"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[» Buddhista Könyvtár «]
» keret nélkül «

[ előre »]

Fehér Judit

Ki az igazi madhyamika?

A lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje definíciója

- Who is the real madhyamika? -

Creative Commons License

Előszó:

Changkya Rolpé Dorje

Jelen írás a mongol származású geluk (dge-lugs) szerzetes-tudós, lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje (1717–1786) definíciója tolmácsolásával arra keresi és adja meg a választ, hogy melyek azok a filozófiai irányelvek, amelyeknek a teljesülése esetén egy adott buddhista iskoláról bizton elmondhatjuk: minden tekintetben a középutat (madhya, dbu-ma) járja, azaz igazi madhyamika (dbu-ma-pa). Az egyes buddhista mesterek hovatartozásának megállapításakor bizonytalanságra az adhat okot, hogy kivétel nélkül minden buddhista madhyamikának tudja magát, mindegyiknek meggyőződése, hogy azt a középutat (páli: majjhima patipada) követi, melyet Śakyamuni Buddha hirdetett meg. A Felébredett már a legelső, benáreszi beszédében így nyilatkozott: „Szerzetesek, a Beérkezett mindkét végletet elkerülve rátalált a középútra, amely megnyitja a szemeket és megvilágosítja az elmét, amely nyugalomra, megismerésre, megvilágosodásra, kialvásra vezet. És mi ez a középút, szerzetesek, […]? Ez a nemes nyolcágú ösvény […].” [1]

Mivel a Buddha – az élvezeteknek élés és az önsanyargató aszketikus életmód két véglete elkerülése mellett – a nyolcágú nemes ösvényt, azaz a kihirdetett Tan (Dhamma) egészét középútnak nevezte, ezért a középútnak igen széles a jelentéstartománya. Filozófiai, világszemléleti tartalmát leginkább úgy ragad­hatjuk meg, ha a nyolcágú nemes ösvény kiindulási alapjának, a megfelelő szemléletnek (samma-ditthi) a mibenlétét tárjuk fel. Noha a páli szuttákban a megfelelő szemlélet is többféle jelentésben fordul elő, vizsgálódási körünket le lehet szűkíteni azokra az esetekre, amikor bizonyos kettős végletek elutasításával a közepet képviseli. A szuttákban konkrétan megnevezett és elvetett kettős, szemléletbeli végletek mindegyikének közös, lényegi jellemzője, hogy egy adott dolgot kategorikus „igennel” akar elfogadni, illetve kategorikus „nemmel” akar elutasítani. A kategorikus „igen” legtöbbször egy adott jelenség végletes létezését (atthita), a kategorikus „nem” pedig a végletes nemlétezését (natthita) állítja, ami az örökkévalóság (a maradandó szubsztancia: sassata) és a megsemmisülés (a nihilizmus: asassata, uccheda) végletes felfogásával egyenértékű. A páli szutták tanúbizonysága szerint azon alkalmakkor, amikor közvetlenül vagy közvetve a megfelelő szemlélet mibenlétének a kérdése merült fel, Śakyamuni Buddha vagy hallgatott, vagy kerülő úton mutatott rá a két véglettől mentes középső szemléletre. Kifejezésmódját s a megfelelő, középső szemlélet lényegét jól szemlélteti a Kaccana-gotta-sutta egyik leggyakrabban idézett részlete: „Ó, Kaccana, aki megfelelő bölcsességgel, a valóságnak megfelelően látja a világ létrejövetelét, az nem gondolja, hogy a világ nem létezik. Aki pedig, Kaccana, a megfelelő bölcsességgel, a valóságnak megfelelően látja a világ megszűnését, az nem gondolja, hogy a világ létezik. […] Kaccana, ‘minden létezik’ – ez az egyik véglet. ‘Semmi sem létezik’ – ez a másik véglet. A Beérkezett mindkét végletet elkerülve középről tanítja a Tant neked.” [2]

A Beérkezettnek a megfelelő szemléletre vonatkozó hasonló típusú, meglehetősen talányos, részleteiben meg nem magyarázott kijelentései nyomán a „van” s a „nincs” egyensúlyi állapota [3] a különböző buddhista iskoláknál eltérő mértékben és különböző módon valósult meg. A két véglet jelentése annak megfelelően alakult, hogy a Buddha mely egyéb tanításai keretében értelmezték, azaz milyen tantételek rendszerébe illesztették.

A tibeti gelukpa mesterek számára meghatározó jelentőséggel bírt, hogy egy adott buddhista iskola a Buddha által elkerült két véglet (a jelenségek örökkévalósága–megsemmisülése, illetve létezése–nemlétezése) jelentésének milyen mélységéig jutott el. Ez a szempont annyira döntő fontosságú volt számukra, hogy a két véglet mibenléte, annak durvább–finomabb, felszínesebb–mélyebb átlátása szolgáltatta számukra azt a rendezőelvet, amelynek a segítségével a különböző iskolák tanrendszereit és a rájuk irányuló tanulmányokat hierarchikus sorrendbe állították. A gelukpa kolostor-egyetemek kisebb-nagyobb eltéréssel a mai napig is igazodnak tanrendjükkel ahhoz az elvhez, hogy a tanulmányok a négy nagy bölcseleti rendszer megállapított sorrendjének a betartásával folyjanak. A két véglet jelentésének mélysége szerint a következő hierarchikus rendben épülnek egymásra a buddhista iskolák rendszerei a gelukpák szerint: [4]

  • Vaibhasika (Bye-brag-tu smra-ba) – „Osztályozók”
  • Sautrantika (mDo-sde-pa) – Szútrát követők
    • Lung-gi rjes-’brangs – Szentiratokat követők
    • Rigs-pa’i rjes-’brangs – Érvelést követő
  • Vijnapti-matra (rNam-par rig-pa-tsam-du smra-ba) – Csak-tudomás iskola
    • Lung-gi rjes-’brangs – Szentiratokat követők
    • Rigs-pa’i rjes-’brangs – Érvelést követők
  • Madhyamika (dBu-ma-pa) – Középutat követők
  • Svatantrika-madhyamika (dBu-ma rang-rgyud-pa) – Önálló érvelésű madhyamika
  • Sautrantika-svatantrika-madhyamika (mDo-sde spyod-pa’i dbu-ma rang-rgyud-pa) – Önálló érvelésű sautrantika-madhyamika
  • Yogacara-svatantrika-madhyamika (rNal-’byorspyod-pa’i dbu-ma rang-rgyud-pa) – Önálló érvelésű yogacara-madhyamika
  • Prasangika-madhyamika (dBu-ma thal-’gyur-pa) – Abszurd következményeket feltáró madhyamik

A jelen tanulmányban közzétett, tibeti nyelvből fordított szöveg a geluk lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje mester A tanrendszerek bemutatásának világos kifejtése, A Buddha tanításai Méru hegyének gyönyörű gyöngysora című filozófiatörténeti munkájának egy részlete. [5] lCang-skya eme írása a tibeti grub-mtha’ (siddhanta) irodalom egyik legismertebb terméke. [6] Noha néhány grub-mtha’ típusú művet már a 14. században is írtak, a grub-mtha’ mint szövegtípus sajátos jellemzői fo­kozatosan alakultak ki és rögzültek az évszázadok során. Az etimológiai értelmezés szerint a grub (siddha) jelentése ebben a szövegkörnyezetben: kialakult, kifejlődött, rögzült, megállapított és hasonlók, a mtha’(anta) szóé pedig: vég, filozófiai konklúzió, határozott / végleges megállapítás, bizonyosság. A grub-mtha’(siddhanta) megjelölés tehát olyan filozófiai, szemléletbeli „végtermékek­re”, álláspontokra utal, melyek elérték végső formájukat, véglegesültek, általá­nosan rögzültek. A grub-mtha’ szó azonban két jelentésben használatos:

1. Egyik jelentése szerint azokra a tanításokra, tantételekre vonatkozik, melyek véglegesült mivoltuknak köszönhetően jól elkülöníthető, egységes filozófiai rendszerként, „iskolaként” ismerhetők fel. Fordítási lehetőségei: rendszerezett tanítások, tanrendszer, filozófiai rendszer, tantételek, s olykor egyes számban tantételnek, tanításnak értelmezhető.

2. Grub-mtha’ elnevezéssel illetik azt a szövegtípust, filozófiatörténeti írást is, amely a tanításokat, tantételeket, a filozófiai rendszereket, iskolákat sziszte­matikusan mutatja be.

A kiforrott grub-mtha’ szövegek (beleértve lCang-skya munkáját is) legfőbb jellemzői: [7]

1. Az indiai buddhista filozófiai rendszerek tantételeit hierarchikus rendben, szisztematikusan mutatják be vázlatosan vagy részletesebben. A terjedelmesebb művek a hindu filozófiai rendszereket is ismertetik (lCang-skya írása is).

2. Nem csupán a tantételeket tekintik át, hanem az adott iskolák legtekinté­lyesebb mesterei élettörténetét, s a tanítások Tibetben való elterjedésének a történetét is elbeszélik.

3.  Értelmezéseiket mindig a megfelelő indiai forrás idézésével s annak magyarázatával támasztják alá, így némelyikben hemzsegnek az eredetileg szanszkrit nyelven született szövegekből való passzusok. Az idézett részeket nagyon gyakran nem közvetlenül a citált indiai mű tibeti variánsából veszik, hanem más elismert tibeti mestereknek (a gelukpáknál jellemzően Tsong-kha-pának) a műveiből írják ki. Az idézetek forráshelyeinek azonosítása igen nehéz feladat, mivel a citált passzusnak általában csak a szerzőjét vagy csak a mű címét tüntetik fel. (A ge­lukpa lCang-skya írásában az is többször előfordul, hogy egész oldalakat másol ki Tsong-kha-pa bizonyos műveiből, anélkül, hogy kútfőjét megnevezné.)

A lCang-skya által írt Grub-pa’i mtha’i rnam-par bzhag-pa gsal-bar bshad-pa, Thub-bstan lhun-po’i mdzes-rgyan című műből választott szövegrész (A madhya­mika definíciója; mTshan-nyid) fordítása három kiadás felhasználásával készült:

1. Sarnath, The Pleasure of Elegant Sayings Printing Press, 1970, 305–313; 2. Peking, Krung-go’i bod-kyi shes-rig dpe-skrun-khang (Chinese Tibetan Cul­tural Printing Press), 1989, 209–215; 3. http:\www.world-view.org\texts\sung-bum\rtf\S0063.rtf (ff. 17b–21b).

A magyar nyelvre ültetett részletnek egyetlen, angol nyelvű fordítása létezik: Donald S. Lopez, Jr., A Study of Svatantrika. New York, Snow Lion Publica­tions, 1987, 272–280. Sajnos az eredeti tibeti szöveg közlésére helyszűke miatt nem volt lehetőség, az idézett indiai művek fellelhető szanszkrit változatát azonban a lábjegyzetekben közlöm. A buddhista filozófia tanulmányozása szem­pontjából fontosnak ítélt műszavaknak kurzív betűkkel, zárójelbe téve megadom a tibeti és szanszkrit megfelelőjét is, s mivel eredeti tibeti irodalmi alkotásról van szó, nem jelölöm *-gal a rekonstrukcióknak vagy fordításoknak számító szanszkrit terminusokat, hiszen majdnem mindegyik az.

English Summary:

Who is a real madhyamika? (lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje’s definition)

translation by Judit Fehér

Through the translation and a detailed explanation of the 18th century scholar-monk, lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje’s definition given in his work depicting the Indian philosophical systems (Grub-mtha’ Thub-bstan lhun-po’i mdzes-rgyan), the paper seeks to determine who is to be considered a real madhyamika (dbu-ma-pa) according to the Tibetan ge-luk (dge-lugs) tradition. The point needs clarification since all the Buddhist schools declare themselves madhya­mikas, being convinced they avoid the extremes of substantialism (atthita) and nihilism (natthita) and thus have the right (middle) view (samma-ditthi) in accordance with the Buddha’s original teachings. Relying mainly on Tsong-kha-pa’s works and the Indian sources cited in them, lCang-skya reveals who deserves the name madhyamika through pointing out the subtle meanings of the two extremes. While explaining that it is not enough to realize emptiness, the lack of own-nature (rang-bzhin-gyis med-pa, nihsvabhava) only partially, he also emphasizes that a real madhyamika is to accept and utilize the maya-like conventionally existent phenomena. On the basis of his description the middle can be compared to such a pair of balanced scales whose pans (anta) containing existence and non-existence do not dip at all: their equilibrium is induced and kept by the dependent origination (rten-cing ’brel-par ’byung-ba, pratitya-samutpada).


A madhyamika definíciója
(lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje)

Madhyamika (dbu-ma-pa) az a buddhista (rang-sde), aki minden esetben elveti a létezés és a megsemmisülés végleteit (yod-mtha ’, astita-anta; chad-mtha ’, uccheda-anta), azaz azt, hogy a jelenségek egytől egyig végső értelemben létez­nek (don dam-par grub-pa, paramartha-siddha), s azt, hogy még konvencioná­lisan (tha-snyad-du, vyavaharatah) sem léteznek; valamint elfogadja, hogy a je­lenségek mint nem igazi létezők léteznek (bden-med-du grub-pa, asatya-siddha). [Nagarjuna] így szól a végletekről Abölcsesség alapverseiben (Mula-prajna, rTsa-shes): [8]

A „létezik” az öröklét képzete,
A „nem létezik” a megsemmisülés nézete,
Ezért a bölcs a létet s a nemlétet
Támaszul ne vegye.

Az idézetnek megfelelően a két [véglet]: a létezés véglete és a nemlétezés véglete. A „létezés véglete” (yod-mtha ’, astita-anta), az „örökkévalóság véglete” (rtag-mtha ’, śaśvata-anta), a „túlértékelés véglete” (sgro- ’dogs-kyi mtha ’) szinonimák, és [ugyancsak] szinonimák a „nemlétezés véglete” (med-mtha ’, nastita-anta), a „megsemmisülés véglete” (chad-mtha ’, uccheda-anta), az „ alá­értékelés véglete” (skur- ’debs-kyi mtha ’). A „véglet” (mtha ’, anta) és a „végle­tes felfogás” (mthar ’dzin, anta-graha) nem ugyanaz[t jelenti], mert a „véglet” [mindig] valami olyasmi kell, hogy legyen, ami nem létezik, a „végletes fel­fogás” viszont olyasmi kell, hogy legyen, ami létezik.

A hindu iskolák (gzhan-sde) semelyik esetben sem fogadják el, hogy akár­melyik személynek vagy jelenségnek csupán okok és feltételek alapján létrejövő (rgyu-dang rkyen-la brten-nas ’byung-ba ’i), feltételes (rkyen-nyid ’di-pa-tsam), függő léte van (rten- ’brel), hanem azt tartják, hogy a [személy és a jelenségek] csakis igazi létezők (bden-par grub-pa, satya-siddha) [lehetnek]. Róluk az öszszes buddhista iskola azt tartja, hogy az öröklét és a megsemmisülés [végletes] nézetei szakadékába zuhantak.

A két buddhista śravaka iskola (rang-sde nyan-thos-sde) [a vaibhasika és a sautrantika] elfogadja, hogy az okoktól és feltételektől függve létrejövő összetett jelenségek (’dus-byas, samskrita) függő létűek(rten-’brel), és úgy gondolja, hogy ezzel elkerüli az örökkévalóság és megsemmisülés végleteit. Elvetik az örökkévalóság ama végletét, miszerint van egy önnön természetében változatlan cselekvő alany (byed-pa-po rang-bzhin mi ’gyur-pa) és hasonlók, valamint elve­tik a megsemmisülés ama végletét, miszerint az okok és következményeik, a négy [nemes] igazság és a többi [tanítás] egyáltalán nem helytálló.

A vijnapti-matra-vadinok (rnam-par rig-pa-tsam-du smra-ba) a tapasztaló alany és a tapasztalati tárgy (gzung-’dzin, grahya-grahitri) kettősségétől mentes­nek határozzák meg a valóságot (de-kho-na-nyid, tattva). Úgy gondolják, hogy a képzelt természet (kun-brtags, parikalpita) igazi létének [elvetésével] elkerülik az örökkévalóság végletét, a másik két természet (ngo-bo-nyid, svabhava) [azaz a függő és a valódi természet; gzhan-dbang, paratantra ; illetve yongs-grub, parini spanna] teljes nemlétezése [elvetésével] pedig elkerülik a megsemmisülés végletét, miképpen korábban ezt már elmagyaráztam. [9]

A bölcs madhyamikák (dbu-ma-pa-rnams) szerint a kölcsönös függésben keletkezés (rten-cing ’brel-par ’byung-ba, pratitya-samutpada) magát az igazi léte­zéstől való ürességet (bden-pas stong-pa) jelenti, az igazi létezéstől való üresség pedig magát a kölcsönös függésben keletkezést jelenti; az [üresség jelentését köz­vetítő függő keletkezés] nem egy olyan dologi nemlétezőt (dngos-po med-pa) jelent, ami nélkülözi azt a képességet, hogy valamilyen funkciót töltsön be (don byed-pa’i nus-pa, artha-kriya-samarthata). Éppen ezért a két véglet cáfolatához nincs szükségük két külön(álló) érvre: egyedül a függő keletkezés érvével megcáfolják mind az örökkévalóság, mind a megsemmisülés végletét, mivel ugyanaz a dolog, amely mint igazi öntermészetű létező (bden-pa’i rang-bzhin) a cáfola­tuk tárgyát képezi (bkag-pa’i gzhi), egyben mindenféle módon ismertethető is. [10]

Így hát a buddhista citta-matra (sems-tsam-pa) és alsóbb iskolák annak ellenére, hogy nem vallják a dolgokat állandóknak, az örökkévalóság nézetére helyezkednek azáltal, hogy a dolgokat igazi, önnön természettel bíróknak (bden-pa’i rang-bzhin) tartják. Azáltal pedig, hogy nézetük szerint egy, a megelőző pillanatban igazán létező [dolog] (bden-par yod-pa) megszűnik a rákövetkező pillanatban, a megsemmisülés nézetére helyezkednek, annak ellenére, hogy a folytonossága megszakadását (rgyun chad-pa) nem állítják. Miután a dolgokat igazi, öntermészetű létezőknek fogadják el, az örökkévalóság és megsemmisülés [vég­letes] nézeteit már nem tudják meghaladni.

Pontosabban, a yogacarinok (rnal-’byor spyod-pa-pa) úgy gondolják, hogy a nemlétezés és az öröklét [végletes] nézeteit elkerülik azáltal, hogy a függő mivoltú [jelenségek], melyek [náluk] csupán a tudat és a tudati természetű [jelenségek] (gzhan- dbang sems-dang sems-byung-tsam zhig, paratantra-citta-caitta­matra), [számukra] igazán léteznek, s ugyanakkor eme függő [jelenségeknek] nincsen képzelt természete. [11] A [tudattól független] külső tárgyak viszonylatában [meghatározódó] tapasztaló alany és tapasztalati tárgy konvencionális létét aláértékelik (skur-pa btab), a [csupán tudati természetű] függő mivoltú jelenségek létét pedig – melyek valójában nem igazi létezők – túlértékelik (sgro-btags). Ezáltal beleesnek mind az öröklét, mind a megsemmisülés végletébe.

Következésképpen, egyedül a madhyamikák azok, akik szemléletükkel nem esnek a létezés és nemlétezés végletébe, akiknek a szemlélete mentes az öröklét és megsemmisülés hibás következményeitől; a többi [iskoláé] nem. Ugyanígy szól erről a Dicső Csandra[kirti] (Zla-ba[-grags-pa]) a Tiszta szavúban (Prasan­napada, Tshig-gsal): [12]

Hogy is kerülnék el a végleteket (mtha’ gnyis, antadvaya) azok, akik csupán a függő mivoltút (gzhan-dbang, paratantra), azaz pusztán a tudatot és a tudati természetű adatokat (sems-dang sems-las byung-ba dngos-po-tsam, paratantra-citta-caitta-vastumatram) fogadják el [valóságosnak]: [úgy vélik, hogy] elkerülik a létezés és a nemlétezés végletét azáltal, hogy ezeknek [a pusztán tudati természetű adatoknak] nincsen képzelt mivolta (kun-tu-brtags-pa’i ngo-bo-nyid, parikalpita-svabhava), ugyanakkor azonban valóban léteznek, mint olyan, pusztán függő mivoltú adatok, melyek szen­vektől teljességet avagy tisztulást eredményeznek (kun-nas nyon-mongs-pa- dang rnam-par byang-ba’i rgyur gyur-pa, sam kleśa-vya­vadana-nibandhanasya). Azáltal, hogy a képzelt mivoltú [jelensé­gek] nem léteznek [számukra], a függő mivoltúak pedig léteznek, csatlakoznak mind a létezés, mind a nemlétezés [végletes] nézetéhez.

[Candrakirti] még megállapítja: [13]

Ezért tudnunk kell, hogy egyedül a madhyamikák szemléletéből nem következik a létezés és a nemlétezés [végletes] nézeteinek hibás következménye (thal-ba, prasanga) ; a vijnana-vadinok és a többi [iskola] szemléletéről ez nem [mondható el].

Az Oltalmazó Nagarjuna (Klu-sgrub) ezt mondja [a Drágakőfüzérben; Ratna­vali, Rin-chen ’phreng-ba ]: [14]

Kérd meg a világot – a samkhyát, a vaiśesikát,
a nirgranthát, az én- és halmazhitűt –,
Szól-e arról, ami túl van
A léten és nemléten,

S jöjj rá: egyedül a Buddhák
„Mélységes”, halált győző tanítása,
Az a különleges Dharma,
Amely a létet s a nemlétet meghaladja.

Ezért ahhoz, hogy valaki azt állíthassa: mentes az öröklét és a megsemmisülés [végletes] nézeteitől, el kell fogadnia, hogy a személyek és a jelenségek kölcsönös függésben keletkezése azt jelenti, hogy – ugyanúgy, miképp a vízben [tükröződő] hold – igazi létezéstől üresek. [Nagarjuna] Hatvan strófa érvelés é­ben (Yukti sa stika, Rigs-pa drug-cu-pa) így mondja: [15]

Kik a függő létű dolgokról azt tartják,
Olyanok, mint hold [képe] a vizen:
Nem valódiak (yang-dag) és nem is valótlanok (log) ,
Azok nem rabjai a [végletes] nézeteknek.

Ellenvetés: A Samadhik királya [szútra] (Samadhi-raja-sutra, Ting-nge-’dzin rgyal-po) azt mondja: [16]

Lét vagy nemlét: mindkettő véglet.
Tiszta vagy nemtiszta: szintén végletek.
Ezért a bölcs mindkét végletet elkerülve
Még középen sem foglal helyet.

A tiszteletreméltó Maitreya (Byams-pa) is azt mondja [A tökéletes átlátás gyöngysora című művében] (Abhisamayalamkara, mNgon-par rtogs-pa’i rgyan) : [17]

Sem az innenső, sem a túlsó parton,
Sem kettejük között nem áll,
Látja az idők hasonlatosságát,
Tökéletes bölcsességnek ezért tartják.

Ezek a forráshelyek azt is elvetik, hogy a két véglettől mentes középre helyezkedjünk, nem?

Válasz: Mivel eme félreértés miatt már sok valóságnak nem megfelelő állítás elhangzott a madhyamikák rendszerére vonatkozóan – hogy nincs állító ítéletük (khas len med-pa) és hasonlók –, ezért erre a témára ki kell, hogy térjek.

Ezek a szent iratok (lung, agama) azt tanítják, hogy ne helyezkedjünk középre oly módon, miképpen azt a dolgok [valóság]át hirdetők (dngos-por smra-ba-rnams, bhavavadin) teszik, nem pedig azt, hogy nincs olyan közép, amely végletek nélküli. [A dolgok valóságát hirdetők] csupán bizonyos végleteket (mtha’ nyi-tshe-ba zhig) utasítanak el, az azoktól mentes közepet [viszont] igazi létezőnek fogják fel. [18] [Vasubandhu, dByig-gnyen] a Magyarázó érvelésekben (Vya­khyayukti, rNam-bshad rigs-pa) ezt mondja: [19]

"A mtha’ (anta) [jelentései]: véget érés, [valaminek a] túlsó széle, szélénél levés, oldal(só széle), alsó széle."

Noha eme idézet alapján ugyanahhoz [a mtha’ szóhoz] több jelentés járulhat, az adott esetben Acarya Kamalaśilának (Slob-dpon Ka-ma-la-śi-la) [A középút megvilágítása; Madhyamakaloka, dBu-ma snang-ba című művében tett] kijelentése szerint [kell értelmeznünk] a mtha’-t: [20]

"Ha a madhyamaka [rendszer] szerint elfogadható lenne, hogy van akárcsak egyetlen végső szinten létező, magánvaló tudati természetű (sems-kyi rang-gi ngo-bo’i bdag-nyid-kyi) dolog, ha valóban létezne szerintük ilyen, akkor nem tartanák végleteknek az „örök” vagy „nemörök” álláspontokhoz való ragaszkodást (mngon-par zhen-pa, abhiniveśa). [21] Így hát illogikus azt állítani, hogy a dolgok való mikéntjét nyomon követő (de-kho-na-nyid ji-lta-ba-bzhin-gyi rjes-su song), az azokkal megfelelésben lévő figyelem-ráfordítás (tshul-bzhin yid-la byed-pa, yoniśo manasikara) [22] a [végletbe]esés egy esete lenne."

Az idézet alapján tehát ebben a témakörben a mtha’ (anta) az[t] a hely[et jelenti], amelybe beleesik az ember, ugyanúgy, mint ahogy mtha’-nak nevezünk a mindennapi életben egy meredek hegyoldalt, s amikor lezuhan rajta valaki, azt mondjuk: mtha’-ba zuhan.

[A középút szemlélete szerint] valódi létező (yang-dag-par yod-pa, samyak-sat) még konvencionálisan sincsen, s ebből logikusan következik, hogy konvencionálisan nem valódi létezők (yang-dag-par med-pa) [23] kell, hogy létezzenek. Ezért az a felfogásuk (ces-pa), hogy „végső szinten (don dam-par) nem léteznek” nem [egyenértékű] a nemlétezés végletes felfogásá[val], és az a tagadásuk (’gog-pa), hogy „ilyen módon nem léteznek” (de-ltar ma yin) sem egyenértékű egy, a nemlétezés végletét jelentő tagadással (med-mtha’ ’gog-pa). [24]

Ellenben, ha úgy fogjuk fel, hogy a tagadott tárgy tagadására használt (dgag-bya bkag-pa) „nem létező” (med-pa) valóban létezik, akkor a dolgok nemlétezésének a végletébe esünk, és így azoknak [a dolgoknak] a tagadása is a nem­létezés végletét jelentő tagadássá válik. Ezért ez a nemlétezés [létezésének] túlértékelt véglete (sgro-’dogs-kyi med-mtha’), míg [azt állítani, hogy] a tettek s következményeik és a többi [jelenség még] konvencionálisan sem léteznek, a nemlétezés egy olyan véglete, ami a [létezés] aláértékelését (skur-’debs-kyi med-mtha’) képezi. [25]

[Abban az esetben, amikor] a jelenségeket végső szinten létezőnek felfogás[ról van szó,] a túlértékelés véglete adja a[z adott] tapasztalati tárgyat (yul, viśaya), a végletes felfogás pedig az a tapasztaló alany, amely [erre] a tárgyra irányul (yul-can, viśayin). [26] Mivel a magukat madhyamikáknak vallóknak tudniuk kell ezeket a dolgokat, ezért csak röviden magyaráztam el. Részletesebben megtudható a Mindentudó Mester (rJe Thams-cad mkhyen-pa = Tsong-kha-pa) műveiből. [27]

Ezért a Magasztos – hogy útmutatást adjon azoknak a tanítványoknak [is], akik a mélységes középút azonnali befogadására képtelenek voltak – egyeseknek azt tanította, hogy a személyes én (gang-zag-gi bdag, pudgala-atman) létezik, másoknak [viszont] a tapasztalati tárgyak és a tapasztaló alanyok (gzung-’dzin, grahya-grahitri) kettősségének létezését alapul véve azt tanította, hogy a személyes én nem létezik. [28]

Egyeseknek, akik a mahayana családba tartoztak (theg-chen-gyi rigs-can), azt mondta, hogy a tapasztaló alany(ok) és a tapasztalati tárgy(ak) kettőssége nemlétezéséből fakadóan a dualitás(ok) hiánya [az, ami] létezik (gnyis-stong yod-pa). [29] Az érett, képzett szelleműeknek viszont azt a végletektől mentes középutat tanította, melynek lényege az üresség és a cselekvő együttérzés (stong-nyid snying-rje, śunyata-karuna) . [Nagarjuna] a Drágakőfüzérben (Rin-chen ’phreng-ba, Ratnavali) [ezt mondja]:

Ahogyan egy nyelvész is
és így tovább...
[30]

Aryadeva (’Phags-pa lha) ezt mondja: [31]

Tanította a létet, a nemlétet,
A létet–nemlétet, s azt is: semelyik.
Tán nem a betegségen múlik,
Hogy mindegyik gyógyszer legyen?

S ezt is mondja:

Felhagyni először az érdemtelennel,
Felhagyni aztán az énnel,
Felhagyni végül minden vélelemmel:
Bölcs az, ki tudja ezt.

Ezért az úgynevezett madhyamaka szemlélethez elengedhetetlen, hogy két dolog összeférhető (chog-pa gnyis-tshogs shig) legyen benne: 1. el kell fogadnia, hogy igazi saját természete (bden-par grub-pa’i rang-bzhin, satya-siddha-svabhava) a legparányibb mértékben sincs semelyik – [feltételeknek alávetett] összetett (’dus-byas, samskrita) vagy [feltétlen] nemösszetett (’dus ma byas, asamskrita) – jelenségnek; 2. s el kell fogadnia ugyanezeknek [a nem igazi létezőknek] minden olyan ismertetését [is], mint például létrehozott és létrehozó (bskyed-bya, bskyed-byed; utpadya, utpadaka) , negatív és pozitív jelenségekkel (dgag-sgrub) [32] leírt samsara, illetve nirvana. [33]

Ha meg akarjuk vizsgálni, hogy a sok tibeti filozófiai rendszer (lugs) szemlélete madhyamaka avagy sem, akkor csakis ebből a szempontból kell a vizsgálatot lefolytatnunk. Mind a prasangika, mind a svatantrika madhyamaka (dbu-ma thal-rang) tanrendszernek ez a [szemlélet]mód veti meg az alapját Indiában. [34] Arya Nagarjuna így fogalmazta meg: [35]

Ürességnek a függő
Keletkezést mondjuk.
Az [üresség] függő elnevezés.
Az maga a középút.

Mivel nem létezik oly jelenség,
Amely ne függésben keletkezne,
Ezért egyetlen egy nemüres
Jelenség sem létezik.

Mivel igazi létezőt (bden-par grub-pa, satya-siddha) még azok a madhyamikák [azaz a svatanrikák] sem fogadnak el semmilyen formában, akik elfogadják, hogy konvencionálisan van saját jellegzetesség[e a dolgoknak] (rang-mtshan, sva-lak s ana) , ezért azt, hogy a függő keletkezés és az üresség egyet jelentenek, ugyanúgy magyarázzák, mint ahogy az előbb magyaráztuk [Nagarjunát idézve]. [36] [Bhavaviveka = Bhavya, Legs-ldan ’byed] A „Bölcsesség” lámpásában (Prajnapradipa, Shes-rab sgron-me) ezt mondja: [37]

"A függő keletkezés az üresség[et jelenti]. Az [üresség csupán] füg­gő elnevezés (brten-nas gdags-pa, prajnaptir upadaya). Egy olyan elnevezés, amely attól a tulajdonítástól (nye-bar len-pa-dag, upa­danan) függ, melyet a világi és világfeletti konvenciók elfogadása miatt teszünk. [38] Az [üresség] maga a középút, mivel a „közép” (dbu-ma, madhya) a keletkezés és a nemkeletkezés, a létezés és a nemlétezés végleteinek az elhagyásá[t jelenti]."

Ha már biztosan tudjuk: miben áll az, hogy az alapszemléletet ennek megfele­lően, hibátlanul (phyin-ci ma log-pa, aviparita) fektessük le, akkor az út szakaszain (lam, marga) könnyen feltárul számunkra a módszer és a bölcsesség (thabs-shes, upaya-prajna) összefonódásának tévedés nélkül való lényege (gnad mi ’phyugs-pa), s ennek köszönhetően létre tudjuk majd hozni magunkban [39] a két test beérését kiváltó hibátlan okokat. [40] Ezért azon kell lennünk, hogy biztosak legyünk benne: [mi] az a madhyamaka szemlélet, ami a Nagy Jármű (theg-pa chen-po, mahayana) [kiindulási] alapjának, útjának és beérésének (gzhi-lam-’bras-bu) minden egyes fázisában oly rendkívül fontos. [41]

Most hát vizsgáljuk ezt meg! Felvetődhet a következő kérdés:

Ha ahhoz, hogy valakit madhyamikának lehessen besorolni, az kell, hogy a gondolatrendszere (rang-gi lta-ba) a minden egyes véglettől mentes, szubtilis függő keletkezés jelentésének a teljes átlátását (rtogs-pa) [tükrözze], akkor a sva­tantrika madhyamikák nem lehetnek madhyamikák, mivel ők nem cáfolják a saját jellegzetesség (rang-mtshan, svalak s ana) [konvencionális létezésének] szubtilis végletét: miközben [svatantra] logikai érveléssel kutatnak a megnevezett tárgyak (btags-don) – a jelenségek és a személy – után, a megnevezések alapjainak (btags-gzhi) ilyen-olyan egyedi, megkülönböztető tulajdonsággal bíró jelen­séget (khyad-par-pa re de-dang der) tesznek meg. [42]

Ha a jelenségek vonatkozásában nem vet el valaki minden egyes végletet, és mégis madhyamikának soroljuk be, [csak] azért mert madhyamikának tartja magát azon az alapon, hogy cáfol minden olyan végletet, ami szerinte az, akkor ebből az az abszurditás következik, hogy a dolgok [valóság]át hirdetők is madhyamikák lesznek, hiszen középútnak tartják a saját gondolatrendszerüket amiatt, mert elvetik [azt] a két végletet [ami szerintük annak számít].

Ennek a kérdésnek a magyarázata. Általánosságban [fogalmazva]: [Amikor] egy filozófiai rendszer [tételei]ből fakadóan a tagadott tárgy tagadását jelentő ürességnek egy speciális [hamis, torz] formája (bkag-bya bkag-pa’i stong-tshul zhig) van megjelölve a jelenségek fennállási módjának (gnas-lugs), annak ellenére, hogy a jelenségek nem olyan módon állnak fenn, akkor az [csak] kitalált üresség (blos byas-kyi stong-pa), s ezért nem jelent középutat. [43] Ellenben ha egy jelenség a tagadott tárgytól üresnek van meghatározva és ennek megfelelően [is] áll fenn, de az ürességnek ez a formája nem hatja át (khyab-pa, vyapti) az összes dolgot mint logikai alanyt (chos-can), akkor ez [csak] részleges üresség (nyi-tshe-ba’i stong-pa), s ezért nem lehet a valóság tartománya (chos-dbyings, dhar­ma-dhatu), az olyanság (de-bzhin-nyid, tathata). [44]

Ehhez kapcsolódóan, a dolgok [valóság]át hirdetők [a cittamatrinok] rendszerében az ürességnek az a formája, [ami azt jelenti számukra,] hogy a formák nem léteznek (grub-pas stong-pa) az őket felfogó tudatosságtól térben és időben különváltan (rgyang-chad-du), avagy az az üresség, [ami azt jelenti náluk,] hogy a formák nem eleve adott létükkel (gnas-tshod-kyis) válnak a rájuk irányuló fogalmi megragadás tárgyaivá (rtog-pa’i zhen-gzhi), nem érvényes az összes dologra mint logikai alanyra. [45] Ezen oknál fogva az üresség eme [részleges] formájából nem lehet megérteni, hogy az üresség egyet jelent a minden egyes jelenségre [egyetemlegesen] vonatkozó függő keletkezéssel; az ürességnek ez a formája nem érvényes minden egyes jelenségre. Következésképpen [a citta­matrinok] nem tudják, hogy mi a megfelelő módja a végletek minden egyes jelenségre kiterjedő cáfolatának, valamint a látszatok és az üresség(ük) (snang-stong) összeegyeztethetőségének (grogs-su gyur).

Mivel a svatantrika madhyamikák [úgy gondolják, hogy] lehetetlen a tárgyak konvencionális létezését fenntartani akkor, ha konvencionálisan [is] cáfolva van a saját jellegzetességük (rang-mtshan, svalak s ana) , ezért elfogadják a saját jellegzetesség [konvencionális létezés]ét. Azt viszont nem állítják semelyik jelenségről sem, hogy oly módon léteznének (grub-tshul), hogy a fennállási módjuk (sdod-lugs) ne függne a [szokványos, emberi] károsulatlan elmétől (blo gnod-med-la ma ltos-pa’i), és ezt számos megközelítésből, érveléssel cáfolják.

Az ürességnek az a fajtája, amely a[z ő] tagadásukat adja, 1. nem is kitalált, 2. s nem is korlátozott érvényű üresség, mivel 1. [egyrészt] nem áll fenn az, hogy nem felel meg a tényeknek (don-la mi gnas-pa), 2. [másrészt pedig] minden egyes összetett és nemösszetett dologra érvényes. Következésképpen, mivel az ilyen módon tagadó üresség-fajtáról meg lehet érteni, hogy egyet jelent a függő keletkezéssel, ezért [a svatantrika madhyamikák] a cittamatrinoknál sokkal szubtilisabb módon – minden egyes észleleti tárgyra vonatkoztatva – kerülik el a végleteket. Ezért a svatantrika madhyamikákat helyénvaló madhyamikáknak nevezni, a cittamatrinokra viszont nem illik a „madhyamika” megjelölés. A Nagy Mester (rJe bDag-nyid chen-po, Svami Mahatma = Tsong-kha-pa) szavaiból is ezt kell értenünk:

"Mivel a jelenségek igazi létezésének (chos bden-par yod-pa) tan­tételét ezek a tudósok is sok-sok érveléssel cáfolták, s ugyanakkor a nem igazi létezésüket (bden-med) minden esetben elfogadták, ezért ők is madhyamikák."

Avalokitavrata (sPyan-ras gzigs brtul-zhugs) is ezt mondta: [46]

"A középutat követők – Arya Nagarjuna és Aryadeva (’Phags-pa Yab-Sras), [47] Bhavaviveka (Legs-ldan ’byed), Buddhapalita (Sangs-rgyas bskyangs) és a többiek – a tökéletes bölcsesség (shes-rab-kyi pha-rol-tu phyin-pa, prajnaparamita) [szemlélet]módját tárták fel: azt a tudást (shes-pa, jnana), hogy a konvencionálisan függésben keletkező külső és belső [jelenségek] pusztán mint működésre képes illúziók léteznek, magánvaló létük (ngo-bo-nyid) azonban vég­ső szinten nincsen."

Mindazonáltal, egyedül a prasangika madhyamikák azok, akik a függő keletkezés igen szubtilis jelentését tökéletesen megértették.

Jegyzetek:

[1]  A Tan kerekének megforgatása szutta (Dhamma-cakka-pavattana-sutta). In: Buddha beszédei. Ford. Vekerdi József. Budapest, 1989, 45.

[2]  Kaccana-gotta-sutta. In: Samyutta-nikaya. Kiad. L. Feer. Oxford, 1989, II, XII. 15.

[3]  A közép valójában nem a két véglet közötti hely vagy álláspont, hanem olyan, egyensúlyban tartott mérleghez hasonlítható, amelynek két végében, serpenyőjében a lét és a nemlét mérettetik meg. A mérleg azonban nem billen semelyik oldalra (anta) sem, hiszen a függő keletkezés, illetve a függő megszűnés egyensúlyban tartja őket. (Ford. megjegyzés.)

[4]  Donald S. Lopez, Jr., A Study of Svatantrika. New York, 1987, 153; lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje, Grub-mtha’ Thub-bstan lhun-po’i mdzes-rgyan. Peking, 1989, 69., 109., 224., 225., 253. Az alosztályok sorrendjét lCang-skya szerint tüntettem fel.

[5]  Grub-pa’imtha’irnam-par bzhag-pa gsal-bar bshad-pa, Thub-bstan lhun-po’i mdzes-rgyan, melynek rövidebb címe: Grub-mtha’ Thub-bstan lhun-po’i mdzes-rgyan. Vö. 4. jegyzet.

[6]  A grub-mtha’ irodalomról magyar nyelven ld.: Végh József, Tanítások drágakő füzére, bTsun-pa dKon-mchog ’jigs-med dbang-po: Grub-mtha’i rnam-par bzhag-pa Rin-po-che’i ’phreng-ba. Budapest, 1997–98.

[7]  D. S. Lopez, i. m., 23.

[8]  A bölcsesség alapversei a madhyamaka filozófiai rendszer alapítójának, Nagarjunának (Klu-sgrub) a magnum opusa. A mű teljes címe: A középút alapversei, a Bölcsességneve­zetű (Prajna-nama Mulamadhyamakakarikah, dBu-ma rtsa-bai tshig-leur byas-pa, Shes-rab ces bya-ba = MMK). lCang-skya idézete: Az öntermészet vizsgálata (Svabhava-parik sa, Rang-bzhin brtag-pa) című 15. fejezet 10. verse. Ld. Fehér Judit, Nágárdzsuna. A mahájána buddhizmus mestere. Budapest, 1997, 140.:

astitiś aśvatagraho nastityucchedadarśanam /
tasmadastitvanastitve naśriyeta vicak sanah//

[9]  A vijnapti-matra-vadinokat vagy más néven citta-matrinokat (sems-tsam-pa), vijnana-vadinokat (rnam-par shes-par smra-ba) (csak-tudomás, csak-tudat, illetve csak-tudatosság „iskolát”) még yogacarinoknak (rnal-’byor spyod-pa-pa; jóga-gyakorlóknak) is nevezik. Az iskola első három elnevezése arra utal, hogy követői tagadják a tudattól-tudatosságoktól független, tőlük térben és időben különvált (rgyang-chad), külső tárgyak igazi létezését (bden-par yod). A három természetről/mivoltról (trisvabhava, rang-bzhin gsum) szóló tanítá­suk keretében ezeket a külsőnek látszódó tárgyakat mondják képzelt természetnek (parikalpita, kun-brtags). A citta-matrinok szerint a tudat valójában nem egy eleve adott, a tudatosságot megelőzően létező (gnas-tshod), „külső” tárgyi világra tekint, azaz „nem készen kapja” a tár­gyakat. Az alany (a tudat ill. a tudatosságok) és a tárgy térben és időben szétválaszthatatlanok, mivel valójában a tároló-tudat (alaya-vijnana, kun-gzhi rnam-shes) mélyén lappangva őrződő, majd egy adott pillanatban megérlelődő-megnyilatkozó benyomás-magvaktól kondicionáltan egyidejűleg jönnek létre. A tudatosságokat (az alanyokat) tehát nem eleve adott külső tárgyak okozzák, hanem észlelő és észlelt – mint egy érem két oldala – egyidejűleg létrejövő, pusztán tudati természetű okozatok.

A valódi természet vagy való mivolt (parini spanna, yongs-grub) ebben a vonatkozásban azt jelenti számukra, hogy a tapasztaló alany és a tapasztalati tárgy (a tárgyak és az őket felfogó tudatosságok) valójában egyazon tudati természetű dolog két összetevője, külön nem léteznek. A valódi természet másik jelentése: a két éntelenség, azaz a személy éntől való és a jelenségek magánvaló természettől való üressége. Függő természetűnek vagy függő mivoltúnak (paratantra, gzhan-dbang) határozzák meg mindazt a múlékony, pillanatról pillanatra változó jelenséget, melyek csupán különféle okok és feltételek összejátszása folytán jönnek létre, s mint ilyenek, „más hatalmában, más irányítása alatt állnak” (gzhan-dbang). A függő jelenségek azonban való mivoltuk szerint tudati természetűek; a tudattól különálló tárgyi létük csupán képzelt. A citta-matrinok igazi létezőknek (bden-par yod-pa) mondják őket abban az értelemben, hogy olyan tudati természetű realitások, melyek működni–működtetni, hatni képesek. Ld. még: 11., 29., 45. jegyzetek és vonatkozó szövegrészeik. A citta-matra rendszer rövid, de lényegre törő ismertetését adja például: Guy Newland, Appearance and Reality. The Two Truths in the Four Buddhist Tenet Systems. New York, 1999, 41–57.

[10]  Ld. 33. jegyzet és vonatkozó szövegrésze, ahol lCang-skya a madhyamaka tagadás és állítás, elutasítás és elfogadás összeegyeztethetőségének kritériumáról beszél.

[11]  Azaz: a függő mivoltú jelenségek tudati természetű realitásokként léteznek, a tudattól független, külső objektív realitásokként azonban nem.

[12]   yastu paratantra-citta-caitta-vastumatram-abhyupetya tasya parikalpita-svabhava-abha­vad astitvadarśanam pariharati / sam kleśa-vyavadana-nibandhanasya ca paratantra-vastu­matra-sadbhavan-nastitva-darśanam pariharati / tasya parikalpitasya-avidyamanatvat-para­tantrasya ca vidyamanatvad astitva-nastitva-darśana-dvayasya-apy-upanipatat-kutontadvaya-pariharah /. Prasannapada 15. fejezet (Svabhava-parik sa, Rang-bzhin brtag-pa). Kiad. Louis de la Vallée Poussin, Mulamadhyamakakarikas de Nagarjuna avec la Prasannapada Commen­ taire de Candrakirti. (Bibliotheca Buddhica, IV.) St.-Pétersbourg, 1903–1910, 274.7–275. 3.

[13]  Prasannapada 15. fejezet (Svabhava-parik sa, Rang-bzhin brtag-pa), de la Vallée Poussin, i. m., 275. 4–5: tadevam madhyamaka-darśana eva-astitva-nastitva-dvaya-darśa­nasya-aprasango na vijnana-vadi-darśana-adi s u-iti vijneyam  //.

[14] Ratnavali 1. fejezet, 61–62. versszak; Fehér J., i. m. 220:

sasam khyaulukyanirgranthapudgalaskandhavadinam /
pri ccha lokam yadi vadaty astinastivyatikramam //
dharmayautakam ity asman nastyastitvavyatikramam /
viddhi gambhiram ity uktam buddhanamśasanamri tam //

[15]  Yukti sa stika 45. versszak. Az eredeti szanszkrit változat nem lelhető fel. Csupán 12 strófa áll rendelkezésünkre szanszkritul, melyeket egyéb szakszkrit nyelvű szövegek idéznek. Ezek a következők: 1., 5., 6., 19., 30., 33., 34., 39., 46., 47., 48., 55. Ld.: F. Tola–C. Drago­netti, On Voidness. A Study on Buddhist Nihilism. (Buddhist Tradition Series, Vol. 23.) Delhi, 1995, 22–23.

[16]  A Samadhi-raja-sutra eme versszakát Candrakirti kétszer is idézi a Prasannapada­ban: Az alapelemek vizsgálata (Dhatu-parik sa, Khams brtag-pa) című 5. fejezetben és Az öntermészet vizsgálata (Svabhava-parik sa, Rang-bzhin brtag-pa) című 15. fejezetben. De la Vallée Poussin, i. m., 135. és 270:

astiti nastiti ubhe’pi antaśuddhi aśuddhiti ubhe’pi anta /
tasmadubhe anta vivarjayitva madhye’pi sthanam na karoti panditah//

lCang-skya a Samadhi-raja-sutra citálásától kezdve egészen a 27. jegyzethez tartozó szövegrészig Tsong-kha-pa műveiből idéz kisebb kihagyásokkal, anélkül, hogy ezt feltüntetné; az adott indiai mesterek szavainak az „idézete” is eredetileg Tsong-kha-pától való. A fel nem tüntetett idézetek forráshelyei: 1. Rigs-pa’i rgya-mtsho, Sarnath, The Pleasure of Elegant Sayings Printing Press, 1973, 14–16. és 2. dBu-ma-la ’jug-pa’i rgya-cher bshad-pa, dGongs-pa rab-gsal (A „Bevezetés a középút tanába” részletes magyarázata, A gondolatot megvilágító), Sarnath, The Pleasure of Elegant Sayings Printing Press, 1984, 353–354. Tsong-kha-pa eme utóbbi műve Candrakirti Madhyamakavatara-tika (A „Bevezetés a középút tanába” kommentárja) című verses alapművének és önkommentárjának a magyarázata.

[17] Abhisamayalamkara, A mindentudás (Sarvajnata, Thams-cad shes-pa) című 3. fejezet 1. strófája, in: AbhisamayalamkaravrittihSphu tartha. (Bibliotheca Indo-Tibetica, 2.) Sarnath, Varanasi, 1977, 19. és 37:

napare na pare tire nantarale tayohsthita /
adhvanam samatajnanat prajnaparamita mata //

Haribhadra a Világos értelmű (Sphu tartha, Don-gsal) című kommentárjában a következő magyarázatot fűzi ehhez a versszakhoz:

traiy-adhvika-dharmanam-anutpada-akarena tulyata-avabodhat buddha-bodhisattvanam ya asannibhuta mata prajnaparamita, sa khalu prajnaya punar-na-apare tire samsare, na pare tire nirvane ca yathakramam śaśvata-uccheda-lak sane, na tayor-madhye-’pi vyavasthi­ta-iti na samsara-nirvanayohvyavasthita / i. m., 37.

dus gsum-pa’i chos-rnams skye-ba med-pa’i rnam-par mnyam-pa-nyid-du rtogs-pas / sangs-rgyas-dang byang-chub sems-dpa’-rnams-la nye-bar gyur-par ’dod-pa’i shes-rab-kyi pha-rol-tu phyin-pa gang yin-pa de ni / shes-rab-kyis tshu-rol-gyi mtha’ ’khor-ba-dang / snying-rjes pha-rol-gyi mtha’ mya-ngan-las ’das-pa-ste / go-rim-bzhin-du rtag-pa-dang chad-pa’i mtha’-nyid-dang de-dag-gi bar-na yang mi gnas-pas srid-pa-dang zhi-ba-la mi gnas-pa yin-no // i. m., 67.

Haribhadra magyarázata alapján a buddhák és bódhiszattvák tökéletes bölcsessége (pra­jnaparamita, sher-phyin) abban áll, hogy felismerték, tökéletesen látják (avabodhat, rtogs): a három idő jelenségei (dharma, chos) hasonlatosak abban, hogy [igazi] keletkezést nélkülözve jelennek meg (anutpada-akarena, skye-ba med-pa’i rnam-par). Mivel a jelenségek keletkezetlenségét (értsd: nem igazi létezését) színtisztán látják, a bölcsességük (prajna, shes-rab) visszatartja őket attól, hogy az innenső partot képviselő, a létezés, az öröklét végletét jelentő samsarában „megállapodjanak”. Cselekvő együttérzésük (karuna, snying-rje) azonban arra indítja őket, hogy a túlsó partot képviselő, az elnyugvás, a megsemmisülés végletét jelentő nirvanában sem „állapodnak meg”. A tökéletes bölcsesség tehát Haribhadra szerint „nem a túlsó partra jutott” bölcsességet, hanem mindkét parton, a samsara és a nirvana partján is túlon jutottat jelenti.

[18]  A madhyamikák nemcsak a hinayana vaibha sikákat és sautrantikákat, hanem a mahayana citta-matrinokat is a „dolgok [valóság]át hirdetők” (dngos-por smra-ba-rnams, bhava­vadin) közé sorolják. Nézetük szerint e három iskola követői hiába utasítanak el bizonyos végleteket (mtha’ nyi-tshe-ba zhig), a létezés végletébe esnek: az, amit rendszerükben középnek határoznak meg, maga is véglet, hiszen nem csupán konvencionális érvényűnek, hanem igazi létezőnek (bden-pa) tartják. A madhyamika tehát abban az értelemben „nem helyezkedik” középre, hogy – szemben a „részleges középutasokkal” – az összes lehetséges végletet elutasítja, beleértve a közép abszurd végletét is. Mindazonáltal van állító ítélete (khas len), mivel elfogadja azt a közepet, ami egyesíti magában a konvencionális létezés (tha-snyad-du yod-pa) igenlését és az abszolút létezés tagadását (don-dam-par med-pa). Ld. még: 43–44. jegyzet és megfelelő szövegrészeik, ahol lCang-skya definiálja az 1. gondolatilag kreált, kitalált (blos byas) és a 2. részleges, korlátozott érvényű üresség (nyi-tshe-ba’i stong-pa) fogalmát.

[19]  Vasubandhu (dByig-gnyen) eme sorait Tsong-kha-pa két helyen is idézi: 1. A mélyre­ható belátás középső kifejtése (lHag-mthong ’bring) című művében (443. 2.), idézi: Jeffrey Hopkins, Tibetan–Sanskrit–English Dictionary . Virginia, 1992, 119. és 2. Nagarjuna MMK-jához írott kommentárjában, az Érvelések óceánja,„A bölcsesség alapversei” nagy kom­mentárja (rTsa-she tik-chen, Rigs-pa’i rgya-mtsho) című művében (Sarnath, The Pleasure of Elegant Sayings Printing Press, 1973, 14.).

[20]  Noha lCang-skya Kamalaśilát „idézi”, valójában ezt a passzust is Tsong-kha-pa MMK kommentárjából vette át; i. m., 14–15.

[21]  lCang-skya korábban kijelentette: A „véglet” (mtha’) és„végletes felfogás” (mthar ’dzin) nem ugyanaz[t jelenti], mert a „véglet” [mindig] valami olyasmi kell, hogy legyen, ami nem létezik, a „végletes felfogás” viszont olyasmi kell, hogy legyen, ami létezik. Nyilvánvaló a kapcsolat: a véglet megszűnik véglet lenni, ha az a tudati természetű tárgy (sems-kyi … dngos-po), amire egy adott gondolat, vélekedés irányul, valóban létezik. Ha a vélekedés vo­natkozási alapja (yul, gzhi) valóban létezik, akkor a róla alkotott vélemény, az ilyen vagy olyan felfogása (örök–nemörök stb.) jogossá válhat, megfelelhet a tényeknek, tehát a „végletes felfogás” (mthar ’dzin) sem végletes felfogás többé. Ellenben ha egy adott vélekedés alapja – ami a fenti szövegrészben egy magánvaló tudati természetű dolog – nem létezik, akkor a rá irányuló gondolat csakis tévedésben lehet felőle. A téves gondolat, a végletes felfogás tehát létezik; de a vonatkozási alapja, azaz a véglet nem létezik.

[22]  Az azokkal megfelelésben lévő figyelem-ráfordítás, vagy röviden a megfelelő figyelem (tshul-bzhin yid-la byed-pa, yoniśo manasikara) annak a nem megfelelő figyelemnek (tshul-bzhin ma lags-pa yid-la byed-pa, ayoniśo manasikara)az ellentettje, amelynek során a valóságnak nem megfelelő tudati képeket alkotunk a dolgokról, tévesen képezzük le a világot (ld. 21. jegyzet). A figyelem(yid-la byed-pa, manasikara) – jelző nélkül – a tudati természetű jelenségek (sems-’byung, caitta) ama csoportjába tartozik, melyek „folyamatosan, mindig működnek” (kun-’gro, sarvatraga). Geshe Rabten leírása szerint (The Mind and its Functions. Le Mont-Pélerin, 1992, 115.) kétféle figyelem van: 1. a valóságnak megfelelő („realistic”) figyelem; amikor létező tárgyak felé fordítjuk figyelmünket, és 2. a hibás, a valósággal megfelelésben nem lévő figyelem („mistaken”); amikor nemlétező tárgyakra figyelünk.

[23]  A nem valódi létezők avagy nem valódi létezés (yang-dag-par med-pa) olyan önnön létet nélkülöző, kölcsönösen függő, üres létezőket jelent, amelyek valójában (yang-dag-par), abszolút értelemben (don dam-par) nem léteznek. Ezek a nem igazi (értsd: üres, délibábhoz, illúziókhoz, álomhoz és egyebekhez hasonlatos) létezők azonban konvencionálisan működnek, hatnak: léteznek.

[24]  Tagadásuk (med, ma yin) illetve állításuk (yod) speciális. Állításuk: a jelenségek üresen, azaz nem igazi módon, maya (sgyu-ma)-szerűen léteznek a konvenciók világában. Tagadásuk: a jelenségek igazi módon, nemüresen, önazonosan, abszolút értelemben nem léteznek. Valójában nem a létezést, hanem a létezés bizonyos módját tagadják,s nem a nemlétezést, hanem a nemlétezés bizonyos módját állítják. Az „ilyen módon nem léteznek” (de-ltar ma yin) megfogalmazás arra enged következtetni, hogy lCang-skya itt a tagadásnak, vagy más szóval a negatív jelenségnek azt az elméletét használja fel, melyet a yogacara-madhyamikák (rnal-byor spyod-pa’i dbu-ma-pa) – Śantarak sita, Kamalaśila és a többiek – honosítottak meg. A ma yin típusú tagadás (paryudasa-prati sedha, ma yin dgag) olyan állító (= nem típusú) tagadás, amely „a kizárt dolog helyébe valami pozitív jelenséget állít vagy sugall”. (Agócs Tamás, Buddhista ismeretelmélet. Budapest, 1996, 36.) Az a tagadás tehát, hogy „ilyen módon nem léteznek”, sugallja, hogy „másmilyen módon léteznek”: a jelenségek nem igazi módon, magavalóság nélkül, de működésre képesen léteznek a mindennapi konvenciók világában. „A jelenségek végső szinten nem léteznek” tagadást tehát állító-tagadásnak kell felfognunk, mivel egy más­fajta létmódra, a közmegegyezés által rögzített jelenségek látszat-létére (snang-ba) enged következtetni.

lCang-skya értelmezése szerint a végletes létezés és a végletes nemlétezés elkerülésének egyensúlyi állapotát (dbu-ma, madhya) a látszatok és az ürességük (snang-stong) összefonódása, egymást kölcsönösen meghatározó mivolta teremti meg. Az üresség (= a sva­bhava tagadása) ebben az aspektusban egy olyan állító-tagadás (ma yin dgag, paryudasa-pra­ti sedha), vagy pozitív döntés (yongs-gcod, pariccheda), amely a magánvaló létezés tagadásán keresztül a látszatok létére utal (snang-stong gnyis-tshogs ma yin dgag-gi stong-nyid). Ez az állító típusú üresség azonban csupán a konvencionális igazságok körébe tartozhat, hiszen egy olyan megjelölés (gdags-pa/btags-pa, prajnapti), amely a vonatkoztatási alapja – a függésben keletkező látszat-jelenségek – pozitív tételezésével, azok viszonylatában jön létre; vö. 38. jegyzet és vonatkozó szövegrésze. A végső igazságot képező üresség ellenben olyan nemállító tagadás (med dgag, prasajya-prati sedha), vagy puszta kizárás (rnam-par bcad-tsam, vya­vaccheda), amely a kizárt igazi, magánvaló létezés helyébe nem közvetít semmilyen pozitív jelenséget (bden-pa rnam-par bcad-tsam-kyi med dgag-gi stong-nyid); vö. 32. jegyzet. Az üresség eme két aspektusáról és a madhyamaka tagadás-fajtákról bővebben lásd például: D. S. Ruegg, Three Studies in the History of Indian and Tibetan Madhyamaka Philosophy, Wien, 2000, 98–101; Anne Carolyn Klein, Knowing, Naming and Negation, A Sourcebook on Tibetan Sautrantika, New York, 1991.

[25]  A nemlétezés túlértékelésének véglete (sgro-’dogs-kyi med-mtha’) igen ritkán használt fogalom a madhyamaka irodalomban. Jelentése szerint már megtalálható Nagarjuna MMK-jában is, önálló terminus technicusként azonban nem volt használatos. Nem lehet tudni, hogy melyik tibeti mester vezette be az adott műszót, Tsong-kha-pa Rigs-pa’i rgya-mtsho című kommentárjában azonban már előfordul (i.m., 15.). lCang-skya ezt a passzust is – szinte szóról szóra – Tsong-kha-pa írásából „idézi”. A nemlétezés túlértékelésének véglete abban az esetben áll fenn, ha valaki helytelenül azt gondolja, hogy az abszolút értelemben, végső szinten nem létező, azaz üres jelenségek üres mivoltukban, üres természettel valóban léteznek. Az üresség (stong-pa-nyid, śunyata) is üres; csupán a magánvaló, igazi létezés hiányát jelző szó. A [létezés] aláértékelésének véglete (skur-’debs-kyi med-mtha’) viszont a nemlétezés végleté­nek (med-mtha’, nastita-anta) igen gyakran használt szinonimája.

[26]  Vö. 21–22. jegyzet. Jelen esetben a túlértékelő végletes felfogást (mthar ’dzin) vagy tapasztalást az jelenti, amikor a jelenségeket végső szinten létezőknek fogjuk fel. Ez a felfogás, gondolati aktus képezi a tapasztaló alanyt (yul-can, viśayin) abban az értelemben, hogy egy bizonyos tárgyra irányul. Ez a tárgy (yul, viśaya) az adott esetben a túlértékelés véglete, azaz a végső szinten létező jelenségek. Mivel ilyen jelenségek még konvencionális szinten sem léteznek, ezért a felfogás tárgya nem valós / nem létező, a felfogás pedig – noha létezik – téves.

[27]  lCang-skya korábbi idézetei és azok forráshelyei pontos megnevezése helyett csupán itt sejteti először, hogy Tsong-kha-pa műveiből meríthetett. Valójában itt ér véget az az elég hosszú passzus, melyet Tsong-kha-pa Rigs-pa’i rgya-mtsho (i.m., 14–16.) című művéből kisebb kihagyásokkal „kimásolt”; vö. 16. jegyzet.

[28]  A buddhista hagyomány szerint Śakyamuni Buddha az orvos, a gyógyító, aki mindig a megfelelő terapeuta módszerrel (upaya-kauśalya, thabs-la mkhas-pa) tanította hallgatóit. Tanítványai „betegségét diagnosztizálva” mindenkinek olyan tanítást adott, amely orvossága, ellenszere lehetett az adott betegségnek. Az én (atman, bdag) létezéséről beszélt például a ni­hilistáknak, akik nem hittek se mmilyen állandó szubsztanciában, s így abban sem, hogy tetteik (karma, las) „maradandó” nyomokat hagynak, meghozzák a nekik megfelelő gyümölcsöket. Azoknak, akik a személyben lakozó állandó én téveszméjének betegségében szenvedtek, a tapasztalás folyamatának összetevőit, elemeit (dharma, chos) tárta fel, rámutatva, hogy „csak ezek vannak”; egységes, központi én nem lelhető fel bennük. A tapasztalás összetevőinek 5 halmazáról (skandha, phung-po), 12 forrásáról (skye-mched, ayatana), illetve 18 tartományáról (khams, dhatu) tanított nekik, melyek keretében a tapasztaló alany(ok) és a tapasztalati tárgy(ak) világosan meg vannak különböztetve. Az éntelenség (bdag-med, anatman) „kezdő szintű” (vai­bha sika és sautrantika) tanítása tehát az érzékek, tudatosságok és tárgyaik dualitására épül.

[29]  lCang-skya itt a csak-tudat (citta-matra, sems-tsam-pa) iskolára utal, akik számára az objektum és szubjektum különállósága nem valós, csupán képzelt (kun-brtags, parikalpita). Ld. bővebben 9., 11., 45. jegyzet és vonatkozó szövegrészeik.

[30]  A Ratnavali 4. fejezete 94–96. strófái tartalmazzák a tartalmilag releváns passzust, lCang-skya azonban csak az első negyed-versszakot (padát) mondja ki. Ez a tény arról árulkodik, hogy a Ratnavali vagy legmagvasabb strófái közismertek, fejből tudottak voltak a tibetiek körében. Ezt a három versszakot Candrakirti is idézi a Prasannapada-ban (de la Vallée Poussin, i. m., 359.). A szóban forgó versszakok a következők:

Ahogyan az ábécét is
Oktatja egy nyelvész,
Úgy hirdette a Buddha [is] a Tant
Tanítványainak: képességeik szerint.
Egyeseknek úgy tanított,
Hogy bűneiknek véget vessenek,
Másoknak úgy, hogy érdemben teljesedjenek.
Egyeseknek kettősségen alapuló,
Másoknak kettősség nélküli tanítást adott,
S [csak] némelyeknek hirdette azt a mélységest,
Mely végleg felébreszt, a félőseknek félelmetes,
Üresség és együttérzés a lényege.

yathaiva vaiyakarano matrikam api pa thayet /
buddho ’vadat tatha dharmam vineyanam yathak samam //
ke samcid avadad dharmam papebhyo vinivrittaye /
ke samcit punyasiddhyartham ke samcid dvayanihśritam //
dvayanihśritam eke sam gabhiram bhirubhi sanam /
śunyatakarunagarbham eke sam bodhisadhanam //

(Kiad. G. Tucci, The Ratnavali of Nagarjuna: Journal of the Royal Asiatic Society 1936, 251–252.; M. Hahn, Nagarjuna’s Ratnavali. Vol. I. The Basic Texts (Sanskrit, Tibetan, Chinese). (Indica et Tibetica, Band 1.) Bonn, 1982, 128. és 130.)

brda-sprod-pa-dag ji-lta-bur /
yi-ge’i phyi-mo ’ang klog-jug-ltar /
de-bzhin sangs-rgyas gdul-bya-la /
ji-tsam bzod-pa’i chos ston-to //
kha-cig-la ni sdig-pa-las /
rnam-par bzlog-phyir chos ston-te /
kha-cig bsod-nams ’grub-bya’i phyir /
kha-cig-la ni gnyis brten-pa //
kha-cig-la ni gnyis mi brten /
zab-mo khu-’phrigs-can ’jigs-pa /
stong-nyid snying-rje’i snying-po-can /
byang-chub bsgrub-pa kha-cig-la //

(Kiad. M. Hahn, i. m., 129. és 131.)

[31]  Az idézett két versszak Aryadeva Négyszáz strófa (Catuhś ataka, bZhi brgya-pa) című, 16 fejezetből álló művéből való. A versekhez a prasangika (thal-’gyur-pa) Candrakirti is írt kommentárt (Catuhśataka-tika, bZhi-brgya-pa’i rgya-cher ’grel-pa), amelynek eredeti szanszkrit nyelvű töredékére Haraprasad Shastri bukkant rá, majd publikált (in: Memoirs of the Asiatic Society, Calcutta, 1914). A pálmalevelekre newári betűkkel írt töredék az alapmű és kom­mentárja körülbelül egy harmadát tartalmazza. A lCang-skya által idézett két versszak Aryadeva művének 190. és 195. strófája (8. fejezet 15., illetve 20. strófák), melyeket az eredeti szanszkrit hiányában Vidhushekhara Bhattacharya rekonstrukciója szerint közlök (The Catuh­śataka of Aryadeva, Sanskrit and Tibetan Texts with Copious Extracts from the Commentary of Candrakirti, Reconstructed and Edited. Part II. Calcutta, 1931, 17. és 24.). Candrakirti A „Bevezetés a középút tanába” magyarázata (Madhyamakavatara- tika, dBu-ma-la ’jug-pa’i rang-’grel) című művében szintén idézi az adott versszakokat (kiad. Louis de la Vallée Poussin, Madhyamakavatara par Candrakirti. Traduction Tibétaine. Bibliotheca Buddhica, IX. Meicho-Fukyu-Kai, 1977, 272. és 359.).

*sadasat sadasacceti nobhayam ceti kathyate /
nanu vyadhivaśat sarvamau s adham nama jayate //
*varanam pragapunyasya madhye varanamatmanah /
sarvasya varanam paścad yo janite sa buddhiman //

[32]  Az indo-tibeti ismeretelméleti hagyományban (vö. 24. jegyzet) tagadásnak, vagy más szóval negatívnak (dgag, pratisedha) azt a jelenséget nevezik, amelynek a felismeréséhez határozottan (explicit) ki kell zárnunk egy pozitív tárgyat, azaz meg kell állapítanunk egy pozitív jelenség hiányát. Például: a „nemtehén” beazonosításakor a „tehén” az, amit világosan ki­zárunk, tagadunk (dgag). Pozitív (sgrub, vidhi) az a jelenség, amelynek a felismerésekor csak burkoltan (implicit) záródik ki egy ellentettje. Például: a „korsó” tudatosulásakor a „nemkorsó” kizárása csak implicit, vagyis a „nemkorsó hiánya” nincs explicit megállapítva. Ld. erről bővebben például William Magee, The Nature of Things, Emptiness and Essence in the Geluk World. New York, 1999; magyar nyelven Agócs, i. m., 36–37.

[33]  Vagyis az igazi madhyamika számára tagadásnak és állításnak kompatibilisnek kell len­ nie. A tagadás (végső szinten, önazonosan, magánvaló, önmeghatározó természettel nem léteznek a jelenségek) nem érvénytelenítheti a dolgok konvencionális működését és a funkcióik, hatóerejük szerinti megkülönböztetéseiket. A feltételek hatására létrejött összetett jelenségek (’dus-byas-kyi chos, samskrita-dharma) például konvencionálisan samsaraként (’khor-ba) ír­hatók le, a nemösszetett jelenségek(’dus ma byas-kyi chos, asamskrita-dharma) pedig nirvaná­nak (mya-ngan-las ’das-pa) mondhatók, annak ellenére, hogy igazi, önmagában megálló léte­zése semelyiknek nincsen; vö. 24. jegyzet.

[34]  Szó szerint: az Aryák országában (’phags-yul).

[35]  MMK 24. fejezet, 18–19. versszak. Fehér, i. m., 176–178:

yahpratityasamutpadahśunyatam tam pracak s mahe  /
sa prajnaptirupadaya pratipatsaiva madhyama //
apratitya samutpanno dharmahkaścinna vidyate /
yasmattasmadaśunyo hi dharmahkaścinna vidyate //

[36]  A svatantrikák (rang-rgyud-pa) is azt vallják, hogy még konvencionálisan sincsenek igazi, nem csupán kölcsönös függőségi viszonyban létező dolgok, de mégis elfogadják, hogy ezeknek a nem igazi, üres, önállótlan létezőknek a konvenciók világában van saját jellegzetes­sége (rang-mtshan, svalak sana), önmeghatározó természete (rang-bzhin, svabhava). A pra­sangika madhyamikák (dbu-ma thal ’gyur-pa) számára viszont a svabhava és a svalak sana még konvencionális szinten is elfogadhatatlan: mivel a jelenségek önmagukban, a függőségi viszonyrendszerből kiszakítva rögzíthetetlenek, ezért logikusan következik számukra, hogy a közmegegyezés szerinti természetük, jellegzetességük sem lehet a sajátjuk (rang, sva). Nézetük szerint a svabhava és a svalaksana konvencionális elfogadásával a svatantrikák a következetlenség hibájába esnek, mert ha elfogadják, hogy a dolgok konvencionális beazonosítása önnön létük, saját jellegzetességeik alapján történik, akkor azt is el kellene fogadniuk, hogy azok igazi, végső értelemben vett létezők; az utóbbit viszont tagadják. A prasangikák és a svatantrikák közötti különbségek a vázoltnál sokkal bonyolultabbak és szerteágazóbbak; ontológiai, ismeretelméleti és formális logikai vonatkozásaik is vannak. Ld. erről például: D. S. Lopez, i. m.

[37]  A „Bölcsesség” lámpása (Prajnapradipa, Shes-rab sgron-me) a svatantrika Bhavaviveka kommentárja Nagarjuna MMK-jához, amelynek teljes címe: A középút alapversei, a „Bölcsesség” nevezetű (Prajna-nama Mulamadhyamaka-karikah, dBu-ma rtsa-ba’i tshig-le’ur byas-pa, Shes-rab ces-bya-ba). Bhavaviveka tehát már a mű címével utal arra, hogy írásában Nagarjuna alapverseit kommentálja. A lCang-skya által idézett rész az MMK 24. fejezete (A négy nemes igazság, Aryasatyaparik sa, ’Phags-pa’i bden-pa brtag-pa) 18. versszakának magyarázatához tartozik. Raghunath Pandeya a Prajnapradipa tibeti változatát lefordította (nem rekonstruálta!) szanszkrit nyelvre (The Madhyamakaśastram of Nagarjuna. Vols. I–II. Delhi, 1989), fordítása azonban sok kivetnivalót hagy maga után. Az adott passzus szanszkrit fordítása:

pratityasamutpada iti śunyata ya „sa prajnaptirupadaya / pratipatsaiva madhya­ma” / lokaśca lokato’tikrantasya vyavahartumicchaya upadanam pratitya prajnaptirbhavati / saiva madhyama pratipat / madhyamaya utpado’nutpadaśca bhavabhavantadvayapariharat / (i. m., Vol. II, 202.)

[38]  Az üresség (stong-pa-nyid, śunyata) szó létrejövetelének előfeltétele a közmegegyezésen alapuló és a funkciójuk szerint nevesített létezők megléte. A függő keletkezés tényét ezekre a konvencionálisan beazonosított létezőkre vonatkoztatjuk, majd ezekre a függőnek megállapított létezőkre vonatkoztatjuk (nekik tulajdonítjuk) az ürességet. Az üresség szó használatakor tehát a megnevezés, a névvel való beazonosítás konvenciójához igazodunk.

[39]  Szó szerint: a tudat-folyamunkban (rgyud-la).

[40]  A két test: a buddhák forma-teste (gzugs-sku, rupa-kaya) és a valóság-teste (chos-sku, dharma-kaya).

[41]  A madhyamaka rendszerben tehát a bodhisattva (byang-chub sems-dpa’) szellemi útjának három nagy szakaszát a következők képezik: 1. a kiindulási alap (gzhi) – az igazi középút jelentésének teljes átlátása, azaz a létezés és a nemlétezés végletes nézeteinek feladása; a konvencionális létezés elfogadásának és a végső szinten való létezés elutasításának összeegyezte­tése; 2. az utak vagy ösvények (lam) – a cselekvő együttérzéstől áthatott módszer és bölcsesség fokozatos gyakorlatai a két igazság (a konvencionális és a végső) egyre erősebb egyensúlyba hozatalával; az érdem- és tudásfelhalmozás egyre mélyebb ötvöződése; 3. a gyümölcsök beérése (’bras-bu) – a buddhák forma-testének és valóság-testének létrejövetele, melyek az érdemek, illetve a bölcsesség gyakorlásának, tökéletesítésének gyümölcsei.

[42]  A khyad-par-pa (viśesin) egy olyan jelenség/dolog, amely egyedi, önmagát megkülön­böztető, sajátos tulajdonsággal (khyad-par, viśesa) bír; ld. még 25. jegyzet. A btags-don egy olyan, elnevezés (btags, prajnapti) útján létrejött jelenség/dolog, ami más jelenségek alapján, azok tekintetében, tehát azoktól függésben keletkezik. Például a „kocsi” mint nevesített / megnevezett dolog az alkotórészeire tekintettel, azokkal összefüggésben születik meg. Ebben a példában a „kocsi” a megnevezett tárgy (btags-don), a megnevezés alapja (btags-gzhi) pedig az alkotórészek. Vagy: a „személy” (skyes-bu, pudgala) a megnevezett tárgy, a tapasztalási elemek halmazai (phung-po, skandha) pedig az adott megnevezésnek azon alapjai, melyekre tekintettel a „személy” elnevezés megszületik. A prasangikák szerint a teljes mértékben köl­csönös függőségi viszony miatt semmilyen dolognak sincsen igazi különbözősége, ezért hibás a megnevezés alapjaiként egyedi, azaz mástól különböző tulajdonságot felmutató jelenséget tárgyalni. A passzusból az is kiderül, hogy a rang-mtshan (saját jellegzetesség) és a khyad-par (egyedi, megkülönböztető tulajdonság) szinonimaként vannak használva. Ezeket azonban a svatantrikák csak konvencionális szinten fogadják el, s nem jelent számukra igazi, nemüres létezést; vö. 36. jegyzet.

[43]  Bizonyos filozófiai rendszerek az ürességet egészen más jelentésben használják, mint a madhyamikák. Az ő rendszerükben az üresség nem a svabhava – mint a tagadandó tárgy – hiányára rámutató tagadás, s ezért nem áll megfelelésben a valósággal, a jelenségek létezési módjával.

[44]  A logika nyelvezetével szólva: 1. gondolatilag kreált, kitalált az üresség akkor, ha az üresség mint logikai állítmány (chos, dharma) egyáltalán nem terjed ki (khyab-pa, vyapti) a felvett logikai alanyok (chos-can, dharmin) halmazára; 2. részleges vagy korlátozott érvényű az üresség akkor, ha túl szűk az áthatás, vagyis az üresség tulajdonság mint logikai állít­mány a logikai alanyok halmazának csak egy részére terjed ki. (Például: 1. „Az emberek nem halandók” – A logikai állítmány „nem halandók” semelyik alanyra sem igaz. 2. „Az emberek nem kék szeműek” – A „nem kék szeműek” csak bizonyos alanyokra igaz.)

[45]  Vö. 9. jegyzet.

[46]  A Tsong-kha-pa és az Avalokitavrata idézetek forráshelye beazonosítatlan.

[47]   Szó szerint: A Nemes Szellemi Atya és Fia vagy A Nemes Mester és Tanítványa (’Phags-pa Yab-Sras). A tibetiek a Yab-Sras megjelölést Nagarjunán és Aryadeván kívül még Tsong-kha-pá-ra és két tanítványára – mKhas-grub rje dGe-legs dpal bzang-po-ra és rGyal-tshab Dar-ma rin-chen-re – szokták használni.

Word formátumban [« word ]

Kérlek adományozz a Buddhista Könyvtár javára!
(Please support the Buddhist Library by donating!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Begging Bowl


         

                         

 

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 10-02-2010