|
Tarr Bence László
A Bennünk élő Állat
- The Beast Within -
2006.
 |
„Na az mekkora egy állat!” - halljuk gyakran az emberi faj arroganciájának díszes megnyilatkozását. Az állat, ilyenkor, mint fenyegető ismeretlen lény, valami sötét láthatatlan erő jelenik meg a képzeletünkben, amely maga alá gyűri az embert, sőt magát az emberi nemet, az emberi civilizált viselkedést, ha nem magát az emberi kultúrát! Az ilyen megvilágításban megjelenő állati, elnyomja mindazt, ami bennünk érték, ami értékes magában az emberi nemben, s az ilyen gondolatok sora, épp hogy állati vicsort csal arcunkra, hogy grimaszba rántott felhúzott orrunkkal beleszagolhassunk a friss levegőbe, ösztönösen ízlelve a levegőt, hogy eléggé tiszta-e?
A felszínes megismerésben élő ember sokszor nem képes újraértelmezni saját megrögzült hiedelemvilágát. Nehezére esik túljutni azokon az előítéleteken, amelyeket hallomásokra, töredékinformációkra építve magáévá tett az idők, generációk, nemzedékek során. És így van ez mindazzal ami az állati viselkedéshez, magához az állatvilághoz, az állatsághoz tartozik. Pedig hosszú évezredeken át emberi magaskultúrák százai vallották magukénak az egyes állati minőségek isteni hatalmát. Egyiptom földjének időtlen múltba vesző leszármazottai felett éberen őrködött a dögkeselyű és az kobrakígyó, fáraóik homlokán sohasem pihenve mindentlátó szemükkel vigyázták az Igazságot és a rendet, az egyesített birodalom egységét. Legfőbb isteneik maguk voltak a megtestesült állati minőségek: a sólyomfejű Hórusz, az íbiszfejű Toth, a sakálfejű Anúbisz, a krokodilfejű Szobek, stb. Népek és kultúrák ezrei származtatták magukat az állatfajok legváltozatosabb formáitól, a cápáktól (Hawaii), a békákon (Amazonas), a kengurukon (Ausztrália) át a magyar nép mitikus turulmadaráig – és mégis, mikor 1859-ben Darwin a Fajok Eredetében kijelentette, hogy az ember nem több mint egy a főemlősök rendjébe sorolható állat, az emberiség egy emberként hördült fel eme szentségtörő kijelentés hallatán!
És vajon miért? Talán mert a metaforikus leszármazás-történeteket felváltotta egy látszólag ’tudományosabb’ elmélet, ami a maga mitikus hatalmával nagyobb hitelt érdemlő magyarázatokkal szolgál? Nem valószínű. Sokkal inkább arról van szó, hogy már Darwin idejében, a legtöbb ember elvesztette közvetlen kapcsolatát az állatok világával, így számára egy ilyen közeli,’rokoni’ kapcsolat azt jelentette, hogy az ember ismét szembe kell nézzen saját elfeledett, elrejtett, és gyakran letagadott és ezáltal ismeretlen mélységeivel, ahol láthatatlanul benne él mindaz az állati, fenevadi minőség amelyet ő maga polgárosodó civilizációjával meghaladni látszott. Az emberállat fenyegető rémképe meg is rohanja a neoromantika korszakát, és megszületik legsötétebb verziójában a vérivó farkasember mint Dracula (1897 – Bram Stoker), de lágyabb olvasatban mint Maugli (1894 – Rudyard Kipling) vagy mint Tarzan, a majomember (1914 Edgar Rice Burroughs). Sigmund Freud pedig töretlen mélyaknamunkájával saját pszichopatológiáját általános igazságnak vélve napvilágra hozza az emberben lakozó állatösztön rettenetes elfojtásokkal küszködő világát, aminek általános kulturális hozadéka az lett, hogy minden ami állati, az leigázandó, kiirtandó, vagy ha más nem nemesítendő. |
Ennek következtében megjelenik az eugenika, a fajok nemesítésének tudománya, ami hihetetlen rövid idő alatt elvezet az emberi faj erőszakos nemesítésének gondolatához, és a holokauszthoz ami tágabb értelemben azt is jelenti, hogy minden olyan fajt, amely az egyes nemesnek tételezett emberi jellemzőkhöz képes nemkívánatos tulajdonságokat hordoz, ki kell irtani. Az állatvilág és az állatösztön leigázásának mámorában, a XX. század-eleji ember elmerül a tömeges vadászat véráztatta tivornyájában nem kímélve saját fajtársait sem. Paradox módon pont az emberi faj követ el olyan mértékű fajirtást, amire a leigázandónak, szolgasorba döntendőnek tételezett állatvilágban még csak halvány példa sincs. Ez a hatványozott genocidium fajspecifikusan kizárólag az emberre jellemző. A lebecsült állatvilágot éppen hogy a hihetetlenül pontosan megalkotott és fenntartott mértéktartó egyensúly jellemzi, ahol nincs igazi helye a túlkapásoknak. Ha az egyensúly megbomlik, a végtelen szimbiózisra építő ökológiai rendszer könnyen felborul, végzetessé válva minden élőlény számára. Mintha csak az emberi nem nem venne erről tudomást…
Ha az állatvilágot megfigyeljük, mit láthatunk valójában? Egy állat a környezetéből mindig és csak pontosan annyit vesz el, amennyire feltétlenül szüksége van. Ha megszerezte táplálékát, területét, párját, nem árt a légynek sem. A zsákmányállatok egy jóllakott oroszlánnak szinte akár a bajszát is megrángathatnák, rájuk se hederít. Az állatvilágban nincs értelmetlen felhalmozás, öncélú gyűjtögetés. Minden végtelenül megtervezett, kigondolt, funkcionális, és célratörő. Miután az állatvilág legelemibb jellemzője a mozgás (szemben a növényvilággal), az állatok teste – amely az elmozgást lehetővé teszi – tükrözi legtökéletesebben ezt a célratörőséget: tökéletesek a formák, a színek, egyszerre valósítják meg a legmagasabb esztétikai tökélyt, a gyakorlati alkalmazhatóság keretein belül. Egy csiga háza sohasem nagyobb vagy díszesebb, mintsem azt hordozója elbírná; egy paradicsommadár díszes tollazata sohasem túl díszes ahhoz, hogy ha kell a dzsungel fái között el ne rejtőzhessen, egy szarvas agancsa nem nő akkorára, hogy hordozója már ne bírja el a fején… csak mi emberek nem ismerjük a helyes mértéket. Valójában az állatvilág mértéktelenül mértéktartó, amiben összességében egyáltalán nincs öncélú tevékenység. Az állatok tudják, érzik, élik, hogy mikor mit kell tenniük, ahhoz, hogy az élet körforgása fennmaradjon, hogy mikor mi a ’helyes’ és a ’célratörő’. Tevékenységükkel nem borítják fel az egyensúlyt, nem törik meg az összhangot, amely a természet általános rendjét szolgálja. Mintha tudnák, hogy végtelen szimbiotikus kapcsolatok milliárdjai hozzák létre ezt a természetes összhangot, amelyet megtörni a természet törvényeivel ellentétes (mondhatni természeti ’törvényellenes’), és így végzetes.
Hol van hát ez az állati tudatosság a mai kor emberében? Hol él bennünk ez az ösztönös mértéktartás? Nem csoda, hogy a természeti népek, és az ókori nagy civilizációk nagyjai, mind ámulattal és isteni csodálkozással tekintettek az állatokra. Hogy az állatokat kezdték utánozni, ellesni hihetetlen képességüket az életbemaradásra, fajfenntartásra a legmostohább körülmények között is. Miért lett például a sakál Egyiptomban az alvilág és a halál ura? – mert képes volt a sivatagi peremvidéken élni és sokasodni, ahol az ember azonnal elpusztult volna. Miért lett, szinte minden kultúrában a madár (sólyom - Egyiptom, kondorkeselyű – Mezoamerika, garuda – India, stb.) az uralkodó ’hátasállata’ amelynek szárnyán szállva mindenlátóvá és ezáltal mindentudóvá lehetett? – mert fenn a magasból, madártávlatból minden sokkal világosabban látszik. Ezer egy példát hozhatnánk, hogy melyik állat milyen leleménnyel áldotta meg civilizációnkat a békatalpaktól, a halszemoptikákon át, a féreglyukakig.
Nem csoda hát, hogy az ember valójában kezdetek óta kereste az állatokkal való misztikus egyesülés lehetőségét. Hogy belepillanthasson a világba egy állat szemén keresztül, ez a samanisztikus (vagy más néven nagualisztikus) tevékenység egyidős magával az emberiséggel. A bölcs látomáskereső ember tudta, érezte, kívánta, hogy benne is él egy állati minőség. Egy az állatok közül. Ez az egy állati minőség döntően meghatározta képességeit, lelki tulajdonágait, karakterét. Még mind a mai napig mondogatjuk is egymásnak: olyan mackós, olyan lópofa, szelíd mint a bárány, harcias mint az oroszlán, igazi házisárkány, stb. Nem véletlen az sem, hogy az ember (elsősorban persze zsákmány- és haszon-) állatok neveivel kezdte fémjelezni a különböző területeket, településeket (pl. Rákospatak, Szarvas, Szabadkígyós, Lovas(berény), stb.), és nem csak azért mert azok az állatok ott éltek, és fontosak, vagy veszélyesek voltak, hanem mert az a táj ahol éltek összekapcsolódott az adott állat jellemzőivel. Miután ezek a minőségek önmagukban kialakultak, kezdték az állatok szimbólumaival jelölni nemcsak a területeket, hanem az égtájakat, majd az égi tájakat, csillagvilágokat. Ezért fémjelezni az egyes csillagképeket, illetve az égöv egy-egy részét egy-egy állat szimbóluma. A természeti közegben mozgó ember, érezte a benne mozgó állati minőséget, és pont ez a benne élő állat az amely összekötötte a világgal, a természettel, más élőlényekkel, más emberekkel. Az állati tulajdonságokra épülő (ma már erősen absztrahált) asztrológiai karaktertipológia, továbbra is leegyszerűsített állati minőségekkel jellemzi az egyes embertípusokat, én például ’skorpió’ vagyok.
Az ember, saját belső indíttatásaitól hajtva tehát ösztönösen keresi a benne élő állatot, hogy azzal belső kapcsolatot teremtve felvegye annak tulajdonságait. Ha saját ’állatszellemével’ (naguál, vagy manitu) sikeresen kapcsolatot teremt, az onnantól védőszellemévé válik, erőt, ügyességet, bátorságot adva hordozójának. Az északamerikai őslakos törzsi kultúrák emberei, neveikben is tükröztették a megtalált belső állatot: fürge mókus, okos hód, fehér sas, ülő bika, stb. Természetesen, hogy ki milyen állat nevét viselhette azoknak a léleklátó sámánoknak a kezében volt, akik beleláttak az ember jellemébe, és pontosan meg tudták mondani kiben melyik állat ereje él. Hallatlan bölcs felismerés.
Ideje hát, hogy a mai kor embere újraértelmezz ezt a kérdést. Belássa és megértse nincs semmi rossz az állatságban. Sőt. Állatnak lenni, a maga igazi értelmében annyit tesz: érzem és tudom, hogy a világ egészének része vagyok, tudom, hogy más életformák millióinak köszönhetem létemet, és ezért a lehető legbékésebb módon élek együtt velük és a környezetemmel. Ideje felrepülni…
Ó, szállj le édes sólyom!
Ó, szállj le édes sólyom!
Ó szállj le, szállj le, szállj le ha mondom!
Ó szállj le, szállj le, szállj le ha mondom!
Hasítsd fel selyem ingem!
Hasítsd fel selyem ingem!
Csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem!
Csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem!
Míg élek veled égjek!
Míg élek veled égjek!
Csak égjek, égjek, égjek el érted!
Csak égjek, égjek, égjek el érted!
Barbaro: Sámánének
» Ezotéria - Főnix Madár
» Ezotéria - Állati karma
» Ezotéria - Az állatok paranormális képességei
Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
