| |
- Chenrezig Mar Tri - |
|
A mahamudra és a dzogcsen egysége, lényegi tanítások a spirituális gyakorlásról, a Nagy Együttérző közvetlen útmutatásai Láma Ngawang szóbeli magyarázataival. A mélységes tanítások összefoglalása
1. vers
Namo Mahakarunikaja
Emaho!
A szutrák, tantrák és filozófiai írások terjedelmesek és számosak.
Azonban az élet rövid, az intelligencia korlátolt, ezért nehéz mind tökéletesen elsajátítani.
Bár sok lehet tudásod, de ha nem gyakorlod,
Olyan az, mint szomjan halni egy nagy tó partján.
Hasonlóképp, megesik, hogy közönséges tetemet találnak egy nagy tudós ágyában.
A könyv címe: Csenrézi mar tri, Csenrézi az együttérzés bódhiszattvája, minden buddha határtalan együttérzésének a lényege. A "mar" jelentése piros. A piros szín kiemelkedik a többi közül. A "tri" magyarázatot jelent. Tehát ez a szöveg a gyakorlati spirituális ösvény magyarázata, amely kiemelkedő és nagyszerű. Ezt jelenti a cím. Nem közönséges, hanem hasonlóan ahhoz, ha az embernek van egy tárgya, aminek nagyon szép színt szeretne adni, akkor pirosra festi, mert ez a szín kiemelkedik a többi közül, ez a könyv a spirituális ösvény magyarázatai között kiemelkedő helyet foglal el.
A tanításoknak számos osztályuk, nagyon sok fajtájuk van. A szutra és a tantra tanítások a főbb osztályok, és ezek számtalan tanítást tartalmaznak. Azonban gondoljunk arra, hogy az életünk rövid, és intelligenciánk korlátolt, ezért ezt a sok mélységes tanítást megismernünk és megértenünk nehéz. Nehéz arra a elhatározásra jutnunk, hogy most, fiatal korunkban 100%-osan elkezdjük a dharmát gyakorolni és tanulmányozni, és mostantól kezdve csak ezt fogjuk tenni, teljes erővel. Ehhez nagyon éles intelligenciára lenne szükség. Még ha rendelkeznénk is valami hasonlóval, az sem lenne elég éles ahhoz, hogy nagy kapacitással bele tudjunk merülni ezekbe a részletes tanulmányokba.
Én magam fiatal koromban szolgáltam, nem volt időm gyakorolni, de pénzem és családom sem lett, így végül az a rövid idő, amit eddig leéltem nem volt elég semmire. A dharmikus tudásom is olyan kicsi, hogy most nem azért ülök itt, mert a dharmát ismerem, hanem azért, mert meghívtak, enni adnak, és ez a dolgom. Megbíztak azzal, hogy tanítsak, nem azért ülök itt, mert megvan a tanításhoz szükséges kvalitásom vagy tudásom. Elértem azt a kort, amikor az életnek már lassan bármikor vége lehet, és a végeredmény az, hogy nincs semmim, nem tudok semmit, olyan vagyok, mint egy száraz fatörzs.
Gondoljunk mi is arra, hogy az életünket hogyan akarjuk intézni, mit akarunk kezdeni vele, mert így múlik el az élet. Az embernek dolga mindig van, de a sok dolog közül vajon melyikből lesz haszna? Ez a fontos, ezen kell gondolkozni, és ha lehet, kizárólag azzal foglalkozzunk, amiből valóban hasznunk lesz.
Ha körülnézünk a világban, például Magyarországon, láthatjuk, hogy nagyon kevés az olyan ember, aki valóban megvalósított valami lényegeset. Láthatjuk, hogy mindenki állandóan el van foglalva, tanul vagy dolgozik, mindenki szüntelenül csinál valamit. Olyan ember azonban nagyon kevés van, aki megvalósít valamilyen fontos dolgot. Például Kőrösi Csoma Sándor, egy volt az összes magyar közül, aki elért valami olyat, amit senki más nem ért el, ő egy bódhiszattva. Mégis, neki is csak egy apja és egy anyja volt, ugyanúgy, mint nekünk. Nem azért lett nagy ember, mert száz apja és száz anyja volt, hanem azért, mert rendelkezett belső adottságokkal amelyeket komoly munkával kiaknázott, felhasznált, és valami nagy dolgot hozott létre. Ez a lehetőségünk mindannyiunknak megvan, ha összeszedjük magunkat.
Azonban az emberek általában - még ha összeszedik is magukat - nagyon jelentéktelen dolgokat csinálnak. A hétköznapi ember tényleg jelentéktelen dolgokkal foglalkozik, olyan dolgokkal, amelyektől még ő sem érzi jól magát. Dolgoznia kell, az ételt meg kell szereznie, családot alapít, azt fenntartja, de valahogy közben nem érzi jól magát. Még arra sem képes, hogy egyik napról a másikra valamennyire a saját jó érzését - ha nem is boldogságát - fenntartsa. Erre pedig még az állatok is képesek. Még az állatok is nyugodtan és elégedetten tudnak élni, amellett, hogy önmagukat fenntartják és családjukat is segítik. Az állatok eléggé kiegyensúlyozott és nyugodt állapotban tudnak éldegélni. Az emberek nagy többsége még erre sem képes.
Azután ott vannak, akikre felnézünk, a nagy emberek, a vezetők, a gazdag emberek és a politikusok, akik sokat tanultak, sokat tudnak, de ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy belső emberi tulajdonságaikban kiemelkedők. Lehet, hogy pusztán karriert csináltak, nem tudni miért, karmikus tendenciák alapján úgy alakult az életük, hogy ez lett belőlük, de egyáltalán nem biztos, hogy maradandó és kiemelkedő emberi kvalitásokkal rendelkeznek, habár mindenki felnéz rájuk, és nagy embereknek tartják őket. A történelem megmutatja, ki az akinek valóban fennmarad az emléke, ki az akire valóban felnéznek az emberek. Ezt vegyük a szívünkre, gondoljunk utána, amikor az életünket intézzük.
Ahogy a szöveg mondja, nagyon sok tanulnivalónk van. Ha a dharmával akarunk foglalkozni, nagyon sok a tanulnivaló, de mit ér a tanulás, ha nem valósítjuk meg a lényegét? Nagyon kevés olyan ember van, aki valóban megvalósít valamit. Lehet, hogy nagyon sokat tanulunk, de az, hogy valaki valóban elérjen valamit, nagyon ritka. Ha az ember tanul, de ugyanakkor nem törekszik arra, hogy megvalósítsa tanulmányai lényegét, magáévá, az élete részévé tegye azt, az olyan, mint amikor valaki a tó partján szomjan hal. Mint az az ember, akinek nincs keze és lába, leteszik a tó partjára két méterre a víztől, és szomjan hal. Képtelen megtenni azt a kis utat, és nem tud inni, habár ott van a mérhetetlen sok víz. Ilyen az az ember, akinek sok-sok elméleti tudása van, de nem tudja felhasználni a saját hasznára. Sokszor előfordul ezért, hogy egy nagy tudású professzor ágyában egy közönséges hullát találnak, amikor meghal. Úgy hal meg, akár egy közönséges ember, nem pedig úgy, mint egy nagy tudású személy. Tudásából a halálakor nem lesz semmi haszna. A halál idején az embernek a dharma gyakorlásából haszna kell, hogy legyen. Segítséget kell kapnia. Aki azonban nem váltotta gyakorlati eredményekre a tudását, annál ez nem következik be, és úgy hal meg, mint egy teljesen közönséges ember, hiába van óriási tudásanyag a fejében.
2. vers
A szutra és tantra írásoknak, valamint India és Tibet tanult és
beteljesült lényei szavainak
Mind nagy az áldásuk, ám egyszerű emberek számára nehezen érthetők.
Bár a monasztikus oktatásban nélkülözhetetlenek,
Egyhegyű gyakorlásban hasznuk kevés.
E "lényegre mutató, öreg mamának szánt útmutatás" elmédnek
minden másnál hasznosabb.
A szutrákat és a tantrákat az indiai és a tibeti mesterek tanították. E tanításoknak mind nagy az áldásuk, ám olyan mélységesek, és olyan jellegűek, hogy nagyon komolyan kell velük foglalkozni ahhoz, hogy megértsük őket, ami felkészültséget igényel. Akkor értjük meg e tanításokat, ha kijárjuk a szükséges iskolákat. Nem közönséges embereknek szólnak, hanem a specialistáknak, akik már gyerekkoruktól kezdve járnak ezekbe a iskolákba. Mi magunk nem vagyunk felkészülve filozófiából, logikából és más hasonló tárgyakból ahhoz, hogy hasznunk legyen belőlük. Egy egész életet kell rászánni, ha ezekkel foglalkozni akarunk. Ha azonban az ember kifejezetten a gyakorlásra akar összpontosítani, akkor kevés haszna lesz az ilyen jellegű tanulmányokból. Ezzel szemben, van a tanításoknak egy olyan kategóriájuk, amelyet úgy neveznek, hogy "az öreg mamának szóló célirányos tanítások". Ezek kifejezetten a gyakorlás esszenciájára irányulnak, amit még az öreg mama is megért, és ez való nekünk. Ebből lesz hasznunk.
Van egy történet erről az "öreg mamának adott ujjmutatásszerű tanítás"-ról. A történet Guru Rinpocse idejében játszódik. Guru Rinpocse már elhagyta Tibetet, és ekkor történt, hogy a királyné Berocana ellen fordult, mivel ellenséges volt a Dharma irányában, és fel akarta számolni. Üldözni kezdte Berocanát, akit végül elűztek a királyi udvarból, és el kellett bujdosnia. Egy vak öregember találkozott a száműzött Berocanával. Mikor kiderült, hogy ki ő, az öreg óriási odaadása következtében elájult. Amikor magához tért, Berocana megkérdezte tőle, tényleg érez-e iránta odaadást, mire az öreg azt felelte, hogy mindenek felett tiszteli és becsüli őt. Akkor Berocana adott az öregnek egy olyan tanítást, amit gyakorolni tudott, és ami valóban a hasznára vált. Attól kezdve az öreg meditált. Innen ered a kifejezés, habár a történetben nem öregasszonyról, hanem öregemberről van szó. Ez az "öregembernek adott ujjrámutatásos tanítás" olyan egyhegyű és kihegyezett, hogy valóban van haszna. Nincs benne semmiféle mellébeszélés, teljesen gyakorlati tanítás.
Nagyon fontos tudni, hogy kétfajta tanítás létezik. Vannak a terjedelmes kommentárok, és vannak a kiélezett, lényegi tanítások. A lényegi tanítások tartalmazzák a dharma esszenciáját. Az embernek nem kell foglalkoznia a terjedelmes tanításokkal, hanem inkább gyakorolnia kell. Találnia kell egy mestert, aki ezeket a tanításokat át tudja adni, és akkor az adott útmutatások szerint minden erejével a gyakorlásra, a tanítások megvalósítására kell összpontosítania. Ezek azok a tanítások, amelyek az ember hasznára válnak. Ez mindig is így volt, nem egy új dolog. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek leegyszerűsítették a tanításokat, ez a két út mindig létezett.
Vannak a szerzetesek, akik tanulják a filozófiát és a logikát, és egész életükben azzal foglalkoznak, és vannak a gyakorlók, a jógik, akik kifejezetten ezt az "öregasszonynak szóló ujjrámutatásos" egyhegyű, gyakorlati tanítást gyakorolják.
Ezt általában az emberek nem tudják, és össze-vissza keverik a dolgokat, aminek az eredménye az, amiről már szó volt, hogy a tanult embernek egy közönséges hullát találnak az ágyában, tehát semmi haszna nem volt a sok tanulmányából, és úgy halt meg, mint egy teljesen közönséges ember.
Ezek a lényegi tanítások megvannak mind a különböző tanításokban, a dzogcsenben (maha ati), a csagcsenben (mahamudra), az umában (madhjamika) stb. Ezek valóban éles tanítások, amelyek direkt a lényegre törnek. Olyanok, mint amikor az embert megszúrják, vagy megcsípik, és az illetőbe rögtön belehasít az érzés. Ezek a legmélyebb és legfontosabb tanítások. Az emberbe belehasítanak, és direkt a lényeget tárják föl. A tibeti gyógyászatban néha a fejtetőbe szúrnak egy arany tűt, amire gyógyfüveket kötnek és elégetnek. Meggyújtják a gyógyfüvet, mire borzasztó éles fájdalom hatja át az embert. A fejtetőbe szúrják a tűt, bele a koponyába. Amikor egyszer velem ezt csinálták, égett a fű, és az orvos rám szólt, hogy ne mocorogjak annyit, miközben az egész testem egy borzasztóan éles fájdalom hatotta át. Ehhez hasonlítanak e tanítások. A leglényegibb dolgokról szólnak, a szellem természetének direkt megismeréséről.
Ez a jógik módszere - megismerni, mi a test, mi a szellem, a test hogyan különbözik a szellemtől, és mi a szellem természete. A test meghal, a szellem nem, hanem életről életre vándorol, karmával rendelkezik, tehát a karmikus lenyomatokat viszi magával, stb. Ezek a lényegi tanítások, amelyekből az embernek valóban haszna van. fontos tudni, mit jelent az "öreg mamának szóló ujjrámutatásos tanítás".
3. vers
A számtalan mélységes tanítás, mint a mahamudra s a dzogcsen,
Melyek meghatározók és hibátlanok minden alapszövegben,
Nem nélkülözhetők a dharma-vonalakat tartani készülő
tanítványok képzésében.
Ám személyes gyakorlásban, mely a jövőre irányul
Mélyebb értelmű egybefoglalni mind.
A különböző utak - a csagcsen, a dzogcsen stb. - rendkívül mély és részletes tanításokat tartalmaznak, melyeknek akkor van igazán hasznuk, ha a dharmát fenntartó tanítványoknak adják őket át. Akkor van szükség rájuk. Ilyen részletességgel az ember önmaga hasznára nem tudja fordítani a tanításokat. Nagyon fontos, hogy saját gyakorlati problémáinkra, saját életünkre tudjuk a tanításokat alkalmazni. A meditáció tanításokban is megvan, nem csupán a filozófiai tanításokban, hogy rendkívül részletesen és alaposan tárgyalják a különböző dolgokat. Annak sincs haszna, ha valaki ezeket betanulja, mint valami könyvet, hanem mindig arra kell törekedni, hogy önmaga hasznára tudja fordítani a tanítást. Aki dharmát akar gyakorolni, annak ezt kell megtanulnia. Ez egy új dolog, mert nem szoktunk ehhez hozzá, mi általában iskolába járunk, és ott mindig be kell tanulni a dolgokat. A dharmával kapcsolatban soha nincs erről szó. A gyakorlóknak meg kell valósítaniuk a tanítások gyakorlati lényegét, hogy valóban hasznuk legyen belőle. Nem mindegy, mit csinálunk, és ahhoz nem kell sok könyvet olvasni, hogy belássuk, hogy egy kis bogárnak az élete olyan kedves őneki, mint nekünk a mi életünk. Ehhez nem kell sok könyvet olvasni, mégis nagyon lényegi dolog. Az ember megérti, és azután tiszteletben tartja még a legkisebb bogár életét is. Még a legkisebb negatív cselekedetet sem követi el, legyen az ölés, lopás, hazudás vagy akármi. Minden ilyen tettet teljes erővel kerül. Ezek a lényegi tanítások. Ebből az embernek valóban haszna van. Nem kell sok könyvet olvasni ahhoz, hogy az ember ezt megértse. Ha sok könyvet olvas valaki, de ezt nem értette meg, abból mi haszna van? Általános dolog az, hogy az ember a bogarakat, az állatokat könnyen feláldozza, de ha egy pici kis seb keletkezik a kezén, megkarcolja a kezét, akkor az rendkívül fontos, és azt nagyon komolyan veszi, pedig semmiség, csak egy szálka ment a kezébe.
Vagy miközben a hal fejét levágta, a kés egy kicsit megsértette az ujját, a hal élete nem érdekes, de az ő kis sebével rögtön rohan kötözésre. Ezek a gyakorlati dolgok; az ember önmagát ismerje, önmaga hibáit és erényeit ismerje, hogy neki magának legyen haszna a tanításból.
4. vers
Pontosan és hibátlanul ismerni a dharma különböző
hagyományait, szükséges a doktrinális tanok fenntartásáért.
Ám ha saját jövendő jóléted érdekel,
Mélyebb értelmű, ha mindet tisztának látod,
és önmagad nem szektáns módon képzed.
A különböző hagyományok mélységes tanításokat tartalmaznak a szellem természetéről és a gyakorlásról. Nagyon fontos, hogy amikor az ember saját gyakorlásáról van szó, ismerje ezeknek a lényegét, és saját magának legyen haszna belőle. Ez a gyakorlás lényege. Sokféle hagyomány van a dharmán belül. Van a Csagcsen, a Dzogcsen, az Uma, a Szútra, a Tantra stb, és ezeken belül is léteznek különböző iskolák, tradíciók. Ezek a hagyományok egymástól nyilvánvalóan különböznek. De ezeknek a különbségeknek az ismerete puszta formalitás, tehát nem lényeges a gyakorlás szempontjából, és csak akkor fontos, amikor valaki a saját hagyományát tisztán meg akarja őrizni, fenn akarja tartani. Vannak olyan kiválasztott emberek, akiknek ez a dolguk, de ez nem a közönséges gyakorlónak a dolga. A közönséges gyakorlónak abból lesz haszna, ha nem szektás a beállítottsága, a lényeget keresi mindenben. Megtanulhatunk elméleti módon disputálni az ürességről; van tizennyolc fajta üresség: külső üresség, belső üresség stb? és ezeket akik betanulták, fel tudják sorolni, el tudják mondani a meghatározásokat. De amikor megkérdezik tőlük, hogy végül is mi az üresség, akkor nem tudnak semmit sem mondani, mert nem értették meg a lényeget. És még kevésbe tudják átélni az ürességet, ami pedig valóban az egésznek a lényege. Hiába tanulunk róla egy csomó mindent, ha magát az ürességet nem ismerjük, és nincs belőle hasznunk. Mondhatjuk, hogy én Csagcsent gyakorlok, tehát Mahamudrát, én Dzogcsent vagy pedig Umát gyakorlok, én kagyü vagyok, én nyingma vagyok stb. Az emberek ezt mondják, de ha megkérdezik tőlük, mi a Csagcsen, a Mahamudra, nem tudják megmondani. Azt mondják, hogy "Az én hagyományom, az én gyakorlatom a Mahamudra", és ha megkérdezik, mi a Mahamudra, nem tudják.
Mások azt mondják, hogy ők Dzogcsen gyakorlók. "De mi a Dzogcsen?" "Nem tudom." Nem tudják, mi az. A különbségek ismerete fontos azoknak, akiknek ez a dolguk, de akiknek nem ez a dolguk, és mégis a különbségek ismeretével foglalkoznak, azok az emberek egyszerűen az elméleti ismeretek szintjén maradnak. Ennek pedig az a veszélye, hogy egy csomó negatív szemlélet kapcsolódik hozzá. Ha az embernek csupán elméleti ismerete van, akkor mindjárt azt mondja, hogy "az én hagyományom az igazi". Le tudja vezetni, hogy az ő hagyománya miért jobb, mint a másik, és ezzel máris negatív karmát halmoz önmagának.
Ha a másikat lenézik eretneknek vagy rossznak tartják, azzal még a nagy tudású emberek is negatív karmát tudnak okozni maguknak és másoknak is, és mindezt a dharma által teszik. Nagyon fontos, ha az ember gyakorolni akar, ne legyen szektás, mindennek a lényegét próbálja megvalósítani, hogy valóban gyakorlati haszna legyen belőle.
Például a táplálkozásban és az emberi testben is látszik, hogy egy valami nagyon fontos, és az a víz. A víz mindenben megtalálható. Az ételben is van víz, ha nincs benne, akkor az embernek nem lesz belőle sok haszna. Ha víz nincs, akkor nincsen semmi. Inni nagyon fontos. Étel nélkül az ember bírja egy darabig, víz nélkül azonban nem. A testünkben is van víz, ezét azt mondhatjuk, hogy a víz mindennek a gyökere. Minden lénynek szüksége van vízre.
Látni kell a gyakorlásban a lényeget, a lényegi pontot, és azt kell megvalósítani. Ha pusztán elméleti tudásunk van, és azt mondjuk például, hogy mi tudjuk mi a legfontosabb a Szakja hagyományban, vagy hogy mi a különbség a Szakja és a Nyingma tanítások között, ennek alapján hibát keresünk másokban. Azt mondjuk, hogy a másik rosszul tudja, az ő útja nem jó, és ezzel a saját menedékfogadalmunkat szegjük meg. A menedékfogadalom alapvető tartalma az, hogy az ember nem néz le más tanításokat, legyen az akármi, nem csupán a buddhizmuson belül. Az összes vallás közül az egyiket sem nézi le. Ha lenézi, akkor megszegi a saját menedékfogadalmát, amivel önmagának árt. A menedékfogadalmat megszegni rendkívül ártalmas.
A "nem szektás" azonban nem azt jelenti, hogy az ember mindent összekever, és ebből csinál egy új szektát. Általában ez a szokás. Az emberek azt mondják: "Én nem vagyok szektás. De te az vagy, meg te is!" És akkor ott a probléma. Erre nagyon vigyázni kell. A nem szektás azt jelenti, hogy az ember tiszteli az összes spirituális utat. Ha azonban az ember csinál egy új szektát, "Én nem vagyok szektás, de te nyingma vagy, te meg kagyü vagy", akkor probléma van. Nem csinálunk semmit, csak problémát.
5. vers
Elméd egyetlen alkalmas mesterre kell összpontosítanod,
Ha a fő tanítványa leszel.
Ám ha önmagadban a tapasztalás erényei ébredését áhítod,
Mélyebb értelmű, ha minden tanítót, akivel találkoztál, összesítesz egyben,
Vizualizálod őt, mint buddhát a fejed tetején, és imáiddal hozzá folyamodsz.
Ha valaki egy olyan lámának a fő tanítványa, aki fenntart egy hagyományt, és ezt a hagyományt ő fogja átvenni, ez a szerepe, akkor nagyon fontos, ezzel a lámával tartania a kapcsolatot, mert mindent tőle fog megkapni. Ha ez a helyzet nem áll fenn, hanem az ember önmaga érdekében gyakorol, akkor minden lámát, akivel találkozik, lásson egynek. Ne tegyünk különbséget közöttük, hanem minden lámától tanuljuk meg azt, amit csak lehet, ezt az egy lámát pedig, aki az összes lámát egyesíti, a fejünk fölött vizualizáljuk, és hozzá imádkozunk, ő a mesterünk, aki egy személyben megtestesíti az összes megvilágosultat.
Ahogy a Csenrézi meditációban gyakoroljuk, "Szol va deb szo lama csenrézi", Csenrézi a láma, aki minden lámának az esszenciája egy személyben. Megszólítjuk, imádkozunk hozzá, hasonlóan ahhoz, amikor a gyerek bajban van és segítségért kiabál, hívja a szüleit, a papát, a mamát. Akkor azok megjelennek, és megkérdezik, mi a baj. A gyerek pedig elmondja. Ehhez hasonlít a Csenrézi meditációnak ez a része, az ember felhívja Láma Csenrézi figyelmét arra, hogy segítségre van szüksége, és azután elmondja, hogy "kezdettelen idők óta, a létkörben mérhetetlen sok rossz karmát gyűjtöttem, öltem stb. Ennek most iszom a levét, én magam és mások". A szenvedés ebből származik. Utána az ember elmondja az imát, ami a hat világról szól. Azután mondjuk az Om Mani Peme Hung mantrát, amellyel megtisztítjuk ezeket a karmikus okokat és magukat a szenvedéseket magunk és mások számára. Ez a Csenrézi meditáció menete. Nem szabad abba a hibába esni, hogy csak egy láma van és a többi lámától félünk, vagy azokat nem tartjuk igazinak. Általában ez a hiba bennünk, nagyon szűklátókörűek vagyunk, és ezáltal sokat ártunk magunknak.
6. vers
A tantra osztályaiban a sok jidam istenség
Sokféle kibontakozás fázis gyakorlatainak különböző recitációi
Nem nélkülözhetők, ha mint nagy mesternek, meghatalmazásokat kell adnod.
Ám önmagad szennyeződései tisztítására és beteljesülése elérésére szolgáló eszközként,
Mélyebb értelmű gyakorolni egyetlen istenséget és mantrát,
amely magában foglalja mind.
Minden élőlénynek kezdettelen idők óta buddhatermészete van, a megvilágosult állapot minden lény igaz természete. Nagyon fontos érteni, hogy az, hogy nem vagyunk megvilágosultak, nem azt jelenti, hogy minőségi különbség van köztünk és a buddhák között, hanem azt jelenti, hogy a bennünk is alapvetően meglévő buddhatermészetünket ideiglenes természetű szennyeződések homályosítják el. Azonban az, hogy ezek a szennyeződések jelen vannak bennünk, nem jelenti azt, hogy elveszítettük a buddhatermészetünket. A buddhatermészet bennünk van, csak átmeneti jellegű szennyeződések elhomályosítják. Ha az ember ezeket meg tudja tisztítani, akkor a buddhatermészet a maga teljességében megnyilvánul, mert mindig is ott volt, és most is ott van.
Nagyon sok jidam meditáció van, nagyon sok jidam van. A jidam a meditáció-istenségeket jelenti. A tantrának sokféle osztálya van, és ezekben sokféle meditáció-istenség van, ezeknek mindnek megvan a maga kje-rim-je, a maga vizualizációja, amihez szöveg is kapcsolódik, és ez ahhoz az adott jidamhoz tartozik, nem máshoz. Minden jidamnak megvan a maga vizualizációs menete, valamint a nyen-drub, ami a mantra recitációját jelenti; mi a mantrája, hogyan kell mondani, mennyit kell belőle elmondani stb. Ez minden meditáció istenségnél külön-külön megvan. Mi a jidam? A jidam azt jelenti, hogy az ember önmaga buddhatermészetére emlékszik, ami a jidam. A jidam nem egy külső lény, egy szellemlény, vagy istenség, amit az ember meghív. A meditáció istenségek mind a buddhatermészetünknek az emlékeztetői. Az ő segítségükkel tudatosítjuk magunkban a buddhatermészetet.
A Dzogcsen tanításokban különösképpen kiemelik azt, hogy kezdettelen idők óta buddhatermészetünk van, és mindig megvolt, most is megvan. Minden dolognak, az egész világnak kezdettelen tiszta természete van. Ez a felismerés szerepel az összes tantrikus tanításban, de a Dzogcsen tanítás különösen direkt módon kimondja és hangsúlyozza ezt. Minden jidamnak van saját gyakorlata, de a sok különböző jidam ismeretére csak annak van szüksége, aki nagy láma, és meghatalmazásokat kell adnia másoknak. Akkor ismernie kell mindezeket a meghatalmazási szertartásokat, gyakorlatokat, megvalósítási módokat stb. Ha azonban az ember saját szennyeződéseit akarja megtisztítani a jidam segítségével, akkor az a helyes, ha az összes jidam lényegét egy jidamba sűríti, és ezt az egy meditációt gyakorolja, például a Csenrézi meditációt. Nem kell az embernek a különböző jidamok szakértőjévé válni, mert annak megint semmi haszna nincs. Egy jidamnak ugyanaz a haszna, mint sok jidamnak, mégpedig az, hogy az ember saját szennyeződéseit meg tudja tisztítani, és a saját buddhatermészetét meg tudja ismerni. A gyakorlónak ezt tudnia kell, és így kell gyakorolnia.
7. vers
A beteljesülés fázis számtalan gyakorlata,
viszonyítási ponttal és anélkül,
Nem nélkülözhető ha a számtalan meditáció
kézikönyvet magyarázod.
Ám annak eszközéül, hogy az élmények és
megvalósulások önmagadban megszülessenek,
Mélyebb értelmű megtartani a lényeget, amelyben mindegyik testet ölt.
Beszéltünk a vizualizációs meditációk kibontakozás fázisáról, amely folyamán az ember vizualizálja a meditáció-istenséget. Ez után következik a beteljesítés fázisa. Ennek sok fajtája van, némelyek különböző vizualizációkat alkalmaznak, mások pedig forma nélküli meditációk. Mindezeknek megvan a pontos magyarázatuk, amelyekre annak van szüksége, akinek a dolga az, hogy másoknak ezt tanítsa, magyarázatokat adjon. Ha saját érdekében gyakorol valaki, fontos, hogy mindezeknek a lényegét gyakorolja, ami a szellem megismerése. Ezt kell a gyakorlatba ültetni.
8. vers
A szemlélet bemutatásának sok módja van,
Mint a bonyolítások elvágása kívülről és belülről.
Ám, amit a füst elszáll, ha a tűzhelyben a lángok elalusznak,
Mélyebb értelmű elvágni az elme gyökerét.
A szemléletet sokféleképpen, különböző módszerekkel lehet bemutatni, olyanokkal, mint például a külső vagy a belső bonyolítások elvágása által stb. Erre is akkor van szükség, ha valaki tanít. Nagyon fontos, hogy ne essünk abba a hibába, hogy hallunk dolgokat, és ahelyett, hogy saját gyakorlásunkban alkalmaznánk, elkezdjük őket másoknak mondani. A dharmagyakorlónak legyen mindig mindenben az a következetes megközelítési módja, hogy "nekem ebből mi hasznom lesz, és hogy tudom a magam javára felhasználni ezeket a tanításokat", mert az emberek általában amikor érdekes dolgokat hallanak a tanításokon, mindjárt elmondják azokat másoknak, és aztán önmaguk soha nem ültetik őket gyakorlatba. Ennek a tanításnak minden egyes lépése, minden egyes versszaka arra utal, hogy megtanuljuk önmagunkra vonatkoztatni a tanításokat, mert nekünk van szükségünk a gyakorlásra.
Szó volt a külső és a belső bonyolítás elvágásáról. A lényeg az, hogy mindennek a gyökerét kell elvágni, mindennek a gyökere pedig a saját énhez való ragaszkodásunk, tehát a saját kettőn alapuló elménk gyökerét kell elvágni. Ezt elvágni olyan, mint a tüzet kioltani. Ha a tűz kialszik, nincs füst, igaz? Egyszerű dolog. Ha az ember a füstöt próbálja legyezgetni, az egy végtelen dolog, de ha eloltja a tüzet, nem lesz több füst. Egy másik példa a fa. Ki kell vágni a fát tőből, és akkor nem lesz gyümölcs, nem lesz levél, nem lesz semmi. Mindennek az alapja, lényege az, hogy a kettőhöz ragaszkodást kell elvágni a gyökerénél, és akkor megvalósul az ember saját haszna.
9. vers
Bár számos meditáció módszer van, fogalmakkal és azok nélkül,
Mélyebb értelmű gyakorolni a világosság és üresség egységét;
A kibontakozás fázis puszta felidézés által teljesül.
Sokfajta meditáció van, vannak fogalmakat alkalmazó meditációk, vannak fogalom nélküli meditációk, és vannak például a Dzogcsenben olyan meditációk, hogy az ember a nyitott égbe emeli a tekintetét, vagy lefelé irányítja a tekintetét. Van, amikor lefelé kell nézni, van amikor egyenesen előre, és van amikor felfelé. Van amikor egy bizonyos fogalmi tárgya van a meditációnak, mint például a mulandóság, ebben mélyül el az ember. Aztán vannak a vizualizációs meditációk, stb. Azonban végsősoron a világosság és üresség egysége minden meditáció lényege. Ez azt jelenti, hogy amikor például vizualizáljuk az istenséget, világosan jelen van az istenség, de természetét tekintve üresség. Olyan, mint a szivárvány, ami szintén világosan jelen van, de természete az üresség. Ez az, amit az embernek gyakorolnia kell, ez minden meditáció lényege. A meditáció felépítése egy pillanat alatt megtörténhet. Az ember egy pillanat alatt emlékszik az istenségre. Például amikor Csenrézi meditációját gyakoroljuk, egy pillanat alatt emlékszünk Csenrézire, felidézzük az emlékezet ereje által. Nem kell bonyolítani a különböző lépéseket, hanem egyszerűen emlékezve rá, az istenség egy pillanat alatt jelen van. Ugyanakkor a természetét tekintve üresség és világosság elválaszthatatlan egysége.
10. vers
Bár sokféle magatartás van, magas és alacsony, durva és pontos,
Mélyebb értelmű az erény gyakorlásában és a rossztettek kerülésében
szorgoskodni, amennyire tőled telik.
Sok fajta tevékenység van, magas, alacsony és így tovább, de a lényegi cselekvés az, hogy az ember felismeri az erényes cselekedetet, és azt gyakorolja, ugyanakkor felismeri az erénytelen cselekedet is, és azt kerüli. Ez a leghatékonyabb cselekvés. Ezáltal tudja az ember a jövőjét befolyásolni, és el tudja kerülni az alacsonyrendű, szenvedéssel teli születéseket, ezért ebből van a legnagyobb haszna. Ez a cselekvés lényege.
11. vers
Bár számos dolgot tanítanak a megvalósításról, a gyümölcsözéshez érkezés idejéről,
Mélyabb értelmű rendelkezni a megvalósítás teljes bizonyosságával,
Miután gyakoroltad hibátlanul a szemléletet, meditációt és cselekvést.
Amikor eljutunk oda, hogy a gyakorlás gyümölcséről, eredményéről kezdünk beszélni, annak is sok fajtája van, de a legfontosabb itt is az, hogy valóban tudunk, és meggyőződésünk legyen benne, hogy ez a gyakorlás gyümölcse. Érezzük, hogy gyakorlásunknak valóban értelme van, és a hasznunkra válik. Ez a meggyőződés, ez az érzés a fontos. Nem kell arról olvasni, hogy mik a gyakorlás gyümölcsei, és figyelni, hogy bennünk megvan-e ez. Nincs jelentősége. Csak összezavarodunk. Éreznünk kell, hogy ennek értelme van, és a hasznunkra válik. Az életünk értelmet nyer, megszabadulunk a szenvedéstől, megtisztulunk és megismerjük önmagunkat. Ez a lényeg.
Ezt természetesen az ember önmagára viszonyítja. A gyakorló mindent önmagára viszonyít. Azt vizsgálni, hogy a másik gyakorló gyakorlásának mik a gyümölcsei, az képtelenség, mert úgysem látjuk. A gyakorlás nem olyan rövidlejáratú eredményekkel jár, az ember nem azért gyakorol, hogy szerencséje legyen az életében, hogy pénze legyen, hanem a gyakorlásának szellemi eredménye van, ami nem biztos, hogy ebben az életében jelenik meg, hanem lehet, hogy egy szerencsés újjászületés révén. A legjobb esetben a megvilágosulás révén, de mi nem látjuk, hogy ki megvilágosult, és ki nem, és azt sem látjuk, hogy ki hol fog születni a következő életében. Annak semmi értelme sincs, hogy az ember másokat vizsgáljon, hogy jól gyakorol-e, vagy nem, mi a gyakorlásának az eredménye. Önmagunkban keressük azt, hogy megszületik-e ez a meggyőződés, hogy valóban értelme van a gyakorlásunknak, valóban értelmet ad az életunknek, és valóban a helyes úton járunk. Ezt az ember érzi. Ez a gyakorlás igazi gyümölcse.
12. vers
Bár a bódhiszattvákat akik elérték a szinteket,
Nem szennyezik be még a súlyos kihágások és rossztettek sem amelyeket a tanokért követtek el,
Mivel a magunkféléknek az alsó birodalmaktól félniük kell,
Mélyebb értelmű kerülni, belebonyolódás nélkül,
A rossztetteket és a súlyos vétkeket.
Ártalmas cselekedetet nagyon könnyű elkövetni, akár egy egyszerű figyelmetlenség által is, mert ha nem törekszünk tudatosan a jóra az ártás önmagától is bekövetkezik. Az ember arra gondol, hogy az ártalmas cselekedetek nagy dolgok, olyanok mint például megölni egy embert, vagy egy lovat vagy betörni egy bankba. Természetesen ezek is ártalmas cselekedetek de nem csak ezek. Már a puszta figyelmetlenség által is mérhetetlen sokat ártunk. Például amikor mezőn vagy járdán megyünk ott vannak az alig látható apró bogarak amikre rálépünk. Vagy amikor eszünk - bármit, húst vagy zöldséget - az ételben ott van számtalan lény szenvedése. Megművelték a földet, learatták a termést és feldolgozták az ételt. Mindez számtalan lény szenvedésével járt. Sok-sok lény pusztult el azért, hogy az étel az asztalunkra kerülhessen. Vagy valamit meggondolatlanul kidobunk a természetbe, vagy a vízbe dobunk valamit. Apró dolgok, nem is gondolunk rá, mégis nagyon sok szenvedést okozhatunk így közvetlenül vagy közvetve. Például vigyázni szoktunk rá, hogy körmöt ne dobjunk a vízbe, mert a köröm nagyon lassan bomlik le, és hosszú ideig megmarad. Ugyanez vonatkozik a hajra is. A vízben parányi lények tapadnak rá és rajta élnek. Az élet pedig mindig szenvedéssel párosul. Azok a lények ártanak egymásnak, felfalják egymást és mindez a mi hajunkon történik, amit beledobtunk a vízbe. Közvetlen módon így sok szenvedést okozunk, és ez állandóan folyik. Nem mondhatjuk tehát, hogy nem ártunk senkinek, jó emberek vagyunk, semmi rosszat nem követünk el.
Minden összefügg mindennel. Az ártást akkor tudjuk elkerülni, ha az elme teljesen megtisztult, megváltozott a szellemi irányultságunk, megszületett bennünk a megvilágosulás szelleme. Akkor leszünk csak képesek rá, mert akkor minden cselekedetünket az új szellemi irányultság, a megvilágosult szellem fogja áthatni. A jelen állapotunkban mondhatjuk, hogy megengedhetünk magunknak ezt, meg azt mert nem ártunk vele senkinek, de ez puszta butaság, elbizakodottság és gőg. Vigyázzunk, mert a karma nem olyan egyszerű, mint ahogy mi elképzeljük. Ezért nagyon fontos, hogy soha ne engedjünk meg magunknak a legkisebb ártalmas cselekedet elkövetését sem legyen az látszólag elhanyagolható dolog, és ugyanakkor törekedjünk arra, hogy a legkisebb jótettre adódó alkalmat se szalasszuk el amely önmagunknak vagy másoknak a segítségére, hasznára válhat.
Ha nincs belső ösvény, akkor a jótettek gyakorlása nem könnyű, mert az indítékaink nagyon gyorsan változnak. Lehet, hogy valamit jó szándékkal kezdünk el, de cselekvés közben megsértődünk, vagy elvesztjük a jóra való ösztönzést, elfáradunk vagy csalódunk, és akkor az egész dolog, ami jónak indult, az ellenkezőjére változik.
Cselekedetünk eredménye akkor már nem lesz érdemteli mert tudatállapotunk s indítékunk negatív lett és a cselekedet eredményének a minőségét az indíték minősége határozza meg. Ezért az ösvény által adott lehetőségeket, kicsiket-nagyokat próbáljuk meg kihasználni arra, hogy érdemeket tudjuk szerezni. Ilyen például a sztupa építés vagy egy meditáció központ építése ami kőművesmunka, tehát látszólag nem dharmagyakorlás, földet, követ kell hordani, falazni, festeni, takarítani kell de az ösvénnyel kapcsolatos, így az érdemek szerzésének forrásává válik. Vagy pedig olyan egyszerű dolgok, mint a felajánlások tétele, amikor az oltárra helyezünk egy gyertyát vagy egy füstölőt és felajánljuk. Vagy az erényes közösség (szanga) életében a gyakorlás feltételeinek kialakításában és fenntartásában szerepet vállalni. Vagy istenségek képeit festeni, meditáció-szövegeket írni, dharmával kapcsolatos szövegeket tanulni, leírni stb. Ezek mind egyszerű és nagyon hatékony módjai az érdemek szerzésének. Ezeket jó kihasználni, mert ha csak hagyjuk történni a dolgokat, és nem törekszünk tudatosan az erényre akkor észrevétlenül és önkéntelenül is belesodródunk az ártalmas cselekedetekbe. A gondolataink csaponganak és az elménk öntudatlanul követi őket. Bármi eszünkbe juthat és egy zavaros gondolat bármikor ártalmas cselekedetre ösztönözhet. Ezért ha az ösvényen járunk, próbáljuk meg következetesen gyakorolni azt, hogy a legkisebb ártás elkövetését sem engedjük meg magunknak és a legkisebb jótettre adódó alkalmat sem mulasztjuk el. Minden lehetőséget használjunk ki, ami csak tőlünk telik.
13. vers
Továbbá, önérdek nélkül és a lények általános javáért,
Mély értelme van lepecsételni gyakorlataid -
mint a felajánlást, adást, szövegmásolást és recitációt -
Ajánlással, mely mentes a három szféra fogalmaitól.
A cselekedet bevégeztével mindig ajánljuk fel az érdemeket egy nagyszerű szellemmel. Ez azt jelenti, hogy ha jót cselekedtünk, nem kell mondanunk, hogy "én voltam, én csináltam", hanem ajánljuk fel a cselekedet érdemét azzal a gondolattal, hogy bármi jót sikerült létrehozni, váljon az összes élőlény javára, akik megtöltik a teret. Ahol tér van, ott lények vannak, számtalan lény. Ne úgy gondolkozzunk, hogy "ezt most neked csináltam, és én csináltam", mert itt már nincs is érdem, hanem itt ragaszkodás van. Ezzel az ember el is rontotta az érdemet. Csináljon valamit névtelenül. Én nem vagyok fontos, a lényeg az, hogy a lényeknek legyen hasznára. Bármi érdemet sikerült teremtenünk, ilyen szellemben ajánljuk fel. Ez olyan, mint amikor egy szakács sok embernek főz, és önmagával nem kell külön törődnie. Főz száz embernek, ő maga pedig természetszerűleg jóllakik. Nem kell százegy embernek főznie. Azt nem tudják megtiltani, hogy egyen, mert a maradékot kikaparja a fazékból, megeszi és jóllakik. A szakács ügye valahogy mindig beteljesül, miközben csak másokra gondol. Nem magának főz, hanem száz embernek, de azzal együtt ő is jóllakik. Ezzel a szellemmel próbáljuk felajánlani az érdemeket. Ne olyan indítékkal cselekedjünk, hogy "ezek az én barátaim, nekik akarok segíteni, de azoknak már nem, mert ők az én rosszakaróim, az ellenségeim, ők már nem a barátaim". Ne húzzunk határokat, ahogyan egy szoba terét lehatárolja a mennyezet, a padló, a falak, stb. A térnek nincs teteje, nincs alja, nincs fala. A tér végtelen, és ilyen térszerű, határtalan, nyílt szellemmel ajánljuk fel az érdemeket. Ne tegyünk megkülönböztetéseket, hogy "ez a barátom, ez közel áll hozzám, ez a rokonom, ennek segítek, ennek jót akarok, de ennek már nem, ez engem nem érdekel".
