"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[» Antropológia Könyvtár «]
» keret nélkül «

[ előre »]

Tarr Dániel

Indiai Drog '95

- Indian Drug '95 -

 
1995.

Creative Commons License

Word formátumban [« word ]

"Manali furcsa hely - Marihuánájáról híres. S tényleg hihetetlen! Mindenhol 2-3m magas kenderek meredeznek az égnek tenyérnyi levelekkel, olyan erős illatot árasztva, hogy mindenki révül. A legnagyobb példányok a tibeti buddhista kolostor kertjében nőnek...

Egyébként Manalit a zsidók uralják - az ide látogató ‘turisták’ 80%-a izraelita. Amikor leszerelnek, a kapott végkielégítésből ide jönnek lazítani... Amúgy gyönyörű szép helyen van; a Kulu völgy végében - szép alpesi táj. /.../"

(Naplórészlet: 1995 Július 11 - Manali)

Mivel Indiával kapcsolatosan rengeteg hamis és rendezetlen előítélettel rendelkezik a nyugati ember, ezért mindenekelőtt ott kell elkezdeni ennek a kulturálisan tabu alá rendelt témának a tárgyalását, hogy megvizsgáljuk azt a közeget, amelyben ez a téma itt tárgyalásra kerül.

India 1947 Augusztus 14.-én nyerte el függetlenségét Mahatma Gandhi, látszólagos védőszárnya alatt; azonban a hatalom két párt, az Ali Jinnah által vezetett Muzulmán Tömörülés és a Jawaharlal Nehru által vezetett Kongresszus Párt között oszlott meg. A vallási alapon való szembenállás kiegyenlíthetetlen ellentétet jelentett a két párt között, amelynek következménye India kettészakadása lett. A kettéválasztásnak véres belső háború lett a következménye, elsősorban Bengálban és Punjabban. Mire véget ért a konfliktus kb. 10 millió ember cserélt otthont Punjabban és egymillió Bengálban - a halottak száma kb. félmillió. A helyzetet nehezítette még a Pakisztán által magának ítélt Kashmír is, amelyet 1948 októberében megkíséreltek lerohanni, de a fosztogatásban lefoglalt hadsereg nem mozgott elég gyorsan, így India időben levédte határait. Az egységes Indiát létrehozó függetlenségi törekvések végső kudarcát jelentette Gandhi meggyilkolása 1948 január 30.-án, akinek karizmatikus személyisége esetleg hatni tudott volna még a szembenálló felekre.

Az elkövetkező évek a gazdasági stabilitás megteremtése, és az ügyes politizálás jegyében teltek, amelynek kulcs figurája Jawaharlal Nehru, India első miniszterelnöke, volt. Nehru elismerte a politikailag elítélt Tito-t (Jugoszlávia) és Soekarno-t (Indonézia) is és a Szovjetúnió felé próbált közelíteni. További harcok folytak Pakisztánnal 1965-ben és 1971-ben Kashmír és Bangladesh ügyében, illetve határharc folyt Kínával 1962-ben, melynek következtében Indiához került Ladakh és más egyéb északi-nyugati terület. Eközben a belső széthúzás tovább folytatódott, amelyet a megugró népszaporulat tovább nehezített.

A demokrácia álarca mögé bujtatott családi uralkodó-dinasztiában Nehru után, lánya Indira Gandhi lett az utód 1966-ban. A túlnépesedés által okozta gazdasági válság és az erre építő vallási-politikai ellentétek 1975-re komoly ellenálláshoz vezettek, amelyet Indira Gandhi ‘vészhelyzet’-nek deklarált és a parlament feloszlatásával egyszemélyes vezetővé neveztette ki magát. Az egyeduralom alatt a vallási-politikai zűrzavar továbbra is a káosz jegyeit mutatta, a jogrendszer bábjátékká vált; az ellenfelek hamar rács mögé kerültek. További ellenállást váltott ki Indira Gandhi fiainak politikai tevékenysége, elsősorban Sanjay Gandhi katasztrofális sterilizációs programja. A politikai gyengesé-gek ellenére gazdaságilag stabil helyzetet teremtett, így az 1977-es választáskor hatalomra került Janata párt után - melynek vezetője Moraji Desai az alkohol betiltása és a tehenek védelme mellet az országot gazdasági romlásba vezette, - ismét Indira került vissza 1980-ban.

A szikh konfliktus [1] következményeként Indira Gandhit saját testőre ölte meg 1984-ben, akit fia Rajiv Gandhi követett a “trónon”. Politikai tevékenysége a reménytelen gazdasági káosz megfékezésére, a túlnépesedés visszafordítására irányult elsősorban, bár továbbra is rossz politikai döntések jellemezték. Punjab és Kashmír továbbra is lázongott, és a helyzetet bonyolította a Srí Lankai tamil függetlenségi mozgalom, amelyre Rajiv rendőri progromokkal válaszolt Tamil Nadu államban. A helyzeten rontott még a Bofors botrány [2], amely képtelenné tette az 1989-es kormányalapítást, így újabb választásokat írtak ki, melynek kampájnjába tartozott egy Tamil Nadu-i propaganda szereplés is, ahol Rajiv Gandhit és a körülötte állókat darabokra tépte egy nyakába akasztott koszorúban elrejtett bomba, amelyet egy Tamil Tigrisek nevű szervezethez tartozó kamikáze adott át.

Eközben a hetvenéves Narashima Rao vette át a nyertes Kongresszus Párt vezetését, s bár megpróbálták bevonni a kormányzásba Rajiv olasz származású feleségét, Sonia-t, a vezető Rao maradt. Meglepően jól labdázott a Bofors botrány következményében szembekerült maffia-kormány tagjai között és erős érdekszövetséget hozott létre, amely képes volt Indiát a 90-es évek gazdasági realitásával szembesíteni. A fő támogató, a Szovjetúnió megszűnésével újabb gazdasági nehézségek kerültek előtérbe, amelyet jó irányba vitt Manmohan Singh pénzügyminiszter rúpia felértékelő gazdaságpolitikája és szabad aranyimport rendelkezései. Politikailag a nyugati országok felé nyitott és próbálta rendezni Punjab és Kashmír ügyeit, de az 1992-es punjabi szabad választásokat bojkotálták az oppozíciós pártok és a szikh militánsok megfenyegettek mindekit, hogy lelövik aki szavazni megy, így a szavazatok száma értékelhetetlen volt. A Kashmíri ügy is kiújjúlt a megnövekedett gerilla tevékenység következményében, melynek hátterében a muzulmán fundamentalista “Jammu & Kashmír Felszabadítási Front” áll, akik már nem pakisztáni egységet, hanem független államot akarnak, s melynek következtében kb. 600 000 indiai katona állomásozik ma Kashmírban. További példája ennek az 1995 júliusában elrabolt öt nyugati túrista története. Kérdéses továbbá Nagaland és Assam államok sorsa is amelyek egy külön terrorista-maffia vezetése alatt állnak és amelyek 1992-ben képesek voltak visszaverni az indiai hadsereg offenzíváját (“Rhino Hadművelet”). További függetlenségi mozgalmak bukkantak fel Bihar - Nyugat Bengáliában (“Jharkhaland”) és Darjeeling - Nyugat Bengáliában (“Gorkhaland”). Probléma még Bihar is, ahol külön kis érdekmaffiák működnek, amelyek zsarolással, erőszakkal, és akár öléssel is érvényt szereznek maguknak.

Talán a legnagyobb probléma a túlnépesedés miatti elszegényedés és munkanélküliség, melynek következtében kiújultak a vallási ellentétek - minden csoport a másikat hibáztatja a szegénység miatt. A fő ellentét a muzulmánok és hinduk között van, ahol szinte mindennaposak a véres konfliktusok. Mintapéldája ennek az 1992-es Ayodhya városban történtek [3], melynek azonnali következményeként 200 embert öltek meg. A növekvő gazdasági feszültség következményeként egyre fokozódik ez az ellentét, melynek várható következménye egy vallási köntösbe burkolt belső háború lesz.

Így néz ki tehát India 1995-ben: egy politikailag, vallásilag és társadalmilag megosztott, fragmentált ország 3.287.263 nkm-en, 27 államban, ahol 927,3 millió ember él, (évi 2.5%-os népszaporulattal = évi 21 millió ember!), mely közül kb. 253 millió ember él falusi környezetben, a többi óriás városokban. Továbbá a lakosság 7%-a “törzsi” nomád életet folytat; ide-oda vándorol az országban (kb.65 millió ember!). Számtalan nemzet él együtt - elég ha azt mondjuk, hogy 15 hivatalos nyelv és több mint 700 kisebb nyelv és dialektust ismerünk. Ezeknek a népeknek mind külön kultúrája, szokása, helyi istenei és vallása van. Annak ellenére, hogy az indiai kormány kormányzói rendszert alakított ki, és a különböző államok élén a kormány megbízottjai állnak, nem létezik és nem is létezhet olyan bürokratikus, vagy hatalmi rendszer amely képes lenne egy ilyen hatalmas országot átfogni, irányítani, vagy rendszabályozni. Erre példa a különböző államok állandó konfliktusai: Punjab 1985-1992, Kashmír 1990-95, Assam, Goa, Tamil Nadu, Pondicherry, Haryana, Meghalaya 1991, vagy Nagaland 1992. A kormányi maffia hatása kizárólag gazdasági szektorokra terjed ki, így minden egyéb vallási, kulturális, vagy politikai rendszer a hagyományból táplálkozik. Így hatalmas gazdasági, kulturális különbségek vannak: megtalálható a viszonylag modern, nyugati életforma (pl.: Bombay - Maharashtra & Gujarat) és az ősi 2500 éves primitív falusi életforma is (pl.: Bihar, Orissa, Bengal).

Ebben a közegben kell tehát az indiai droghelyzetről beszélnünk ma, amely közel sem könnyű, mivel rengeteg szintet foglal magában. Mindenesetre az elmondható, hogy az indiai droghelyzet egy mesterségesen provokált szituáció, amely mindenképp a jelenlegi hatalmi viszonyokat erősíti, és amely nagyon sokrétű és több célt szolgál.

Az indiai droghelyzet elsősorban a cannabis félékre [4] vonatkozik, amely azonban nagyon is eltér a nyugati országokban lévő helyzettől, mivel egészen más közegben és egészen más céllal jelenik meg. A nyugati országokban nem legalizált szer, s így elsősorban az illegális kereskedelem részét képezi, s így mindenképpen a kriminalizmus szférájában jelenik csak meg. Annak ellenére, hogy a cannabis kereskedelem a legjelentősebb üzleti vállalkozás Európában - egy 1991-es adat szerint 7.5 billió dollár (háromszorosa a heroinnak, és kb $1 billióval többje a kokainnak) [5] - a háttér országok hasisra Marokko, Pakisztán, Lebanon, és Afganisztán; marihuánára Jamaica, Thaiföld, Kolumbia, és Dél-Afrika. [6]

India tehát nem vesz részt a nemzetközi drogkereskedelemben, a kérdés tehát egészen más közegben vizsgálandó. Nem kívánom tárgyalni, hogy nyugati közegekben miért került a tiltott drogok listájára a cannabis - ennek megvannak a maga politikai, gazdasági, pszichológiai okai - , de érdekes elgondolkodni azon, hogy annak ellenére, hogy a nyugati mintát követve (politikai okokból) az indiai kormány is kihozott egy rendelkezést, miszerint a cannabis-származékok illegálisak, senki nem értelmezi a kendert “kábítószernek”. Ez a rendelkezés nem tud érvényre jutni, hiszen India évezredes hagyományokkal rendelkezik, amelynek a cannabis ugyanolyan része, mint az, hogy a bal kezükkel törlik a feneküket és nem papírral. Mivel konkrét törvényhozó hatalom nem létezik, s amúgy sem szállhatna szembe a több ezer éves hasis és marihuána kultúrával, így nyugodtan azt mondhatjuk, hogy Indiában teljesen szabad, elfogadott és használt szer mindenféle cannabis-származék - egy elfogadott jelenség, amit senki nem firtat.

Az indiai kender hagyománya nagyon régre nyúlik vissza, sokrétű felhasználását már évezredekkel ezelőtt felfedezték, s sok tulajdonságát behatóan ismerték. A legősibb idevonatkozó irat I.e. 2727-ből Shen Nung kínai császár feljegyzéseiből van, aki klasszifikálta és gyógyhatásainak megfelelően leírta a cannabist is. Így a hagyományos közegekben ugyanúgy termesztik azért, hogy kötelet csináljanak, vagy fonalat a szövéshez, vagy hogy magjait összetörve olajat préseljenek ki belőle, de ugyanúgy használják menstruációs fájdalmak enyhítésére, vagy jó értágító hatása miatt, és természetesen pszichedelikus hatása miatt is mint bódító szert. Ilyen természetes felhasználás figyelhető még meg például a mai Kashmírban.

Az Indiában való elterjedése elsősorban az iszlám vallásban kereshető, amely pont a növény pszichedelikus tulajdonságát használja ki, mint a tiltott alkoholt helyettesítő élvezeti szert; s manapság már szinte kizárólag ilyen céllal termesztik. Egy azonban megmaradt a régi hagyományból - a hasis, vagy marihuana egy kulturálisan meghatározott rendbe illeszkedik bele, jelen van az életükben, természetes közegként átszövi, és bele épül a hétköznapjaikba. Így azt lehet mondani, hogy nincs is a kendernek nagyobb jelentősége, pusztán mint élvezeti szert használják, mint nálunk az alkoholt. Érdekes tehát megfigyelni azt is, hogy ez annyira így van, hogy az alkohol nem is nagyon elterjedt, szinte nem is beszerezhető, csakis városokban és ott is aránytalanul drágán - az adott kender származékok árának többszöröséért. A cannabis azonban mindenhol jelen van és kétpercenként tukmálják az emberre.

A kender fogyasztás tehát elsősorban, de nem kizárólag, a muzulmán lakosság körében elterjedt jelenség. Az iszlám területeken (elsősorban észak-nyugat India) a hasis használat elengedhetetlen része az életnek, fontos szocializációs bázist is jelent, amikor esténként, vagy napközben a férfiak összegyűlnek a hasisos vízipipa körül. Azonban más szempontból is ez a terület a legjelentősebb kender termesztő terület, hiszen itt van a legmegfelelőbb klíma, mivel a Himalaya aljában egy olyan különleges éghajlati övezet alakult ki, ahol a monszun időszakban rengeteg csapadék hullik le és így egy meleg, párás, szinte üvegházi környezet jön létre, amely rendkívül kedvező a kendernek. Így a legtöbb cannabist itt termesztik és innen szórják szét az ország egyéb területeire.

Érdekes megfigyelni, hogy a cannabis kereskedelem csakis belföldi szinten számottevő és a külföldiek által vásárolt kender mennyiség elenyésző részét képezi a kereskedelemből bevett profitnak - elsősorban belső használatra kell. A belföldi kereskedelem másik oka lehet, hogy mivel az indiai maffia nem tud betörni a piacra más konkurens országok miatt a belföldi piacot használja fel, amely mellesleg lényegesen nagyobb mint az európai. Ezt könnyíti az is, hogy a kereskedelemben résztvevők nagy része ‘kis ember’, vagyis nincs regisztrálva, nincsenek dokumentumai, végső soron nem is létezik. A belső terjesztés mögött húzódik meg az a politikai koncepció is, amely lehetővé teszi a hasisfogyasztásnak egy olyan propagandaszerű elterjesztését és elhallgatott legalizálását a kisebb szektorokban, amely mögött az a politikai igény áll, hogy az az ember aki cannabist fogyaszt, az tulajdonképpen bizonyos alapvető igényeket ki tud ezzel elégíteni - elégedettebb, nem politizál, kevésbé aktív. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az az ember, aki este megkapta az adott adagját és rá tud gyújtani a vízipipájára, az elalszik az utcán is, és nem jut eszébe, hogy jobb életkörülményei is lehetnének. [7]

A cannabis fogyasztás alatt inkább hasis fogyasztást kell érteni, hiszen olyan mennyiségű kenderről van szó, hogy a leveleket, a marihuánát, senki nem fogyasztja, csakis a virágokból készített hasist. Nem lehet tudni, hogy a nyugati hatásra alakult ki, vagy régebbi gyökerekből táplálkozik, de mindenesetre meglepő az a kender kultúra - az a találékonyság, amellyel a különböző kender-származékokat forgalmazzák: süteményként (has-cake), joghurtba keverve (bang-lassi), füstként (smoke), vagy sajtolva (hasis, dope, top...), illetve az ahogyan fogyasztják: vízipipában, pipában, cigarettába csavarva, vagy csak lenyelik. Ez arra a viszonyra enged következtetni, hogy ez egy jól kitapasztalt és nagyon régóta jelenlévő dolog.

A cannabis-származékok fogyasztása mellet meg kell még említeni az ópium fogyasztást is, amely kizárólag két indiai területre korlátozódik: Benáreszre és Calcuttára, ahová Thaiföldről hozzák be a különböző sajtolt opiátokat, amelyekből ópiumot vagy rossz minőségű heroint állítanak elő, amelyeket csak zárt körökbe forgalmaznak, mivel ez meglehetősen drága dolog és így szinte csak a külföldiek számára elérhető. Ez kifejezetten állami monopólium és így Benáreszben például “állami” boltokban árulják ‘nyugtával’, amely állítólag a rendőrség felé igazolja a ‘legalizált’ tranzakciót.

A droghelyzet elválaszthatatlan részét képezi további két fő csoport: bizonyos hindu kasztok és a nyugati utazók.

A hindu kasztok közül elsősorban a sadhuk-ra jellemző tevékenység a cannabis fogyasztás, akiket gyakran látni, hogy meditációs gyakorlataik előtt hasist fogyasztanak - elsősorban Benáreszben, mielőtt elmerülnének a halottégetők lángjainak látványában. Érdekes azonban megfigyelni, hogy szinte kizárólag a fiatalabb, mondhatnánk kezdő, tapasztalatlan sadhuk fogyasztanak csak hasist, az öregebbek szinte sosem. Mivel ők független szellemi utat járó férfiak, a hindu orthodoxia puritán előírásai rájuk nem vonatkoznak. Ezen kívül létezik egy külön kaszt, akiket nevezzünk “hasisevők”-nek, akik elsősorban koldusok; meztelen, sötét bőrű emberek, akik egy szál ágyékkötőben csoportosan járják a városokat, bizonyos minimális kereskedelmet folytatva, de nem nagyon keverednek a helyi lakossággal - mindig külön csoportot alkotnak. Szinte minden városban megtalálhatóak és a többi árussal ellentétben nem próbálnak meg eladni semmilyen cannabis félét, azonban szívesen megkínálják az embert.

Ami a nyugati utazókat illeti, Indiában jelentős drogturizmusról beszélhetünk, amelyet főleg Európából, Ausztráliából és Észak-Amerikából származó emberek alkotnak. Ennek az első hulláma a 60’-as 70’-es évek hippy nemzedékének köszönhető, akik bizonyos értelemben úttörő munkát végeztek ezen a téren és ők fedezték fel igazából Indiát is, mint a misztikumok, titokzatos vallások és nem utolsó sorban a cannabis hazáját. Nekik köszönhető az a mindmáig ható tendencia, hogy nagyon sok ember úgy indul neki Indiának, hogy ott valami féle lelki megbékélést vagy szellemi relevációt találjon, - erre rengeteg ashram létezik - és ez gyakran összefolyik a kenderhez fűzött reményekkel is.

Külön ezért sok olyan központ alakult ki, ahol kizárólag a lelki és kábítószeres élményeknek egy furcsa együttese létezik - úgy tűnik mintha bizonyos spirituális centrumok egyben drogcentrumok is lennének. Névszerint ilyenek: Goa, Pushkar, Kovalam, Dharamsala, Manali, Hampi, Puri és Mahabalipuram. Ezek olyan központok, amelyek sok szempontból ki tudják elégíteni az idelátogató utazókat: alapvetően valamilyen érdekes, szép természeti helyen vannak (pl.:Goa - idillikus trópusi tengerpart, Manali - gyönyörű himalájai táj, termálvizes fürdőkkel, stb.), lehetőleg kapcsolódik hozzájuk valamilyen vallási központ, és megfelelő mennyiségű drog van, lehetőleg olcsón. Ide koncentrálódik az a poszt-hippy generáció, amely tulajdonképpen hosszabb időre letelepszik egy-egy ilyen helyen és elfelejtkezik önmagáról - egy-két hónapra megragad az olcsó szállodák és az olcsó drogok világában.

Érdekes azonban megfigyelni, hogy a drogtúrát járók jelentős százaléka izraeli állampolgár. Bevett szokás ugyanis, hogy amikor a fiatalok leszerelnek az izraeli hadseregből, a kapott, nagyobb összegű végkielégítésből ($2-3000) eljönnek lazítani, s ilyen méretű pénzből akár évekig is maradhatnak. Az íly jellegű túrizmus oly jelentős méretekre rúgott, hogy például Manaliban az egyes kis kávézókban héber nyelvű étlapok vannak. További csalogató tényező az is, hogy az ilyen helyeken rendszeres, nagyméretű acid-partykat rendeznek, általában minden teliholdkor. Ezek az un. “Full Moon Party”-k, ahol gyakran előkerülnek az európaiak által behozott egyéb kábítószerek; az LSD és más hallucinogének.

Meg kell említeni, hogy az ide látogató nyugatiak három fő csoportra oszthatók: vagy spirituális úton vannak, vagy drogtúrán, vagy fizetett turisták, akik két hét alatt berohanják az ezeregyéjszaka világát, s akik számára ez a világ nem is létezik. Az indiaiak megítélése is ehhez mérten változik; általában nagyon jól meg tudják különböztetni ezeket a nyugati kasztokat - a pénzes turistát, a hátizsákos utazót, és a leszakadt, tarisznyás junkiet. Ugyanakkor nem nagyon tesznek különbséget a junkiek és az utazók között (akik között gyakran csak az idő tesz különbséget) és gyakran abba a kellemetlen helyzetbe kerülhet az ember, hogy túl erőszakosak a drogokat illetően.

Olyan helyeken mint pl. Goa kialakult egy olyan nemzedék, amely olyannyira belefeledkezett az olcsó kábítószeres világába, hogy gyakorlatilag Indiában rekedt. Számtalan olyan nyugati emberrel lehet találkozni, aki látszólag 10-20-30 éve Indiában él, és aki már levetkőzte minden nyugati vonását és indiaivá vált - megtanult egy-két nyelvet, rászokott az ottani szokásokra, és kétévente eladja az útlevelét, hogy pénzhez jusson, majd a követségen próbál újat szerezni. Elsősorban belőlük alakul ki az a belső dealer-hálózat, amely a belföldi drog kereskedelem nagy részét bonyolítja, hiszen ezek az ottrekedt nyugatiak azok, akiknek volt elég pénzük ahhoz, hogy egy ilyen ‘vállalkozásba’ belekezdjenek - amely egy mobil eszköz beszerzését (általában motor), és a kapcsolatok kiépítését jelenti. Ők azok, akik az északi területeken egy-egy körutat megtéve elviszik a hasist Kashmírból és Manaliból a délebbi területekre.

Fel kell hívnunk a figyelmet azonban a nyugatiak és indiaiak általi drogfogyasztás közti különbségekre. Míg az indiaiak habitus jelleggel, egy tág, kialakult szokásrendszeren keresztül használják a cannabist, - amely semmilyen szinten nem tekinthető “kábítószerezésnek” - addig a nyugatiak nagy mennyiségű kábítószert fogyasztanak, teljes rendszertelenséggel. Az indiaiak általában esténként, szinte kizárólag társaságban fogyasztanak drogokat; kisebb csoportokban, kávéházakban, útszélen, vízpartokon, különböző fák alatt, Kashmírban az úszó házaikban vagy a hegyi kunyhókban ülik körbe a vízipipát - tulajdonképpen a társas érintkezés egyik formája ez, olyan mint nálunk összeülni egy kocsmában és iszogatni. A nyugatiak ezzel szemben általában egyedül és folyamatosan fogyasztanak drogokat, melynek következménye, hogy mindig vesznek is, s így minden két percben lerohanják az embert a különböző árusok: “Everything possible.”, “Something?”, “Good Manali?” felkiáltásokkal.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az indiai drogfogyasztás egy jól kitaposott kulturális keretbe beágyazott hagyomány, amely azonban nem adott az oda látogató nyugati ember számára. Az odakerült nyugati utazó nem ebben a hagyományban szembesül a cannabis világával, hanem ebből kiragadva, sokkolva az ottani körülményektől, az időjárástól, a szegénységtől egy nagyon furcsa szituációban találhatja magát ha belemerül ebbe a drogvilágba. Ottrekedhet évekre, elveszve India kaotikus varázsában: vagy valami vallási őrület tárgyává lesz, vagy a kábítószer varázsában ragad ott, vagy egyszerűen elfelejtkezik saját emberi korlátairól - lesoványodik, lebetegedik és meghal.

Felhasznált Irodalom:

  • Saját naplófeljegyzéseim 1995 Június 20 - Augusztus 21 közti indiai utazásomról
  • Geoff-Prakash-Tony-Hugh-Bryn : INDIA - a travel survival kit . [Lonely Planet, 1993, Singapore].
  • Andrew Tyler : Street Drugs . [Hodder & Stoughton, 1995, London].

Jegyzetek:

[1] A szikh radikálisok független szikh államot akartak létrehozni Khalistan néven, melynek kontra reakciója-ként, Indira szétlövette a szikhek mekkáját, az Aranytemplomot, melynek következményeként óriási méretű lázongások törtek ki a szikh többségű indiai hadseregben, illetve további villongások a szikh lakosság körében.

[2] Titkos fegyvergyártási programot érintő megvesztegetések sora, amelynek vizsgálatát szándékosan gátolják: Pl.: 1992-ben a külügyminiszternek, Mahavsingh Solanski-nak le kellett mondania, mert svájci bankszámlákat akart zárolni bizonyos vizsgálatok elől. Az ügy a helyi adminisztráció teljes felszámolását is jelentheti, melynek jelenlegi vezetője Narashima Rao.

[3] Ayodhya (Uttar Pradesh) városban született Ráma hindu főisten, akinek mogul időkben építet templomának helyén, egy mecset állt, melyet a hindu radikálisok leromboltattak, hogy új Ráma-templomot építsenek. A tett következményeként számos helyen lincselések történtek India egész területén.

[4] A ‘cannabi félék’ a kender (cannabis sativa / cannabis indica) növényből nyert anyagok: elsősorban a levelek (=marihuana), vagy a virágból préselt gyanta (=hasis). [Lásd még később.]

[5] “Az Európai Közösségben folyó illegális drogkereskedelemhez kapcsolódó szervezet bűnözés” tanácsának jelentése, 1991 Október 28 - 43.old. in Andrew Tyler : Street Drugs . pp.137.

[6] Lásd: Andrew Tyler : Street Drugs . pp.143.

[7] Mellesleg ez áll a magyarországi csendes drogtolerancia hátterében is!

» Kulturális Antropológia - Kashmir '95
» Kulturális Antropológia - Manali '95
» Kulturális Antropológia - Tunéz drog '96

Buddha Eye

Kérlek támogasd az Antropológia Könyvtárat!
(Please support the Anthropology Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Jagganath


         

                         

 

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 11-11-2012