnaparamita) alkalmazásából áll, a hat tökéletesség által, egységbe hozva az üresség végső igazságának átlátását és a helyénvaló cselekedet relatív módszerét. A sámáthá és a vipasjána módszereit alkalmazza, hogy fokozatosan eltávolítsa az elhomályosulásokat az átlátás elől. A zavaró érzelmek elhomályosulásai és a mindentudást elhomályosítók is el vannak távolítva, és az alany és tárgy fogalmaitól szabad nem-kettősség tapasztalásában felfedeződik az üresség megvalósítása.

A Hinajána tanításai, mint a Négy Nemes Igazság és a Nyolcrétű Ösvény, Buddha „Első Dharmakerék Forgatásából” származik, mely Szárnátban történt. A Mahajána által gyakorolt tanítások a „Második és Harmadik Dharmakerék Forgatásból” származnak, melyeket Buddha a Keselyű Hegyen és máshol adott. Magukba foglalják a Pradzsnaparamita és Csittamátra (Csak-tudat) tanításokat, melyekből azután kiemelkedett a Madhjamika és Jógacsára filozófiai iskola.

A bodhiszattvák cselekedeteiben kifejezésre jutó ügyes módszerek és bölcsesség egysége a tantrában a megnyilvánulás és üresség elválaszthatatlanságává válik, tantrikus istenség formájában megjelenve. A tantrikus út a mandala istenségébe való felhatalmazással kezdődik, megkapva a szamaja fogadalmat, hogy az összes tapasztalás a manadala eredendően tiszta megnyilvánulása. A tantrikus gyakorlatban magunkat szamajaszattvának, vagyis „fogadalomlénynek” vizualizáljuk, és az istenséget dzsnánaszattvának, vagyis „bölcsességlénynek”. Összevegyítjük a dzsnánaszattva abszolút természetét a felfogásunkba és tapasztalásunkba. Ezért a jelenség eredendően tiszta abszolút igazsága önmagunk istenség formájú relatív megnyilvánulásában van felfedezve. A vizualizáció gyakorlatában, az üresség tiszta állapotából vagy abszolút igazságból induló istenség létrehozását kifejlesztő fázisnak (kjerim) nevezzük. Aztán az istenség megnyilvánulása visszaolvad az ürességbe, és tudatunkat a végső természetében tartjuk. Ez a beteljesítő fázis (dzogrim). Ez a két meditációs fázis az összes tantrikus gyakorlat alapja.

A Krijajóga, az első Külső Tantra jármű nézetében, a jelenség abszolút természete a megnyilvánulás és üresség elválaszthatatlan természeteként van felfogva, azonban az istenség megnyilvánulása és a mandala relatív igazsága a tisztaság elsöprő igazságává válik. Tiszta megkülönböztetés van az istenség tisztasága és a saját tisztátlanságunk közt. Ezért, az istenség, vagyis a dzsnánaszattva külsőként van tekintve és magunknál, a szamajaszattváknál felsőbbrendűnek. A Krija cselekvést jelent, tehát a Krijajóga hangsúlya az olyan külső cselekedeteken van, mint a szertartásos tisztítás, hogy képesen kegyünk a megvalósított lényektől fogadni az áldást és a bölcsességet.

A Csárjajóga vagy Upajóga gyakorlása a Krijajógához hasonló, azonban a nézete a Jógatantráé. Míg az istenség rajtunk kívülállónak van tekintve, az istenséghez barátként viszonyulunk, mindketten egyformán tiszta megnyilvánulásokként. Az Upajógában egyensúlyban van a jóga belső gyakorlata és a tisztítás külső cselekedetei. Ezért a Krija és a Jóga közti átmeneti járműnek tekintik.

A külső tantra harmadik járműve, a Jógatantra nézete, hogy minden jelenség a fényesség és üresség elválaszthatatlan természeteként jön föl. A Jóga „egységet” jelent, ezért ez a természet relatív igazságként van kifejezve, a dzsnánaszattva és a szamajaszattva egységeként. Magunkat szamajaszattvaként vizualizáljuk és meghívjuk a dzsnánaszattvát, mely egyé olvad velünk, mint a „vízbe öntött víz”. A Jógatantrában a hangsúly a jóga belső gyakorlatára van helyezve.

A Külső Tantrákkal kapcsolatban, a tantrikus szövegek közösek a Régi és Új Fordítási Iskolák hagyományaiban. Csak a Nyingmapáknak van három Belső Tantrájuk: a Mahajóga, Anujóga és Atijóga vagy Dzogcsen. Ezekből néhány megjelenik a Kangyurban, Buddha szavaiban, de van egy különálló gyűjtemény, a Nyingma Gyübum, A Nyingmapák Összegyűjtött Tantrái.

A Külső Tantrák gyakorlataiban meg van tartva a két igazság közti viszonylagos különbség, és gyakorlás inkább folytatólagos, mint egyidejű az egységben. Azonban a Belső Tantrákban a két igazság kezdetektől elválaszthatatlannak van tekintve. Ahogy Dudzsom Rinpócse magyarázza:

A Külső Tantrákban a kifejlesztő és beteljesítő fázisok külön vannak gyakorolva, azonban a Belső Tantrákban ezen két fázison együtt meditálunk. Magunkat istenség formájában vizualizálva, létrehozzuk a megnyilvánulás és üresség elválaszhatatlan természetét. Az istenség vadzsra számádhijában tartózkodunk, a saját tiszta természetünk vadzsra méltóságában. Aztán ezt a megnyilvánulást visszaolvasztjuk az ürességbe és a tudatunk természetének tiszta tudatosságában tartózkodunk. Dudzsom Rinpócse a következőket magyarázza:

A Belső Tantrák első járműve, a Mahajóga, főleg a kifejlesztő fázisra összpontosít, és hangsúlyozza ügyes módszerként a vizualizáció tisztaságát és pontosságát. A kifejlesztő fázis három fázisból áll, melyeket „három számádhiként” ismernek.

A Mahajóga gyakorlata az üresség meditációjával kezdődik, az „ahogy vanság számádhijával” (desjin nyi kji ting nge dzin), ahol minden jelenség a saját tiszta ürességtermészetében van értelmezve. Ez az abszolút bodhicsitta megvalósítása. Ebből az állapotból jön föl az együttérzés bőséges hulláma, melyet „mindent-felfogó együttérzés számádhijaként” (kuntu nangve ting nge dzin) ismernek. Ez a relatív bodhicsitta megvalósítása. Ezen kettő egysége az ok számádhijaként (gyui ting nge dzin) ismert, mikor feljön a magszótag, melyből fénysugarak jelennek meg, üresség-természetűvé tisztítva a szamszara egész környezetét a benne lévő lényekkel együtt. A tudatunk lesz ez a magszótag, mely az istenség tiszta megnyilvánulásává alakul. A mandala az istenség helyének van tekintve. Az istenség alakja az ügyes módszerek és bölcsesség elválaszthatatlan megnyilvánulása. Minden tapasztalás az istenség kíséreteként vagy cselekedeteként van felfogva. És megértjük, hogy az összes felfogott jelenség, hang és gondolat vadzsra természetű, a vadzsra istenség ezen állapotában időzve.

Dilgó Khjence Rinpócse mondta: „A Belső Tantra gyakorlásához meg kell értenünk, hogy minden eredendően tiszta. Ennek megfelelően az egyik külső elem sincs közönségesként fogva föl, hanem az öt női buddhaként. A testben lévő öt halmaz sincs közönségesként felfogva, hanem az öt férfi buddhaként. Hasonlóan a nyolc tudatosság és a tárgyaik a nyolc férfi és a nyolc női bodhiszattvaként van felfogva. Így nem csak minden jelenség tisztaságát látjuk, hanem felfogjuk a „szamszara és nirvána nagy egyenletességét”. A szamszara nincs valami eldobandónak gondolva és a nirvána valami elérendőnek, hanem a tisztaság és egyenletesség „nagy egységben”. Ez az állappot nem valami újonnan létrehozott, itt van a kezdetektől fogva.”

A kjerim vagy Mahajóga lényege, hogy minden megnyilvánulást istenségként, minden hangot mantraként és minden gondolatot dharmakájaként ismerjünk föl. Ez a legmélyebb út, mely által megvalósíthatjuk Buddha testének, beszédének és tudatának minőségeit.”

A Mahajóga tantrák átadásának fő alakja Dzá király volt, akinek megértése felhatalmazódott a Vadzsraszattva és Vadzsrapáni víziók által. Megkapta a szóbeli átadást Vidjadhara Vimalakirtitől, aki megkapta a tantrikus tanításokat Vadzsrapánitól Sri Lankán, a Malaja hegynél. A hagyományt átadta Kukkuradzsa mahasziddának, és aztán Buddhaguhja, Vimalamitra és Padmaszambhava útján haladt tovább, aki megtanította tibeti tanítványainak.

A mahajóga Tantrára és Szádhanára oszlik. Tizennyolc Tantra van, és a gyökér Tantra a Guhjagarbhamajadzsalatantra (Dorzse Szempa Gyutrul Drava Cáve Gyü Szangva Nyingpo), Vadzsraszattva Mágikus Hálójának Tantrája. A szádhanák a Kagyé Nyolc Nagy Mandalája (Drubpa Kagyé), mely megjelenik a Kama és a Tarmában. [7]
Az Anujóga főleg a beteljesítő fázisra fókuszál és hangsúlyozza a csatornák, szelek és energia (tsza lung tigle) belső jógáját. Az istenség vizualizációja azonnal létrehozott, nem mint a Mahajóga fokozatos folyamatában. A relatív megnyilvánulásában minden a férfi Eredeti Buddha Szamantabhadra (Kutuzángpo), az eredendő üresség mandalájaként van tekintve. Megértve, hogy minden jelenség egyformán ott van, elvállás vagy találkozás nélkül, ezen mandalák egyesülésében van a nagy gyönyör mandalájának megvalósítása, amit bodhicsitta mandalának is hívnak.

Az Anujóga tantrákat Dzá király Vadzsraszattvátó és Vimalakirtitől kapta. Ő átadta Kukkuradzsa sziddhának, és aztán továbbadták Nubcsen Szángye Jesenek, aki tanította őket Tibetben. A tantrák osztályozása: négy ’gyökér tantra’, hat ’ág tantra’ és tizenkét ’ritka tantra’, és a Minden Szándékot Összegyűjtő Szutrával (Do Gongpa Düpá), a Düpá Do-val van példázva.

Az Atijóga vagy Dzogcsen tanítások végső forrása az Eredeti Buddha Szamantabhadra. Míg a Dzogcsen gyökere a 6400000 vers, azt mondják a tényleges tantrák száma 22000. A Dzogcsen gyü, lung és mengak csoportokra osztható. A gyü a tantrák, a lung (ágámá) a tantrák tisztázása, és a mengak (upadésa) a mesterek által adott tapasztalati útmutatás.

A Trekcsö „átvágásnak” (ellenállás, makacsság, szándékosság és bezártság) vagy „áttörésnek” van fordítva. A Trekcsö gyakorlása feltárja a kadak trödral Nézetét. A Tögál „direkt áthaladásnak”, „direkt megközelítésnek” vagy „meghaladásnak” fordítható, és nagyon gyorsan meghozza a három kája megvalósítását ebben az életben, és ezért a leggyorsabb út a gyakorló karmikus víziója feloszlatására. A Tögál gyakorlása meghozza a lhundrup, „spontán jelenlét” megvalósítását, és csak az a gyakorló vállalkozhat rá, aki először stabilitást ért el a Kadak Trekcsö gyakorlásában. Van egy mondás: „Trekcsö trek ma csö na, tögal tö mi gal,” aminek jelentése: „Ha a Trekcsö gyakorlása nincs beteljesítve, akkor a Tögál nem halad meg.” Ezért a Dzogcsenben az alap a kadak, eredendő tisztaság és lhundrup, spontán jelenlét elválaszthatatlansága. Az út a Trekcsö gyakorlása, miáltal a kadak meg van valósítva, és a Tögál, miáltal a lhundrup meg van valósítva. A gyümölcs buddha teste (ku) és bölcsessége (jese).

A Dzogcsen vagy Atijóga gyakorlata a tathagatagarba vagy buddha-természet megvalósítása, mely jelen van a természetünkben a kezdetektől. Nem elég kigondolt gyakorlásra koncentrálni, mely intellektuális erőfeszítéseket és fogalmakat foglal magába, ezen természet felismeréséhez a gyakorlás teljesen a mesterkéltség fölött kell legyen. A gyakorlás egyszerűen a ragyogás megértése, a bölcsesség természetes kifejeződéséé, mely minden intellektuális fogalmon túl van. Ahogy az abszolút természet van, annak igaz megvalósítása a végső gyümölcsözés.

A jelen pillanatban a tudatosság összekuszálódott a tudatunkban, teljesen eltakarva és elhomályosulva a tudati tevékenységektől. A Trekcsö vagy „minden ragaszkodás elvágása” gyakorlása és a Tögál „direkt megvalósítása” által, kifedjük ezt a tudatosságot, engedve hogy a ragyogása megjelenjen.

Ennek megvalósítására szükséges a „négy módot gyakorolnunk, a dolgok természetes egyszerűségükbe hagyásához” (csoksjak), és ezek által megszerzik a Trekcsö gyakorlat tökéletes stabilitását. Aztán jön a „Tögál négy víziója”, melyen természetesen feljövő korongok, napsugarak, istenségek és buddhaföldek víziója. Ezek a víziók természetesen készen feljönnek a középső csatornából, mely összekapcsolja a szívet a szemekkel. Ezek a feljövetelek a középső csatornából fokozatosan jelennek meg. Ugyanúgy, ahogy a hold növekszik a holdhónap elseje és tizenötödike közt, ezek a víziók fokozatosan nőnek – a fénypont egyszerű felfogásától a szambhogakája buddhamező hatalmas kiterjedésének teljes soráig. A tér és tudatosság megnyilvánulása így eléri a csúcspontot.

Ezek a tapasztalások nem kapcsolódnak a tudathoz vagy intellektushoz, ahogy az előző tapasztalások tették, ők igaz megnyilvánulások vagy tudatosság ragyogások. Ezután, ahogy a hold csökken és eltűnik a holdhónap tizenötödike és harmincadika közt, mindezek a tapasztalások, víziók, az összes jelenség, fokozatosan felszívódik és visszaolvad az abszolútba. Akkor az alanyt és tárgyat felfogó becsapó tudat eltűnik, és az intellektuson túli eredeti bölcsesség fokozatosan megnő. Végül elérjük az Eredeti Buddha Szamantabhadra tökéletes megvilágosodását, felruházva a hat rendkívüli sajátossággal.

Ez a ténylegesen legjobb képességekkel rendelkező emberek útja, akik ebben az életükben elérik a megvilágosodást. A közepes képességűeknek útmutatás van, hogyan érjék el a megszabadulást a bardóban, vagy „köztes létben”. Mikor „bardóról” beszélünk valójában négy bardót ismerünk: a fogamzás és halál közti bardó, a halál pillanatának bardója, az abszolút természet bardója, és a következő létbe jövés bardója. [11]

A fogamzás és halál közti bardó a saját jelenlegi állapotunk. Hogy ebben a bardóban leromboljunk minden becsapó érzékelést és becsapó gondolatot, a végső gyakorlat a Dzogcsen Atijóga, Ebben van a Trekcső és a Tögál két fő útja, ahogy előzőleg leírtuk. Ezen gyakorlat végső gyümölcse, hogy a durva halmazokból álló közönséges test feloszlik a „nagy áthelyezés szivárványtestévé” vagy „vadzsra-testé”, vagy feloszlik bármi hátrahagyása nélkül.

De ha nem érjük el ezt a végső megvalósítást életben, lehetőség van a megvilágosodás elérésére a halál idején. Ha a tanítónk vagy a közeli dharma-testvérünk közelünkben van halálunk pillanatában, emlékeztet minket az útmutatásokra – a bevezetésre a tudat természetébe. Ha felidézzük a gyakorlat tapasztalását és ebben a természetben maradunk, akkor elérjük a megvalósítást. Lehetséges, hogy egyenesen buddhaföldre távozzunk, köztes lét nélkül. Ha ez nem teljesül be, akkor az abszolút természet vagy dharmata bardója jön föl. Ekkor a dharmakája alap fényessége megjelenik. Ha egyesítsük az alap világosággal (az anya világossággal) azt a világosságot, melyet felismertünk az életbeli gyakorlásunk alatt (gyerek világosság), akkor megszabadulunk a dharmakájába.

Ha nem szabadulunk meg most sem, akkor számtalan megnyilvánulás jön létre: hangok, fények és sugarak. Nagy félelem jelenik meg a víziók megnyilvánulása következtében, de a jó gyakorló felismeri, hogy nincs mitől félni. Ismerjük, hogy bármilyen istenség jelenik is meg, haragos vagy békés, a saját kivetítésünk. Ennek felismerésével bizonyosan szambhogakája budhaföldre szabadulunk. De ha ez sem sikerül, akkor a következő létbe jövés bardója megtörténik. Ha ebben az időben jól gyakorlunk, nirmánakája buddhaföldre szabadulunk.

Lényegében, a Buddha Szamantabhadra eredeti természete olyan, mint az alap vagy a megvalósítás anya-természete. A természet, melybe a tanító bevezetett, olyan mint a gyermek-természet. Mikor ez a kettő találkozik, elérjük a teljes megvalósítást és bevesszük a megvilágosodás erődjét.

Azon közönséges személyek számára, kik képtelenek ebben az életükben vagy a köztes létben elérni a megszabadulást, a megszabadulás a nirmánakája buddhaföldeken érhető el.

Röviden, a Trekcsö és Tögál útjának gyakorlása által, elérjük a dharmakája végső megvalósítását, az Ősbuddha Szamnatabhadra megvilágosodott állapotát ebben az életünkben. Ez a legjobb eset. Ha nem, megszabadulhatunk a másik három bardóban: a halál pillanatának bardójában, a dharmatában, vagy a következőben. Még ha ez nem történik is meg, megkönnyebbedhetünk a szenvedéstől és megszabadulhatunk az erények és a Dzogcsen tanítások áldása által. Akinek ezekkel a tanításokkal kapcsolata van, megszabadulhat: látás által, látva a tanítást és a tanítót, hallás által, hallva a tanítást és a tanítót, érintés által, értékes mantrákat és Dzogcsen szent dolgokat viselve, vagy ízlelés, vagy szaglás által. Eredményeként az öt nirmánakája buddhaföld egyikére szabadulunk. [13]

A Dzogcsen tanítások szempontjából a kilenc jána rendszerében van a lemondás, tisztítás, átalakulás és ön-megszabadulás útja. A Szutra útját egészében a lemondás útjainak hívják és főleg a test vagy nirmánakája szintjén működnek. A Tantra főleg az energiákkal vagy beszéddel dolgozik, a szambhogakája szinttel. A Krija és Upa Külső Tantrák tisztítás utjaira és a Jógatantra Külső Tantrikus, valamint Mahajóga és Anujóga Belső Tantrikus átalakítás utjaira oszlik. A Dzogcsen maga az ön-megszabadulás útja, és a tudat, a dharmakája színtjém működik.

A lemondás útja arra az elgondolásra épít, hogy megalapozza a végső igazság jelentését, és hogy a sámáthá és vipasjána gyakorlása által fokozatosan átlátásra tesz szert. A lemondás jelentése, hogy a tudatállapotok elfogadása vagy elutasítása van, vagyis a pozitív állapotok művelve vannak és a negatív állapotok ellenszerekkel elhárítva. A tisztítás utján a negatív meg van tisztítva a visszautasítás helyett, leleplezve az eredendően tiszta természetét. A tisztítás felkészít a bölcsesség-lények áldásának fogadására, ami által a bennünk lévő tisztaságba jutás hatásos. Az átalakítás utján a negatív állapotok energiáját használjuk, a megvilágosodott aspektusukká alakítva őket. Itt nincs a negativitás nincs visszautasítva, nincs megtisztítva, a természete már tiszta, önmagunk és környezetünk átalakításának megvalósítása az istenség és a mandala megjelenése.

Az ön-megszabadulás jelentése, hogy bármi jelenik meg a tapasztalásunk terében, engedve van hogy feljöjjön, a Rigpa változatlan állapotában tartózkodva. Ragaszkodás, vágy, erőfeszítés nélkül, minden megjelenő önkéntelenül felszabadítja önmagát. A viszonylagos megjelenések szabadok önmagukban, ahol feljönnek, és ezért nincs szükség lemondásra. Mivel ezt az eredeti állapotot nem szennyezhetik be viszonylagos megnyilvánulások, nincs mit megtisztítani. Mivel a megnyilvánulások már tiszták, nincs szükség a viszonylagosat átalakítani tiszta érzékeléssé a vizualizáció által. Ezért a Dzogcsen magába foglalja és meghaladja a lemondás, tisztítás és átalakítás utjait. Dzsigme Lingpa mondta a Dzogpácsenpo útjáról:

Ezt az utat járták a múlt buddhái, ezt fogja gyakorolni az összes jövendő buddha, és az egyetlen út, melyen az összes jelen buddha jár. Minden csúcsa, nem érinti a nyolc tiszta járm- szemlélete, melyek a tudatot tekintik útnak.

A különböző jánák által tanított módszerek különbségének illusztrálására Duddzsom Rinpócse mindig a mérgező növény történetét meséli el. A növény az érzelmi szennyezettség vagy negativitás szimbóluma. Egy csoport ember felfedezi, hogy mérgező növény nőtt az udvarukon. Megijednek, mikor látják hogy nagyon veszélyes. Tehát ki igyekeznek vágni a növényt. Ez a lemondás megközelítése, melyet a Hinajána tanít módszerként az ego és a negatív érzelmek kipusztítására. Másik csoport ember jön és látják, hogy a növény veszélyes, de egyszerűen a kivágása nem elégséges, mivel a gyökere új hajtást hoz, ők forró hamut és forró vizet öntenek a gyökérre, hogy megakadályozzák az újabb hajtás létrejöttét. Ez a Mahajána megközelítése, mely az üresség megvalósítását használja a tudatlanságra ellenszerként, ami az ego és a negativítás gyökere. Következő embercsoport jön, akik doktorok, és mikor látják a mérget, nem ijednek meg, ellenkezőleg, nagyon kedvelik, mivel ők másnak látják ezt a sajátos mérget. Ismerik hogyan alakítsanak a méregből gyógyszert, a kipusztítása helyett. Ez a Vadzsrajána tantrikus megközelítése, mely nem hagyja el a negatív érzelmeket, hanem az átalakítás erejével járműként használja energiájukat a megvalósítás érdekében.

Végül, a páva örvend és táncol, ha mérget lát. Azonnal elfogyasztja a mérgező gyümölcsöt és szép lesz tőle. A tibetiek azt hiszik, hogy a páva azért olyan szép, mivel sajátos mérges növényeket eszik. A páva igaz természete, hogy tényleg mérget eszik, és növekszik tőle, még nem is alakítja át a mérget, hanem direkt megeszi. A páva a Dzogcsent jelképezi, az ön-megszabadulás útját, mind a kilenc jána eredményét és lényegét.

A Nyingma tanítások a Kama hosszú átadására (ring gyü) és a Terma rövid átadására (nye gyü) oszlanak, más tanításokat a mesterek egyenesen tiszta vízióban kaptak (dag nang), istenségektől, guruktól, a tapasztalásokban vagy álmokban.

A Kama vagy kanonikus tanítások szakadatlan vonalként az Ősbuddha Szamantabhadrától jönnek napjainkig. Korai időszakában Tibetben a Padmaszambhava Nyak Dzsnánakumara és Nubcsen Szángye Jese tanítványai által volt fenntartva, és később (a tizenegyedik századtól errefele) a Zur család mesterei által. Két kama vonal fejlődött ki Tibetben, a Rong vonal Közép-Tibetben és a Khám vonal Kelet-Tibetben, mely Terdák Lingpa (1646-1714) által lett bevezetve a tizenhetedik század vége fele. A Terdák Lingpá és Locsen Dharmasri (1654-1717) testvére által összegyűjtött kama tanítások később a Dzogcsen és Páljul kolostorokban voltak magyarázva, és végül Őszentsége Dudzsom Rinpócse adta ki negyven kötetben.

A kama hagyomány három Belső Tantrája három címsor alatt van osztályozva: Do Gyu Szem (szutra, maja és tudat). Ezek a Do Gongpá Düpá Anujógára, a Gyü Szángvá Nyingpo Mahájógára, és az Atijóga tudat osztályára, a szemdére utalnak.

A Termák főleg Padmaszambhava és Jese Cögyál által elrejtett tanítások, hogy a legmegfelelőbb időkben őket feltárják a kincs feltárók (tertönök), kik Padmaszambhava és az ő huszonöt tanítványa emanációi sorozatának folytatódásai. Sokat ezen terek közül Dzsámgön Kongtrul és Dzsámjáng Khjence Vángpo gyűjtött össze, több mint hatvan kötetben, a Rincsen Terdzö-ben, az Értékes Terma-kincs-ben. A termákat fizikai dolgokat alkalmazó föld termákra (szá ter) és a tertön tudatáramában talált tudat termákra (gong ter) oszthatjuk.

Továbbá a föntebb említett háromféle átadáshoz (tudat, jel és szóbeli) hasonlóan, a három sajátos terma átadás szintén létezik: a megjövendölés általi hitelesítés, a törekvés általi meghatalmazás, és a dákinik által megbízva. A Tercsö irodalomnak három része van: Láma, Dzogcsen és Tukdzse Csenpo (Lá dzog tuk szum), vagyis a guru békés és haragos szádhanáinak gyakorlása, a Dzogcsen tanítások, és Avalokitesvara szádhana ciklusa. A másik felosztás a Kagyé, Gondü és Phurba.

Példák a gongterre a következők: Longcsenpa Hét kincse, Mingyur Dordzse Námcsöje, Dzsigme Lingpá Longcsen Nyingtikje és Őszentsége Dudzsom Rinpócse termái. Példák a tiszta vízióra: Juthok Jönten Gönpo Juthok Nyigthikje, Lhacün Námkhá Dzsigme Rigdzin Szokdrupja, és a Nagy Ötödik Dalai Láma Gyacsen Nyer Ngaja.

Az első két tertöntől, Szángye Lingpától (1000-1080) és Drapa Ngönsetől (1012-90) kezdve, a Négy Gyógyító Tantra feltárásától, mesterek százai specializálódtak a feltárásokra egész napjaink olyan mestereiig, mint Őszentsége Dudzsom Rinpócse és Őszentsége Dilgó Khjence Rinpócse. Azt mondják, hogy száz nagy tertön van és ezer kisebb, mely közül öt van sajátos az „Öt Legfőbbként” ismerve: Nyang Ral Nyima Özer (1124-1192), Guru Csövang (1212-70), Dordzse Lingpá (1346-1405), Pemá Lingpá (sz. 1450), és Dzsájáng Khjence Vángpo (1820-1892).

Más híres terma mesterek voltak: a hölgy Dzsomo Menmo (1248-83), aki Guru Csöváng spirituális társa volt, Orgyen Lingpá (1323-1360), Guru Rinpócse életrajzának, a Seldrakmának és a Kathang De Nganak feltárója, Rigdzin Gödem (1337-1403) az Északi Kincsek feltárója, Szángye Lingpá (1340-1396) a Láma Gondü ciklus feltárója, Karma Lingpa (14. század), a Sji Tro Gongpa Rang Drol ciklus feltárója, melyből a hat bardó tanítások és a Bardo Thödrol jön, Ratna Lingpa (1403-78), aki a Nyingma Gyübumot állította össze, Tangtong Gyálpo (1385-1510), a százhuszonöt évig élt csodálatos misztikus és mérnök, Dzsácön Nyingpo (1585-1656), a Köncsok Csidü ciklus feltárója, Lhacün Namkha Dzsigme (1597-1650), a Rigdzin Szokdrup tanítások feltárója, a Nagy Ötödik Dalai Láma, Ngavang Logszáng Gyácó (1617-82), ki tiszta víziójában a Szángvá Gyácsennek nevezett huszonöt tanítást kapta meg, és a tanítványa és tanítója Terdák Lingpá.

Longcsen Rábdzsám (1308-1363) alakja egyik legnagyobb Dzogcsen mesterként magaslik ki a Nyingma hagyományban, és a tibeti buddhizmus irodalmának egyik legbriliánsabb és legeredetibb írója. Kétszáz mű szerzője, melyből huszonöt megvan, és melyből a Hét Kincs (Dzö Dun) és a Három Trilógia a legismertebb. Ő hozta egybe, összefüggő rendszerbe a Vima Nyingtik és Khandro Nyigtik tanításait, melyekbe beleírta a Három Jángtikot vagy Belső lényegiségeket. [14]

Ahogy Nyosul Khen Rinpócse magyarázza: „Kunkhjen Longcsenpa Hét Kincse (Dzö Dun) azért lett megírva, hogy megmagyarázza a Dzogpácsenpo tizenhét fő tantrájának mély lényegiségét, és mind a kilenc út (jána, ösvény) tanításait. Ezen tantráknak megfelelő tényleges Dzogcsen gyakorlás céljából Longcsenpa összegyűjtötte a saját termáit, a Csecün Szenge Vángcsukét (aki később Dzsámjáng Khjence Vángpoként született újjá), és a Pemá Ledrel Celét (Longcsenpa előző inkarnációja), tizenhárom kötetnyi gyűjtemény formájában, mint Nyingtik Jábsji. Ez a Jábsji a Longcsenpa irásainak gyakorlási aspektusa, és a Régi Nyingtik alapja. Benne szintetizálta Vimalamitra Vima Nyigtikjét és Guru Rinpócse Khandro Nyingtikjét, az összes gyakorlati részletet megmagyarázva a saját megvalósítása fényében.”

A tiszta vízióban kapott áldása által, Dzsigme Lingpa (1730-98) Longcsenpa tanításainak lényegét összevonta a saját tudat termájában, a Longcsen Nyingtikben, mely nagyon széles körben elterjedt Tibetben. [15] A Longcsen Nyingtik fő tartója az Első Dodrupcsen Rinpócse, Dzsigme Trinle Őzer (1745-1821) volt.

Más nagy Nyingmapa tudósok volta: Rongzom Csökji Zángpo (1012-88), aki először rendezte a Nyingma hagyomány fő kincseit, Ngari Pancsen Pema Vangyal (1487-1543), Patrul Rinpócse (1800-87), Miphám Rinpócse (1848-1912), aki harminckét kötetet írt, a Harmadik Dodrupcsen Dzsigme Tenpe Nyimá (1865-1926), hat kötet szerzője, Secsen Gyalcab, tizenhárom kötet összeállítója, Khenpo Sjengá (1871-1927), kinek munkái tizenöt kötetet tesznek ki, és Őszentsége Dudzsom Rinpócse (1904-87).

A Nyingma iskola a tanulást és a gyakorlást is hangsúlyozza. A huszadik században a Szutrajána tanulására a „Tizenhárom Nagy Szöveg” volt hangsúlyozva, a Patrul Rinpócse, Miphám és Khenpo Sjengá által róla írt kommentárokkal együtt. Ezek:

A tanult tantrikus szövegek a következők: a Guhjagarba Tantra kommentárokkal, a Dzö Dün Longcsenpától, a Don Szum (Három utasítás) Ngari Pancsentől, és kama és terma szövegek Minling Tercsentől, Locsen Dharmasritől, és másoktól.

A Nyingma iskolában kétféle szangha van: a kolostorok és a jógik közössége. A Vinaja Nyingma hagyománya, mely Buddha fiától, Rahulától származik, a Mahamulaszarvasztivadin felszentelési vonalat követi, melyet először Tibetbe Santaraksita hozott be. A Nyingma Vinaja hagyomány csúcsát a tizennyolcadik századba érte el Dzogcsen Gyálsze Táje újító által, aki újraélénkítette a fegyelem és tanulás kolostori követelményeit.

Több mint ezer Nyingma kolostor volt Tibetben, és a Nyingma hagyomány egész Tibetben és Bhután, Szikkim, Nepál és Ladakh Himalájai területein el volt terjedve. Közép-Tibetben a legfontosabb az Orgyen Mindroling volt, melyet Minling Tercsen Gyurme Dordzse (Terdak Lingpa) építetett 1676-ban, és a Tubten Dordzse Drak, melyet Rigdzin Ngak gi Wangpo (1580-1639) alapított 1610-ben. Khámban, Kelet-Tibetben, a Khatok a Kadampa Desek által volt alapítva 1159-ben, és a Paljul Rgdzin Kunzang Serab által 1665-ben. 1685-ben volt alapítva a Dzogcsen kolostor, a legnagyobb és legbefolyásosabb Kelet-Tibeti Nyingma kolostorként, Pemá Rigdzin által, aki első volt a Dzogcsen Rinpócsek sorában. A Secsent 1735-ben alapította Második Secsen Rábdzsám Rinpócse Gyurme Kunzang Namgyal. Számos Nyingma kolostor volt a Galok és Amdo tartományokban, mint például a Dodrupcsen és Tarthang kolostorok.

A tizenkilencedik század folyamán megerősödtek a Nyingmapa tanítások az olyan Rimé mesterek spirituális és kulturális reneszánsza alatt, mint Dzsámjáng Khjence Vángpo, a Nagy Dzsámgön Kongtrul és Tertön Csogyur Lingpa (1829-70) – „Khjen Kong Csok Szum”. Ebben az időszakban jelentek meg más olyan tündöklő terma mesterek, mint Dudzsom Lingpa (1835-1904) és Leráb Lingpa Tertön Szogyal (1856-1926).

Az 1959-es események tibeti kivándorlásai után Őszentsége Dudzsom Rinpócse (1904-87) volt egyhangúlag a Nyingma hagyomány legmagasabb fejének kikiáltva. 1904-ben született Délkelet-Tibet Pemákö tartományában, Padmaszambhava „négy titkos földje” egyikén, és a nagy Tertön Dudzsom Lingpa inkarnációjaként ismerték föl.
Azt mondják, hogy már öt éves korában termákat kezdett találni. Tizennégy évesen megadta a Rincsen Terdzö teljes beavatását és szóbeli átadását, és tizenhét évesen megalkotta az első híres Dzogcsen művét. A termékeny szerző és aprólékos tudós huszonhárom kötetnyi gongtert és kincset írt le, melyek közül a legismertebb az emlékezetes Nyingmapák alapjai és története. [16] Őszentsége a Dalai Láma kérésére megírta Tibet politikai történelmét. Az írásai egy enciklopédikus tudást mutatnak a tanítás összes hagyományos területéről, beleértve a költészetet, történelmet, gyógyászatot, asztrológiát és filozófiát is. Ahogy Dzsámgön Kongtrul a termatanításokat gyűjtötte össze, Dudzsom Rinpócse a kamát gyűjtötte és adta ki.

Dudzsom Rinpócse Padmaszambhava élő képviselőjének volt tekintve. Az ő időszaka nagy tertönje és Dzogcsen mestere, és az összes Nyingma hagyomány tartója volt. A mesterek mestereként a legnagyobb tibeti lámák tudatosságával rendelkezett, a legnagyobb erőt és áldást birtokolva a tudat természetéről való átadásban, és teljesen a tanítványaival volt mikor felkészítette őket erre a direkt tudati átadásra. Miután Tibetet 1958-ban elhagyta Indiában és később Nepálban tartózkodott, ahol a menekült közösség tibeti kultúrája újraélesztésének kulcsfigurájává vált. Bután, Szikkim, Nepál és Ladakh Himalája területein sok ezer tanítványa volt. Széles körben utazott Keletre és Nyugatra a Nyingma tanítások megalapozásáért, központokat alapítva Hong Kongban, az Egyesült Államokban és Franciaországban.

Őszentsége Dilgó Khjence Rinpócse (1910-1991) Dudzsom Rinpócse távozása után a leghíresebb Dzogcsen mester volt, sarkalatos szerepe volt a Nyingma tanítások átadásában, fáradhatatlanul utazva, hogy butáni, nepáli, indiai és nyugati tanítványait tanítsa. Dzsámjáng Khjence Csökji Lodrö Rimé mester egyik fő tanítványa, Vimalamitra és Triszong Decen inkarnációja, a Nyingma átadás kulcsfigurája, aki 1959-ben ment Szikkimbe. Dilgó Khjence Rinpócse helye a Secsen Tennyi Dargye Ling kolostorban van, Boudhanathnál, Kathmanduban.

A Negyedik Dodrupcsen Rinpócse (sz. 1927), a Longcsen Nyingtik vonal tartója, sok mestertől kapott tanításokat, beleértve Dzsámjáng Khjence Csükji Lodröt és Jukhok Csatralvat is, aki Adzom Drukpa tanítványa volt. Nagyon aktív a másolásban, megemlíthetjük a Longcsenpa műveit, és kolostorokat és központokat vezet Gantokban Szikkimben, Butánban és Massachusettsben az Egyesült Államokban.

Tulku Urgyen Rinpócse, aki Csogyur Lingpa nagy unokája, a Mahamudra és a Dzogcsen mestere. A Gyalva Karmapa és a Karma Kagyü vonal régenseinek tanítója, aki számos kolostort és elvonulási központot alapított Nepálban.

Nyosul Khen Rinpócse, aki Longcsenpa munkáiban való jártasságáról híres, a Dzogcsen gyakorlásának magyarázó vezetője, és akinek sok tanítványa van Butánban, nepálban, Indiában és Nyugaton.

Keleten egy másik nagy mester folytatja a Nyingmapák élő hagyományának fenntartását: Kjábje Minling Tricsen Rinpócse, a nagy Mindroling hagyomány tróntartója, és a tartózkodási helye Dehra Dunban van.

Penor Rinpócse, aki valóban nagyon közreműködött a Nyingmapa átadás sikerében, és a Dél-Indiában, Byakuppeban lévő Tekcsok Namdrol Sedrub Dardzse Ling Tudós Egyetemmel és elvonulási központtal is rendelkező kolostor jól működő közösségének feje, továbbá a híres Dzogcsen mester, Csádrál Rinpócse, aki Nepálban és Darzsilingben székel, a Nepálban székelő nagy tisztelettel övezett és fontos Nyingma mester, Trulsik Rinpócse, és Hetedik Dzogcsen Rinpócse, Hetedik Secsen Rinpócse, Taklung Cetrul Rinpócse, Csöling Rinpócse, Csökji Nyimá Rinpócse, és Gárje Khamtrul Rinpócse.

Az Egyesült Államokban olyan mesterek, mint Csagdud Tulku Rinpócse, Gyatrul Rinpócse és Gönpo Ceten sokat tettek a Nyingmapa tanítások terjedéséért. Különösen meg kell említenünk Tarthang Tulku Rinpócse munkáját, aki a Tibeti Nyingma Meditációs Központ, a Nyingma Intézet és a Odiján – Nyingma Kultúra Központ alapítója az Egyesült Államokban, és a kiadványok területén is nagyon működik. Khenpo Palden Seráb, Khenpo Ceváng döngyál és Khenpo Tubten széles körben tanított Amerikában, fenntartva a Nyingmapák tanításait, és Tulku Thondrup rinpócse, akinek fordításainak és írásainak nagy lelkesítő tábora van és aki beteljesített tudós.

A Nyingmapák fő nyugati fókusza Dordogne területe Dél-nyugat Franciaországban, ahol Őszentsége Dudzsom Rinpócse megalapította a legfontosabb központjait és ahol eltávozott 1987-ben. A hagyományát fia és dharma-örököse, Őeminenciája Senphen Rinpócse folytatja.

A néhai Kangyur Rinpócse óhajának beteljesedéséért, aki egy másik nagy mester volt akinek hatása fő szerepet játszott a Nyingmapa tanítások nyugati terjedésében, Őszentsége Dudzsom Rinpócse és Őszentsége Dilgó Khjence Riinpócse tanításokat adott Dordogneban, főleg a három éves elvonulást gyakorló tanítványoknak, akiket Kangyur Rinpócse fia, Tulku Pema Wangyal Rinpócse vezetett, aki egyik legkiemelkedőbb fiatal Nyingma láma.

Jegyzetek

A szöveget fordította, és a Magyarországi Nyingmapa Közösség 14. Dharma-füzetében jelent meg.

[1] Vaibhasika, Szautrantika, Csittamátra és Madhjamika.

[2] Őszentsége a Dalai Láma, Finország, 1988, megjelent az Őszentsége a Dalai Láma Dzogcsen, a Nagy Beteljesűlés szív-lényegisége cimű Dzogcsen tanításokat tartalmazó művében.

[3] Ebben az összefüggésben meg kell jegyeznünk, hogy a Hinajána szó szerinti „kisebb” vagy „alsóbb” jármű jelentése nem hordozza az alacsonyabbrendű értelmet. Ellenkezőleg, azt jelenti, hogy az egész Buddhista út alapja.

[4] A Kalacsakra tantra hol anyatantrának, hol nem-kettős tantrának van nevezve. Lásd Kalachakra Tantra, Rite of Initiation a Dalai Lámától és Jeffrey Hopkinstól, London: Wisdom 1985, 165-6 oldal.

[5] An Introduction to Dzogchen: The Four-Themed Precious Garland Longcsen Rádzsámpától, Dudzsom Rinpócsetől és Beru Khjence Rinpócsetől, fordította Alexander Berzin, Library of Tibetan Works anf Archives, Daramsala, 1979, 34 oldal.

[6] Idézett mű, 37 oldal.

[7] A kamát és termát lásd „Nyingmapák régi hagyománya” elején. A nyolc kagyé neve: Dzsampal Ku, Pema Szung, Jangdak Tuk, Düdci Jönten, Phurba Trinle, Mamo Bötöng, Dzsigten Csötö és Möpa Drakngak.

[8] Mingyur Namké Dordzse (sz. 1793), a Negyedik Dzogcsen Rinpócse egy kimagasló mester volt, aki a tizenkilencedik században élt legnagyobb lámák némelyikének mestere volt, mint Dzsamjang Khjence Vángpo, Do Khjence, Patrul Rinpócse és Miphám. Elérte a Dzogpácsenpo megvalósításának azt az állapotát, melyet „csö nyi zé szá”-nak hívnak, vagyis a „jelenségvilág elkoptatása”, és teljesen meghaladott minden világi törődést és konvencionális normát. Mingyur Namkhé Dordzse legendás volt a tisztánlátásáról és a természetfeletti tetteiről, melyekről történeteket meséltek.

Egy napon a Dzogcsen kolostorban történő nagy ceremónia alatt, mikor ő volt a kolostor elnöklő feje, egy kissé szokatlan dolog történt. Eljött a gyakorlás azon pontja, mikor a szerzetesek mind magukban mondták a mantrát. Hirtelen Mingyur Namkhé Dordzse láthatóan izgatott lett és mormogta: „Gyere…Meg tudod tenni!…Gyere…”, mintha valakit bíztatna kívül. Olyan fajta lelkesedés volt, ahogy a fútbalrajongó bíztatja a kedvenc játékosát. Végül elnyugodott és elégedetten hátradőlt. Kicsivel utána az egyik szerzetes rohant be, hamuszínű arccal és réműlten, és szólt a fegyelmi mesternek, aki az ének-mesternek. Mind sértetteknek látszottak. Aztán Dzogcsen Rinpócsehez mentek és mondták neki, hogy egy tolvaj felmászott a templom tetejére és evitte az értékes arany nap-hold díszt, mely a tetőt koronázta. „Igen, tudom,” válaszolta, „Segítettem neki.” „De hogyan tudtál ilyent tenni?” kérdezték. „Ez a te kolostorod!” „Igen, de ő valóban akarta,” mondta Mingyur Namkhé Dordzse, „jobban mint én.”

[9] Vimalamitra hagyománya szerint tizennyolc van, a Tröma Tantra (Ekazati védelmezővel kapcsolatos gyakorlat) hozzáadásával. Guru Rinpócse és a Khandro Nyingtik szerint tizenkilenc van, a Tröma Tantra és a Longszal Barma Tantra hozzáadásával.

[10] A Trekcsö és Tögál szavakat nagyon nehéz lefordítani.

[11] Néha ezek a bardók a következőképp vannak fordítva: ezen élet természetes bardója, a halál fájdalmas bardója, a dharmata fénylő bardója és az eljövendő karmikus bardója. Lásd The Mirror of Mindfulness Tsele natsok Randrol-tól, Shambhala, Boston, 1989.

[12] A Dilgó Khjence Rinpócse 1984 agusztusában a franciaországi Dordogneban adott Longcsen Nyingtik Guru-jóga tanításából, melyet Szogyal Rinpócse és a Rigpa Szangha kérésére adott.

[13] Összesen Longcsenpa kétszázhatvanhárom munkát adott. A Dzö Dün vagy Hét Kincs a következő: Jisjin Rinpócsei Dzö, Mengak Rinpócsei Dzö, Csöjing Rinpócsei Dzö, Drubta Rinpócsei Dzö, Tekcsok Rinpócsei Dzö, Cik Dön Rinpócsei Dzö, és Neluk Rinpócsei Dzö.

Longcsenpa Három Trilógiája a következő: Ngelszo Kor Szum – A komfort és nyugalom trilógiája, mely a Szem Nyi Ngelszoból, Gyuma Ngelszoból és a Számtem Ngelszoból áll, a Rangdrol Kor Szum – Az ön-megszabadúlás trilógiája: Szem Nyi Rangdrol, Csönyi Rangdrol és Nyamnyi rangdrol, és A sötétséget eloszlató trilógia, mely a Guhjagarba Tantra három kommentárja.

Longcsenpa Három belső lényegisége a Láma Jangtik, Khandro Jangtik és Zabmo Jangtik. A Nyigtik Jabsji, vagy a Nyingtik négy „része” a két „anya”, a Vima Nyingtik és Khandro Nyigtik és a két „ág”, a Láma Jangtik és Khandro Jangtik elrendezése. A Vima Nyingtik Kama és a Khandro Nyingtik Terma. Longcsenpa tisztázta és összesűrítette a Vima Nyingtiket (és a Mengakde 119 útmutatás kincsét) a saját Láma Jangtikjába, és tisztázta a Khandro Nyingtiket a Khandro Jangtikjába. Ezek olyan tanítások, melyek túl titkosak, hogy itt helyet kapjanak, főleg a Khandro Nyingtikbeliek, és benne vannak a Vima Nyingtik és Khandro Nyingtik részletesebb kommentárjaiban, a Zabmo Jangtikban.

[14] Dzsigme Lingpa az írott és megtalált szövegek kilenc kötetét hozta létre, melyből a leghíresebb a Jönten Rinpocsei Dzö és a két kommentárja, a den Nyi Sing Ta és a Nam Khjen Sing Ta. Gyűjtötte a Nyingma Gyübum termáit is és katalógust írt a vonal történetéről.

[15] Duddzsom Rinpócse The Nyingma School of Tibetan Buddhism, its Fundamentals and History műve, melyet Gyurme Dordje és Matthew Kapstein fordított és a Wisdom Publications adott ki. Itt egybe van Dudzsom Rinpócse két nagy műve. Az első a Nyingmapák eredete (History of the Nyingmapas) teljesen történelmi munka a Nyingmapa iskola fejlődéséről és Dudzsom Rinpócse 1962-ben írta, hogy stabilitást hozzon a Nyingmapa iskolába a nagy nehézségek idején. A másik mű az Alapok (Fundamentals), melyet 1966-ban Kalinpongban állított össze, Buddha tanításainak mesteri áttekintése a Nyingmapák és a kilenc jána szemszögéből.

[16] Dzongszár Dzsámjáng Khjence Rinpócse 1960-ban született Butánban, és Dzsámjáng Khjence Csökji Lodrö aktivitás emanációjaként ismerték föl. Sok beteljesített mestertől kapott tanjtásokat, beleértve Őszentségét a Dalai Lámát, Őszentségét Szakja Trizint, Őszentségét a Karmapát, őszentségét Dudzsom Rinpócset és Őszentségét Dilgó Khjence Rinpócset, és Birben, a Himachal Pradeshben, Indiában vezeti a Dzongsar Intézetet, és Ausztráliában és Dél-kelet Ázsiában központokat.
Secsen Rabdzsam Rinpócse a Khamban, Kelet-Tibetben lévő Secsen Kolostoregyetem alapítójának hetedik inkarnációja, és öt éve kora óta folyamatosan Dilgó Khjence Rinpócseval tartózkodott, tanításokat és beavatásokat kapva. Ő a feje a Secsen Tennyi Dargye Ling kolostornak a Boudhanathnál, Kathmanduban, Nepálban, és a nyugati ágazatainak.

A Kilenc Jána